A sertéshúst követően több alapvető élelmiszer áfakulcsát csökkenti a kormány – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály a jövő évi költségvetési tervek ismertetésekor konkrétan a tejet, a tojást és a baromfit nevezte meg, amelyeknél az áfa 5 százalékra csökkenhet 2017-től. A régen várt áfamérséklés hatása a tej, a tojás és a baromfi esetében nagyobb volument jelent, mint a sertésnél, ugyanakkor a piac bővülésével és tisztulásával a kieső bevétel egy része visszajön. A jövőre tervezett csökkentés viszont a tejtermelők szerint kései, addigra ugyanis tönkremennek.

tej

fotó: Agroinform.hu

Április 7-én megnyílt az egységes kérelmek kitöltési felülete. A szükséges jogszabályi rendelkezések hatályba lépését követően pedig megnyílt a lehetőség az egységes kérelmek benyújtására. Az egységes kérelmeket kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül küldhetik be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) erre rendszeresített elektronikus felületén.

Egy hónapig lesznek árverések, a feltételek nem változnak, ár- vagy területcsökkenés sem lesz az utolsó körben. Májusban elindul a földárverések harmadik, egyben utolsó köre – közölte Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy az eddigi árverésekből 240 milliárd forint bevétele származik az államnak.

Jó hír a jégkár sújtotta gazdáknak: még nem késő a kárenyhítésre jelentkezni. 2016. június 30-ig van lehetőség a teljes hiteldíj-támogatást biztosító hitelszerződés megkötésére, illetve a hitelszerződés hatályba léptetésére. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) meghosszabbította a jégkár sújtotta mezőgazdasági termelők részére az Agrár Széchenyi Kártyában biztosított magasabb összegű támogatás igénybevételi határidejét – közölte a Széchenyi Kártya Programot lebonyolító KAVOSZ Zrt. szerdán.

Az öntözött területek növelésére az idén tavasszal 49,5 milliárd forint forrással jelenik meg pályázati felhívás. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) tárcaközi egyeztetést kezdeményezett az öntözés problémáinak hatékony és gyors megoldása érdekében a Földművelésügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség között, bevonva a Nemzetgazdasági Minisztériumot is – mondta el a NAK alelnöke, Hubai Imre hétfőn Szigetszentmiklóson, sajtótájékoztatón.

öntözés

fotó: Shutterstock