Arzén a növényvédelemben

„Az arzén vegyületek növényvédelmi célokra való használatáról már az 1740-ből találunk adatokat, rendszeresen csak a múlt század 60-as éveiben kísérleteztek vele, kiterjedtebben pedig az elmúlt évtizedekben ment át a gyakorlatba." – olvashatjuk a Növényvédelem szaklap 1935. novemberi számában.


Számos szakmai cikk foglalkozott az arzénszerek megfelelő használatával. Ezekből kiderül, hogy az arzén gyomorméreg, azaz hatását csak akkor fejtette ki a károsítóval szemben, ha az elfogyasztotta azt, a lepermetezett növényi résszel együtt. Pusztán a testével érintkezve nem volt hatékony.

A folyóiratban található leírások szerint az arzén használata azért volt nehézkes, mert a védendő növény egész felületét be kellett vonni az arzénkészítménnyel, hogy az teljes körű védelmet adjon. A kimaradt felületeken ugyanis könnyen befúrhatta magát a károsító a gyümölcsökbe.

A porozással való kijuttatásra a hajnali harmatos időszakot ajánlották, mert a kijuttatott szer így jobban megtapadt a növények felületén. Illetve óva intettek a szélben való permetezéstől, hiszen a szer akár elsodródhat a „szomszéd salátájára" is.

Virágzásban való használatát is tiltották, mert nem meglepő, hogy a méhek is elpusztultak tőle. Sőt, akár egy egész kaptárt is kiirthattak vele, ha a méh testén bekerült az arzénpor.

Az arzénszerek hiányosságait más szerekkel próbálták pótolni, mint például nikotinnal. A nikotin a leírás szerint azért bizonyult hatékonyabb készítménynek az arzénnál, mert nemcsak mint gyomorméreg, hanem mint bőrméreg és légzési méreg is hatott. Emellett a nikotin ölőhatása rögtön jelentkezett, míg az arzéné csak pár nappal később. Azaz a lepermetezett szőlőmoly- és almamolyhernyók rögtön elpusztultak, és nem fogyasztották tovább a megvédeni kívánt termést. Végeredményben

az arzént preventív védekezésre, míg a nikotint azonnali hatású rovarölő szerként ajánlották és használták.

növényvédelem

Arzén hatóanyagú permetszerhirdetés az 1929-ben kiadott Növényvédelem szaklapban

A kérdés csak az, hogy ezek után a permetezések után, amit az arzén esetében akár 12 alkalommal is elvégeztek egy vegetációs időben, hogyan merték elfogyasztani a betakarított termést... Nem féltek a mérgezéstől?

A választ egy 1929-ben íródott cikk meg is adja nekünk: „Tekintve azt, hogy az utóbbi időben erősen ható mérgeket tartalmazó szerekkel védekezünk a gyümölcsfák és a szőlő stb. rovarkártevői ellen önkéntelenül felvetődik az a gondolat, hogy a nap a tűzcsókjától mosolygósra érett, aranyzománccal futatott gyümölcsökre nem e cseppent-e a halál mérge is. Ugyanis az illető védekező szer heves méreg hatásánál fogva olyan kiváló szer a különféle rovarok ellen, csakhogy ezeknek az apró állati lényeknek parányi mennyiség kell belőlük, hogy megmérgezze őket, azonban kérdés, hogy nem maradhat e belőlük aránylagosan annyi a gyümölcsökön, hogy a sokkalta nagyobb testsúlyú embert is megmérgezhetné."

Több tanulmány vizsgálta a permetszerek maradványait a gyümölcsökön, melyek nagyrészt arra a következtetésre jutottak, hogy csak csekély mennyiség marad vissza ezekből. Így például az ólom-arzenáttal vagy az Uránia-zölddel permetezett szőlő 1 kg-ján 8-10 mgr arzént és 2-8 mgr ólmot mértek a beérés idején.

Habár állították, hogy a permetezett gyümölcsökből csak lehetetlenül nagy mennyiséget fogyasztva alakulhat ki mérgezés, mégis írtak megoldást ezeknek a visszamaradt mérgeknek a lemosására (mondván, „az ördög sosem alszik"). Mégpedig a következő módon: „Hartmann és Robinzon abban az irányban is foglalkoztak, hogy a védőszerek maradékát (permetlé, porzószer) miként lehetne a gyakorlati kívánalmak szerint eltávolítani a gyümölcsök felszínéről. Kísérleteik szerint a legjobban megfelelt szer a nagyon híg sósav oldat volt, 0,5-2%-os erősségben."

A sósavoldat használatához pedig tanácsot is adtak, miszerint a gyorsabb és tökéletesebb oldás végett melegítsük az oldatot 35°C-ra, és forgassuk meg benne a gyümölcsöket legalább 5-10 percen keresztül. Majd a kezelés után öblítsük le alaposan hideg vízzel, hogy lemossuk róla a maradványszert, illetve a sósavat.

Az eljárás leírásának a végén azért még hozzáfűztek pár megnyugtató gondolatot is a fogyasztó számára a mérgezett gyümölcsökkel kapcsolatban: „Aki tehát nagyon aggályoskodik és bizalmatlankodik, annak mindenesetre nagyon ajánlatos ez az eljárás, mert a meleg vízzel való leöblítés - mint azt egyes hipochondrikus egyének alkalmazzák - egyáltalán semmivel sem jobb, mint a hideg víz, mert miként láttuk, a hámozott gyümölcs, még ha erősen is szennyezett volt is méreggel, akkor sem lehet a legkevésbé sem ártalmas. De mivel a közmondás is tartja: 'Jobb tízszer félni, mint egyszer megijedni', - tehát tessék leáztatni a méreggel permetezett gyümölcsöt 1-2 %-os sósav-oldatban, nehogy túlhajtott, mániákus beképzelés elrontsa a pompás, zamatos gyümölcs élvezetét." – írta S. Pálinkás Gyula 1929-ben.

növényvédelem

Szőlőmoly elleni arzénpor hatóanyagú rovarölőszer-ajánlás, szintén a korabeli Növényvédelem szaklapban

A higany mint csávázószer

Egyes növényvédő, csávázószerek és fakonzerváló festékek ugyancsak higanyvegyületet tartalmaztak. Egy 1927-ben íródott cikk foglalkozott a különböző csávázó szerek hatékonysáságának összehasonlításával, melyből kiderül, hogy a higanyt mint gombalőszert alkalmazták a búza és az árpa porüszögje ellen is:

„Ha a higanyvegyületek hatására a repülőüszög micéliuma érzékenyebbé válik a meleg víz megölő hatásával szemben, kérdés, hogy vajjon nem lehetne-e ezt a hatást olyan módon elérni, hogy előáztatás nélkül 50-52 C°-ú víz hatásának tennénk ki a vetőmagot. Amelyben előzetesen kis mennyiségű higanyos csávázószert oldottunk fel. A védekezésnek ilyen módon való kipróbálásánál számolni kellett azzal, hogy a higanyos csávázószerek magasabb hőmérsékletű oldatban károsan befolyásolhatják a vetőmag csírázóképességét. Miért is csak nagyon híg oldatokban lehet a higanyos csávázószereket ilyen célra használni."

növényvédelem

Gabonacsávázószer-reklám (1927)

De a higanyt más hatóanyagokkal is keverték, mint az arzén és a réz. Ilyen csávázószer volt például a Tillantin nedvespác. Ebben a csávázószerben a leírás szerint a higany „organikusan kötött formában" volt jelen, ami ezáltal kevésbé volt ártalmas a vetőmag csírázóképességére.

növényvédelem

Tillantin vetőmagcsávázószer-hirdetés (1929)

Ciánozás

Az arzénhoz hasonlóan a ciánt is mint hatékony rovarölő szert tartották számon. „A ciánozás a pajzstetű elleni védekezés legtökéletesebb és legbiztosabb módja. Nincs az a permetezés, amelyik csak megközelítőleg is olyan biztosan megtalál minden kis tetűt, mint ez a mérges gáz, amelyiknek hihetetlen átható ereje van." – írta Molnár László a Növényvédelem szaklap 1935-ös kiadványában.

Az említett ciánozást leíró cikkben három módszerről számolt be az író. A zyklonos száraz eljárásról, a nátrium-ciánidos, nedves eljárásról és a még az abban az időben kísérleti calcidos eljárásról, melyet calcium-cianiddal végeztek. Ezekben az eljárásokban az volt a közös, hogy hatóanyaguk a levegőnél könnyebb, színtelen ciánhidrogéngáz volt. Ez a gáz nemcsak a rovarokra jelentett azonnali halálos veszedelmet, hanem az emberekre és állatokra egyaránt.

A ciánozást csak gázmester végezhette a legnagyobb körültekintés mellett. Így ez a szer nem is volt szabadforgalomban kapható, általában a csávázószert gyártó cég emberei vagy erre szakosodott vegyészmérnökök végezték el a kezeléseket.

Ezeket a sorokat olvasva biztosan sokan gondolják, hogy mégis hogyan nem ismerték fel ezeknek a mérgeknek a kártékony, veszélyes oldalát akkoriban. De ne feledjük, hogy

ezeknek az anyagoknak köszönhetően a termésmennyiség látványosan megemelkedett.

Ezek garantálták a termésbiztonságot. Illetve az 1920-as, '30-as években nem rendelkeztek azokkal a vizsgálati módszerekkel és követelményrendszerrel sem, amit az ilyen anyagok felhasználása előtt és során alkalmazni kellett volna.

Ahogy számos veszélyes anyag használatánál, itt is a vizsgálatok fejlődése és a megszerzett negatív tapasztalatok hozták el a felismerést.

Források:

Dr. Bodnár János (1927) Csávázási kísérletek új eljárással a repülőüszög ellen, Növényvédelem, II. évfolyam 8. szám 145-147.

Dr. Bodnár János (1927) Tillantin nedves-, és Tillantin száraz-páccal végzett 1926/27. évi csávázási kísérletek eredményei, Növényvédelem, II. évfolyam 8. szám 154-156.

Fári László (1935) Arzén tartalmú növényvédelmi szerek biológiai vizsgálata, Növényvédelem XI. évfolyam 11. szám 237-240.

Ismeretlen szerző (1937) Az arzén és a nikotin ölőhatásának összehasonlítása, Növényvédelem XIII. évf. 129-130 o.

Molnár László (1935): A ciánozás legolcsóbb módja, XI. évf. 1 sz. 13-15.S.

Pálinkás Gyula (1929) A védőszerek maradékának lemosása a gyümölcsökről, Növényvédelem V. évf. 7. szám 131-132.

Indexkép: Envato