Elég csak a 2020-as tavaszra gondolnunk, amikor a 2 hónapos aszályt május végétől az elhúzódó csapadékos időszak követte. A késői fagyok pedig nem csak a gyümölcs- és zöldségkultúrákban okoztak kárt május közepén, hanem akár a napraforgóban és a kukoricában is.

Fagykáros kukorica

Fagykáros kukorica, 2020.05.20. – fotó: FMC-Agro Hungary Kft.

Víznyomásos hibridkukorica

Víznyomásos hibridkukorica, Püspökladány, 2008. – fotó: FMC-Agro Hungary Kft.

A hőségnapok és a magas UV sugárzás is kihívás elé állíthatja növényeinket, a nyári viharok pedig gyakran járnak jégveréssel, főleg „szárazon” okozva nagy kárt.

Napraforgó jégverés után

Napraforgó jégverés után (2016/05 Szolnok megye) – fotó: FMC-Agro Hungary Kft.

E mellé még az emberi tényező is társulhat, ha egyes gyomirtó szeres kezelések során a szomszédos, érzékeny kultúrákra elsodródik a permetlé. Gyomirtószer-stresszt észlelhetünk a korábbi évek le nem bomlott maradéka miatt is.

A károsodott növényekben a különböző stresszfaktorok révén keletkezett szabad gyökök roncsolják a növényi sejtfalakat és membránokat, gátolják az anyagcsere-folyamatokat, csökkentik a fotoszintézis hatékonyságát. Szerencsére van lehetőségünk növényeinket ezen stresszhelyzetekre felkészíteni, illetve segítséget nyújtani a különböző fenológiai fázisokban.

A Radistart® Gold biológiai hatású mikrogranulált startertrágya és talajkondicionáló a keléshez szükséges foszfor és cink mellett egyéb tápelemeket (nitrogén, kalcium, kálium, magnézium, kén) és biológiai hatású összetevőket (zeolit, tengeri algakivonat) is tartalmaz. A zeolit a csíranövény környezetében képes a nedvesség megkötésére, a tápelemek könnyebb felvehetőségének biztosítására, az algakivonat összetevői pedig a stresszoldásban segítenek, így a hagyományos startertrágyákhoz képest sokkal jobb kelés és növénykondíció érhető el.

Standard készítménnyel kezelt kukorica erőteljes sárgulás és nitrogénhiány tüneteit mutatja

Standard készítménnyel kezelt kukorica erőteljes sárgulás és nitrogénhiány tüneteit mutatja – fotó: FMC-Agro Hungary Kft.

Radistart® Gold kezelés (18 kg/ha) után egészséges állomány

Radistart® Gold kezelés (18 kg/ha) után egészséges állomány (Csököly, 2020.06.17.) – fotó: FMC-Agro Hungary Kft.

Borsó betakarítást követően a csemegekukorica vetésekor alkalmazott Radistart® Gold egyöntetű keléssel és jó kondícióval segítette a növényt Tiszavasváriban.

Melyek a legeredményesebb stresszoldó készítmények?

A stresszoldó készítmények közül azok lehetnek a legeredményesebbek, amelyek többféle stresszfaktor jelenléte esetén is képesek segíteni a növényeknek.

Az FMC-Agro új stresszoldó, kondicionáló készítménye: a RhizoMagic™ összetevőinek köszönhetően rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal. A tanninok az antioxidáns hatásban, a fucoidan a védekezési mechanizmusok fokozásában, a laminarin a sejterősítésben, a mannit a vízháztartás szabályozásában, az alginit a talajkondicionálásban, a hozzáadott növényazonos L-aminosavak a hőmérséklet toleranciában játszanak szerepet. Együttes jelenlétük biológiai többlethatással (szinergizmus) jár.

Vizsgálatok is kimutatták (a magas szervesanyag-tartalomnak is köszönhetően), hogy a RhizoMagic™ kezelések után a legfontosabb növényi hormonok (auxin, gibberellin, citokinin stb.) mennyisége és aránya pozitív irányban változott.

A készítmény makro-, mezo- és mikroelemeket is tartalmaz, így egyúttal levéltrágyázást is végzünk, ráadásul a jelenlévő biológiai összetevőknek (alga, aminosavak) köszönhetően sokkal jobb hasznosulással.

A RhizoMagic™ szárazságtűrésre gyakorolt hatásának egyik szemléletes példája, amikor a Kaposvári Egyetemen egy speciális ultra-érzékeny növényi képanalizáló berendezés segítségével mértük a stresszes növények biofoton-emisszióját. A kísérletben napraforgó aszálystressz imitációja történt és a vizsgálat látványosan igazolta a kezelés pozitív hatását.

Balra kezeletlen kontroll, jobbra RhizoMagic™ növénykondicionálóval kezelt napraforgó biofoton emissziója szárazság-tesztet követőenBalra kezeletlen kontroll, jobbra RhizoMagic™ növénykondicionálóval kezelt napraforgó biofoton emissziója szárazság-tesztet követően (Kaposvár, 2019) – fotó: FMC-Agro Hungary Kft.

Miután a készítmény stresszoldó, növénykondicionáló és levéltrágya funkciót is ellát, így stresszmentes állományban is érdemes alkalmazni. A nádudvari napraforgókísérletben a RhizoMagic™ kezelések eredményeképpen mennyiségi és minőségi javulás egyaránt tapasztalható volt 2020-ban.

Napraforgó mennyiségi és minőségi vizsgálat diagram

A RhizoMagic™ a napraforgó termésátlagát és minőségét is emelte (Nádudvar, 2020.) – fotó: FMC-Agro Hungary Kft.

Kukoricában

akár gyomirtó szerrel együtt (Diniro® Gold), vagy később a rovarvédelemmel (Coragen® 20 SC) is eredményesen alkalmazható. Nádasdladányban több, mint fél tonnával emelte meg a termést a RhizoMagic™ kezelés (többszörös megtérülés), amely a molykártevők elleni stresszidőszakban Coragen® 20 SC rovarölő szerrel együtt kijuttatva további termésnövekedést eredményezett.

Árukukorica termésátlag diagram

A RhizoMagic™ jelentősen növelte a kukorica termésmennyiségét (Nádasdladány, 2020.) – fotó: FMC-Agro Hungary Kft.

Kukoricában és napraforgóban

a kezelések elvégzését a kultúrnövény korai fejlődési szakaszában a gyökeresedés elősegítésére, valamint a korai gyomirtók okozta esetleges stressztünetek kiküszöbölésére ajánljuk. Stresszkezelés (pl. hidegkár, aszály, melegstressz, gyomirtó stressz) esetén a két kezelés közötti idő csökkenthető, a permetezést javasolt a stresszhelyzet minél korábbi időszakában kijuttatni, ekkor a kezelések összevonhatók. A RhizoMagic™ ajánlott szántóföldi dózisa 1,5-2 l/ha, felhasználható 2-4 alkalommal a tenyészidőszak végéig. A RhizoMagic™ 10 literes műanyag kannás kiszerelésben, versenyképes hektárköltséggel került forgalomba. Stresszoldás a növényeknek. És Önnek is!

További információ: www.fmcagro.hu/RhizoMagic