Nem kell feladniuk elképzelésüket azoknak a gazdálkodóknak, akik szívesen részt vennének a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) pályázatain, ám forráshiány miatt úgy érzik, ez szinte lehetetlen.

Hasonlóképpen nem indokolt az sem, hogy későbbre halasszák beadványuk elkészítését abban az esetben, ha az adott pillanatban nincs annyi pénzük, amiből a szükséges önerőt elő tudnák teremteni. Jelenleg ugyanis már számos banki konstrukció áll a termelők rendelkezésére annak érdekében, hogy áthidalják az anyagilag kedvezőtlen nehéz időszakokat. A probléma általában abból adódik, hogy az Európai Unió utólagos finanszírozással dolgozik. Azaz a pályázatokon elnyert pénzekhez csak akkor juthatnak hozzá a gazdálkodók, amikor szükséges dokumentumokkal igazolni tudják, hogy teljesítették a támogatáshoz előírt vállalásokat. Azaz elvégezték mindazt a feladatot, amire a közösségi forrásokat szánták. Ez azonban, ahogy más ágazatokban, úgy a mezőgazdaságban is sokak számára okoz gondot.

A gazdák túlnyomó többségének ugyanis nincs a birtokában akkora likvid tőke – azaz szabadon bármire felhasználható pénzösszeg -, amelyet hosszabb-rövidebb időre nélkülözni tudnának annak érdekében, hogy a tervezett projektet megvalósítsák. Akármilyen kis összegről van szó, az hiányzik a termelőknek, így az uniós pályázatokon többségük kizárólag abban az esetben tud részt venni, ha meg tudja oldani a finanszírozást.

Ezt ismerték fel a hitelintézetek is akkor, amikor egymás után dolgozzák ki az agráriumban tevékenykedők számára a különböző projektfinanszírozásra szolgáló banki termékeket, azaz hitelkonstrukciókat – jelentette ki Pulai Miklós. A Magyar Bankszövetség főtanácsadója elmondta: több konstrukció bizonyítja, hogy lehet és érdemes kifejezetten a gazdálkodók számára hiteleket bevezetni. Néhány területen már jelenleg is jól működik a rendszer. Így például a földalapú támogatások esetén már néhány éve megtalálhatók azok a kölcsönök, amelyek a gazdálkodókat segítik. Az utóbbi időben pedig a cukorrépa-termelők számára keresik az érintettek a megfelelő finanszírozási lehetőségeket. Nemrégiben ugyanis Brüsszel jóváhagyta a nekik szánt támogatás keretösszegét. S így lehet tudni, hogy közülük sokan szorulnak majd átmeneti kölcsönökre – hívta fel a figyelmet az e területen várható többlet forrásigényre Pulai Miklós.

A cukorrépa-termelők számára azért is fontos az anyagi segítség, mivel sokuk rendelkezik ugyan szállítási engedéllyel, ám jelenleg már nem termel cukorrépát. Azaz át szeretne térni más növény termesztésére vagy éppen állattenyésztésre, ami nem képzelhető el külső segítség nélkül. Az agrárágazat szereplői az előfinanszírozás terén általában arra törekszenek – magyarázza a banki szakértő -, hogy ne csupán egy, hanem több évre járó támogatás összegét is előre megkaphassák a termelők. Hiszen csak ez lehet a garancia arra, hogy egyszerre annyi pénz lesz a birtokukban, amivel változtatni tudnak az addigi tevékenységükön. Egyelőre még nem széles körűek, és nem sokrétűek a banki hitelkonstrukciók a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv pályázatainak előfinanszírozására – jelentette ki Pulai Miklós, hozzátéve, hogy hamarosan ez is bejáratott rendszer lesz. Már csak azért is, mert mindkét fél érdeke, hogy minél több uniós támogatásból finanszírozott projekthez járuljanak hozzá anyagi erőforrásaikkal a bankok. Ezeknek üzleti érdekük a szerepvállalás, a termelők pedig csak így tudják megvalósítani az terveiket. Hiszen az EU utólagos finanszírozással utal, azaz csak a teljesítést követően. A termelők ekkor tudják kifizetni adósságaikat a hitelintézeteknek – részletezte a bankszövetségi főtanácsadó. A bankoknak minden egyes konstrukció kidolgozásakor azt kell mérlegelni, hogy mikor vehető már biztosra az, hogy a termelő valóban számíthat az NVT-n keresztül érkező támogatásokra. Ez nem mindig könnyű, hiszen míg a támogatások bizonyos típusainál, aki benyújtja az igényt, az biztosan megkapja a neki járó pénzt, addig az NVT esetében valódi pályázatokról – nem normatív támogatásról - van szó, s így a kérelem még nem garancia semmire. Bár a legtöbbek számára magától értetődő lehetőség az előfinanszírozásra a hitel, mivel csupán így teremthető elő nagybiztonsággal előzetesen az uniós kasszából származó összeg. A másik változat a faktorálás. Ekkor a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) felé fennálló követelésüket adják el a hitelintézeteknek a termelők. Mindkét verzió a támogatási kérelmen alapul, a kettő közötti különbség pedig főként a technikai és a jogi részletekben érhető tetten. A kölcsönt a termelők többségének sem kell bemutatni, hiszen a rendszerint nem túlságosan hosszú időtartamra kapott összeget akkor fizeti vissza a termelő, amikor folyósítják számára az uniós pénzeket.

A faktorálás a hitellel szemben annyiban más, hogy ez esetben megvásárolja tőle a követelését a bank, ami nem jelent mást, mint hogy azonnal átutalja a támogatás összegét még azt megelőzően, hogy azt az MVH megtette volna. Pontosabban valamivel kevesebbet – néhány százalékos költség ellenében -, hiszen ebből származik a pénzintézet haszna. A későbbiekben aztán a gazdálkodó már nem számíthat banki forrásra, s amint utal a számlájára a hivatal, azonnal leemeli azt a pénzintézet, s ezzel véget ért az ügylet.