A legutóbbi esemény a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a Magyar Turisztikai Ügynökség közös szervezésében valósult meg. A natúrparki szakmai koordinációs hálózatot létrehozó, a táji léptékű, közösségi alapú együttműködések ismertségének és elismertségének növelése érdekében együttműködő partner szervezetek rendszeresen szerveznek olyan fórumokat, ahol a natúrparkok képviselői megoszthatják egymással különböző kezdeményezéseiket, jó gyakorlataikat, valamint megvitathatnak különböző szakmai kérdéseket, és közösen kereshetik a megoldást a működéssel kapcsolatos kérdésekre.

Az október 9-i eseményen Básthy Béla, a Magyar Natúrpark Szövetség (MNSZ) elnöke a natúrparkok sokszínűségét emelte ki köszöntőjében, amelyre a szövetség alelnöke, Szilvácsku Zsolt mutatott be konkrét, a táji adottságokkal, működési modellel, fejlesztésekkel kapcsolatos példákat. Előadásában részletesen bemutatta a hazai natúrparki működés sajátosságait és ezek alapján indokolta, miért tekinthetjük a natúrparkokat a tájszintű együttműködés valós, működő példáinak.

Pádárné Török Éva, a Földművelésügyi Minisztérium osztályvezetője ismertette a hazai natúrparkok jelenlegi szabályozási hátterét és ennek tervezett megújítását, amelyre alapvetően a natúrpark cím adományozása részletes feltételeinek kidolgozása okán van szükség. Az előadásokat követő beszélgetés során világossá vált, hogy a szabályozási háttér pontosítására a natúrpark címet elnyerni kívánó szervezetek számának növekedése miatt is feltétlenül szükség van, ám annak néhány elemét a jövőben közösen tovább kell vizsgálni.

natúpark

Szükség van a szabályozási háttér pontosítására – fotó: Shutterstock

Czobor Eszter felkért hozzászólóként bemutatta a francia natúrparkok (regionális parkok) működésének sajátosságait. Kitért arra, hogy a regionális parkok gyakorlatilag területfejlesztési egységekként működnek, jelentős közszolgáltatási szerepük van, a tájkartán keresztül pedig erős térségi együttműködési rendszert koordinálnak. Franciaországban széleskörű jogszabályi háttere van a natúrparkoknak, általában jóval nagyobb területekre terjednek ki, számos köztisztviselőt foglalkoztatnak, működésüket pedig többszintű finanszírozás jellemzi.

Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turisztikai Ügynökség Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgatója a natúrparkok és a turizmus kapcsolatrendszerét mutatta be. Kiemelte, hogy az egyes natúrparkokban nagyon eltérő a turizmus szerepe, illetve a natúrparkok hozzájárulása az ország turisztikai kínálatához is különböző mértékű. Szólt továbbá a natúrparkok lehetséges turisztikai szerepéről, a szükséges fejlesztésekről, a turisztikai marketing jelentőségéről, valamint a monitoring rendszer és általában a mérhetőség megteremtésének fontosságáról.

A műhelykonferencián együttműködési megállapodást írt alá a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a Magyar Natúrpark Szövetség. Az együttműködő partnerek összefogásának célja a hazai natúrparki hálózat fejlesztése, különös tekintettel „A magyarországi natúrparkok szakmai koncepciója 2014” és „A magyarországi natúrparkok fejlesztési koncepciója 2015-2030” című szakmai dokumentumokban közösen rögzített célok elérésére és feladatok végrehajtására. A műhelykonferencián aláírt megállapodással az együttműködő partnerek kiemelt célja, hogy a táji léptékű, közösségi alapú együttműködések hazai és nemzetközi jó gyakorlatának ismertsége, elismertsége növekedjen, a natúrparkok működési feltételei javuljanak.