A Tolna megyei hírportál megkeresésére dr. Vörös Géza agrárszakmérnök az érésben előrébb tartó fajtáknál (Kékoportó, Zweigelt, Pinot Noir) a réz és a kén hatóanyagok mellé botritisz elleni készítmény hozzáadását javasolja. Ezzel ugyanis megelőzhető a cukrosodó bogyókon elinduló rothadási folyamat, amely fokozott veszélyt jelent a tömött fürtű vagy rothadásra hajlamos fajták esetében.

A szakember felhívta a figyelmet, hogy a korai fajtáknál nem szabad megfeledkezni a réz és folpet tartalmú készítmények hosszú, mintegy huszonegy-harminc napos várakozási idejéről. Kiemelten fontos a megelőzés a gombabetegségek esetében – hangsúlyozta dr. Vörös Géza hozzátéve, a már kialakult fertőzést nem lehet kezelni.

szőlőfürt

A peronoszpórára még érdemes odafigyelni – fotó: Shutterstock

Emlékeztetett, az elviaszosodott felszínű bogyóállományra már egyre kevésbé veszélyes a lisztharmat és a peronoszpóra. Sőt előbbi ilyenkor már gyakorlatilag nem tud kárt tenni a szőlőben. A peronoszpóra azonban a vitorla alatti fiatal leveleket még erősen támadja, ezért érdemes odafigyelni rá. A Merlot, Cabernet, Kadarka esetében felszívódó készítményekkel ajánlott védekezni. A többi fajta esetében már elég a kontakt (réz és kén) készítmények használata – tette hozzá az agrárszakember.

A megyében több ültetvényen előfordult vadkár. Az őz, a borz, a szarvas és a vaddisznó szívesen fogyasztja a legédesebb bogyókat. Dr. Vörös Géza szerint a károk megelőzésére jelenleg a legbiztosabb megoldás a kerítésépítés.

Az elmúlt napokban, a lárvák mellett, megjelentek az amerikai szőlőkabóca első kifejlett egyedei is a szőlőben. Jelenleg Tolna megye mentes a rovarok által terjesztett aranyszínű sárgaság fitoplazma betegségtől, ezért a folyamatos védekezés indokolt.