Kevés olyan területe van a szántóföldi növényvédelemnek, amely ennyire megszenvedte volna a felhasználható hatóanyagok kivonását, mint a talajlakó kártevők elleni védekezés. Ennek ellenére nem maradtak eszköz nélkül a gazdálkodók, van még lehetőségük a hatékony védekezésre.

a kártevők miatt a kukorica összedőlt

Az amerikai kukoricabogár a gyökérzet károsításával nagyon komoly terméskiesést, de akár a növényállomány „összedőlésével" járó kárt is okozhat – fotó: Agrometry Kft.

A kártevőkről

A kapás kultúrák sokak által jól ismert kártevője a drótféreg, amely a vetőmagot, a csírát ugyanúgy károsíthatja, mint a kelőfélben lévő, vagy fiatal növényeket. Ezzel mind kukoricában, mind pedig a napraforgóban foltokban jelentkező kiritkulást okoz, így a táblaszinten csökkenő tőszám miatt jelentős hatással lehet a majdani terméseredményre. Klimatikus és agrotechnikai okok miatt egyre nő azon területek nagysága, amelyeken a drótférgek kártételére számítani lehet, ezért ma már nem kerülhet úgy kukorica- vagy napraforgómag a talajba, hogy ne gondoskodnánk a kártétellel szembeni védelemről.

Kizárólag a kukoricaterületek kártevője az amerikai kukoricabogár lárvája, amely a gyökérzet károsításával nagyon komoly terméskiesést, de akár a növényállomány „összedőlésével" járó kárt is okozhat. A kukorica önmaga után történő vetése esetén a kártevő elleni védekezés kötelező!

A megoldás: Forsoil 1,5 G

A fentiekben említett kártevők elleni védekezés egyik legmegbízhatóbb hatóanyaga a teflutrin, amelyet a Forsoil 1,5 G rovarölő talajfertőtlenítő készítményünk tartalmaz. Ez a piretroid hatóanyag széles hatásspektruma miatt egyaránt eredményesen alkalmazható a kukorica és napraforgó legfontosabb talajlakó kártevői ellen.

Hatását részben érintőméregként, kontakt módon fejti ki, részben pedig gázosodó tulajdonságának köszönhetően légzésméregként. A granulátumokból fokozatosan, hosszú időn át felszabaduló teflutrin a talajszemcsék közé hatolva „hatóanyagburkot" képez a növény gyökérzónájában. Ez a hatékony védekezés szempontjából előnyös tulajdonság, amely segíti a kártevőkre gyakorolt repellens, azaz riasztó hatás kialakulását, amely még abban az esetben is érvényesül, ha a hatóanyag mennyisége a magot körülvevő talajszelvényben idővel lecsökken.

A teflutrin vízoldékonysága alacsony, ezért sem a talajnedvesség, sem pedig nagyobb mennyiségű csapadék hatására sem mozdul el a kijuttatási zónából, ezzel hosszan tartó védelmet biztosítva a kezelt növényállomány részére. Hatását száraz körülmények között is maradéktalanul kifejti.

A felhasználásról

A Forsoil 1,5 G felhasználása előtt érdemes átgondolni, hogy mely kártevő ellen kívánunk védekezni és a kezelendő területen találkoztunk-e korábban annak fokozott jelenlétére utaló tünetekkel. Amennyiben a célunk a drótférgek elleni védekezés, mindenképpen az engedélyezett felső dózis használata mellett döntsünk, különösen akkor, ha a vetésforgónkban nagy a kalászos gabonák részaránya.

Ilyen körülmények között a drótférgek felszaporodása úgy történik meg, hogy annak külső jele nem mutatkozik, azonban amint kukorica, vagy napraforgó kerül a területre, a kártétel akár súlyos mértékben is megmutatkozhat. Mivel e kártevő fejlődése több éven keresztül zajlik, a vetést megelőző években is tapasztalhattunk már foltszerű állományritkulást, amely a terület fokozott fertőzöttségét mutatja, ami ugyancsak az engedélyezett legmagasabb dózis felhasználását teszi indokolttá.

drótféreg kártétel a napraforgó föld alatti szárrészén

Drótféregkártétel a fiatal napraforgó föld alatti szárrészén – fotó: Agrometry Kft.

Amennyiben a Forsoil 1,5 G kijuttatásával az amerikai kukoricabogár lárvakártétele ellen védekezünk, mindenképpen ügyelnünk kell arra, hogy az engedélyezett dózis teljes mennyiségben kiszórásra kerüljön, de egyben arra is, hogy a granulátumok kijuttatása egyenletesen, a megfelelő mélységbe történjen, ezzel biztosítva az elvárt szintű hatáskifejtést.

Kukoricabogár lárváinak kártétele

Kukoricabogár lárváinak veszélyes mértékű kártétele a kukorica gyökérzetén – fotó: Agrometry Kft.

Kultúra

Károsító

Dózis
(kg/ha)

Kukorica (takarmány, vetőmag)

talajlakó kártevők

(drótféreg,

cserebogár lárva)

7-10 kg/ha

(sorkezelés)

amerikai kukoricabogár

12 kg/ha

(sorkezelés)

Napraforgó

talajlakó kártevők (drótférgek,

cserebogár pajorok)

7-10 kg/ha

(sorkezelés)

A kijuttatásról

A Forsoil 1,5 G talajfertőtlenítő szer granulátumait a vetéssel egy menetben, a vetőgépre szerelt mikrogranulátumszóró berendezéssel kell a magárokba juttatni. Még a vetés megkezdése előtt, a vetőgépünk felkészítésekor pontosan be kell állítanunk a kijuttatandó mennyiséget, ezt a berendezés leforgatásával ellenőriznünk kell. A munka megkezdését követően pedig meg kell arról győződnünk, hogy a kijuttatott granulátumok egyenletesen kerülnek kiadagolásra. A jó hatásfok abban az esetben várható el a kezeléstől, ha azok egyenletesen veszik körül az elvetett magot, így kialakulhat az az aktívan védett zóna, amely biztonságot jelent a növény számára.

Amennyiben a fő célkártevőnk a drótféreg, a legmagasabb dózis pontos kijuttatásán túl érdemes a vetésmélység beállítására is figyelmet fordítani. Túlságosan mély vetés esetén, amely száraz körülmények között sokszor akár 8-10 cm-t is jelenthet, a hatóanyag által védett zóna nem ér el a talajfelszínig. Ez lehetőséget ad a kártevő számára a föld alatti szárrész talajfelszínhez közeli károsítására. A hatás szempontjából optimális vetésmélység 5-6 cm.

A kukoricabogár elleni védekezéskor a megfelelő dózisú készítmény megfelelő helyre történő kijuttatásán túl a vetésidő helyes megválasztása is figyelmet érdemel. A Forsoil 1,5 G hatástartama hosszú, de nem haladja meg a 6-7 hetes időtartamot. Amennyiben túlságosan korán vetünk, a kukoricabogár lárváinak tömeges kelésekor – amely május második felére esik – a hatóanyagot ért veszteségek miatt abból már nem lesz elegendő mennyiség jelen a talajszelvényben a jó rovarölő hatás eléréshez. Amennyiben erős kukoricabogár-kártételre számítunk, a készítmény felhasználásának optimális ideje április második-harmadik dekádja.

A talajlakó kártevők komoly ellenfelek, nagy veszélyt jelenthetnek növényállományunkra, ezért azt nem szabad védelem nélkül hagynunk. A vetéssel egy menetben kijuttatott Forsoil 1,5 G azonban egyaránt biztosítja a növények védelmét és a gazdálkodó nyugalmát.

További információért keresse a cég munkatársait az info@agrometry.hu e-mail címen vagy látogasson el az Agrometry Kft. weboldalára.