A néhány éve még csődben lévő hazai húsipar mostanra talpra állt, a cégek fejlesztenek és eredményesen tudnak működni – hangzott el a Magyar Termék Nonprofit Kft. által szervezett bemutatón a Gyulahús üzemében. Ugyanakkor probléma még bőven akad, a hazai állattenyésztés nem tud annyi alapanyagot előállítani, amennyire a gyártóknak szükségük lenne, mostanra pedig ezt az ágazatot is a képzett munkaerő hiánya sújtja – olvasható a Magyar Idők cikkében.

sertés

A hazai állattartók nem tudják előállítani a gyártóknak szükséges alapanyag-mennyiséget, pedig a cégek még képesek lennének a termelés növelésére – fotó: Pixabay

A Gyulahús ­Kft. ügyvezetője a lapnak elmondta: egyre nagyobb kihívást jelent a képzett munkaerő alkalmazása és megtartása is. Arra is bőven akad példa, hogy a munkaerőt egymástól igyekeznek elcsábítani a cégek.

Az ügyvezető igazgató szerint továbbra is probléma, hogy a magyar állattenyésztés nem tudja ellátni a húsipari igényeket, így a cégek külföldi importra szorulnak. Szerinte azonban van remény arra, hogy felélénküljön a hazai gazdák körében az állattartási kedv, a mohácsi vágóhíd felvevőképessége miatt is több állatra van szükség. Az ellátás szempontjából ugyanakkor jelenleg meglehetősen kiszámíthatatlan a hazai állattenyésztési ágazat, a hazai gyártóknak ez azért is probléma, mert még képesek lennének növelni a termelésüket.