Június 18-19-én a szlovákiai Modrában tartották 72. találkozójukat a Visegrádi Országok (V4) agrárkamarái. A Szlovák Agrár- és Élelmiszeripari Kamara (SPPK), a Lengyel Agrárkamarák Nemzeti Tanácsa (KRIR), a magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Cseh Köztársaság Agrárkamarája (AKČR) képviselői a találkozón többek között az almapiac jelenlegi helyzetéről, az alma- és az afrikai sertéspestis munkacsoportok működéséről, valamint egyes agrártermékek piaci kérdéseiről tanácskoztak.

Az ülésen szóba került a Közös Agrárpolitika (KAP) 2020 utáni reformja, illetve az európai parlamenti választások tapasztalatai is – számolt be róla a NAK.

A Visegrádi Csoport agrárkamaráinak képviselői megvitatták egyes agrártermékek jelenlegi helyzetét. Egyetértettek abban, hogy az esőzések negatív hatással lesznek a közelgő betakarítási eredményekre. A résztvevők egyértelműen kifejtették, hogy egy erős és stabil KAP létrehozására van szükség, amely képes lesz támogatást nyújtani az éghajlatváltozással leginkább sújtott területeken tevékenykedő gazdálkodóknak. A szakemberek értékelték a V4-en belül létrehozott munkacsoportokban folyó együttműködést is, amelyek foglalkoznak a Visegrádi Országokban felmerülő almapiaci és az afrikai sertéspestist érintő problémákkal.

Az agrárkamarák képviselői egyértelmű és ismételt kéréseket tettek a következő KAP kialakítására. Elhangzott, hogy

a fő célkitűzés a jelenlegi KAP-reform szempontjából az egyszerűsítés;

az agrár-élelmiszeripari ágazatnak erősebb, tisztességesebb és egyszerűbb KAP-ra van szüksége, különböző elvek alapján. Így tisztességes és egyenlő feltételeket kívánnak a gazdálkodók számára minden uniós tagállamban, elengedhetetlen egy erős KAP-költségvetés fenntartása, az élelmiszerlánc tisztességes működése, illetve a kockázatkezelés és a gazdálkodók jövedelmének biztosítása, valamint a mezőgazdasági termelés fenntartása az EU vidéki térségeiben.

pénz, növény

"A jövőbeni KAP-költségvetésnek legalább a jelenlegi szinten kell maradnia" – fotó: Shutterstock

A V4 országok agrárkamarái egyértelművé tették, hogy a jövőbeni KAP-költségvetésnek legalább a jelenlegi szinten kell maradnia, és a magasabb szintre emelt nemzeti társfinanszírozási arány hozzá fog járulni a mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztés erőforrásainak növeléséhez. Javasolják továbbá a hasonló mértékű nemzeti társfinanszírozás bevezetését az esetlegesen egyenlőtlen verseny elkerülése érdekében.

Véleményük szerint a közvetlen kifizetések felső határának egyértelműen az egyes tagállamok önkéntes döntési körében kell maradnia. A közvetlen kifizetések felső határának önkéntes meghatározását és degresszivitását kizárólag az alapjövedelem-támogatással kapcsolatban támogatják, és határozottan javasolják a különleges intézkedések elfogadásának tagállami szinten hagyását. Kérik a termeléshez kötött támogatás jelenlegi, 13 + 2%-os szinten tartását, tekintettel annak szükségességére és indokoltságára az érzékeny ágazatokban, a növelésének lehetőségével – foglalták össze az ülésen készült közös nyilatkozatban.