Vállalkozását 1993 márciusában indította el, a Sümegi Összefogás Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet felszámolása után vette meg a Jánosmajori szarvasmarha telepet. Jelenleg 455  tehénnel, illetve annak szaporulatával foglalkozik.

A minisztérium egyik előadásán kapott tájékoztatást olyan pályázati lehetőségről, amit az állattartó telepek vehetnek igénybe. A támogatási határozatot 2011-ben kapta meg. Nem késlekedett a beruházás kivitelezésével, már 2011 tavaszán elkészült a szilárd burkolatú út, valamint vásárolt egy 20 ezer literes tejtartályt is. 2012 áprilisában megkezdődött az elavult istállóépületek bontása, majd októberben megtörtént az új istálló beüzemelése. Ennek köszönhetően korszerű pihenő bokszokban termelnek az állatok. Az épület automata trágyakihúzóval van ellátva. A szellőzését ma kapható leghatékonyabb ventillátorok és a mobil oldalfalak biztosítják. Trágyakezelésük egy 3000 köbméteres hígtrágya tároló megépülésével, valamint az ahhoz kapcsolódó szeparátorral korszerűsült.

Közel egy év használat után az tapasztalható, hogy az állatok komfort érzete, és ezzel egyidejűleg szaporodás biológiai mutatóink is jelentősen javultak, valamint a lábproblémás egyedek száma is csökkent az előző évekhez képest. 2013-as rendkívüli meleget ebben az épületben lévő szarvasmarhák minimális termelés kieséssel vészelték át.

Az elmúlt évek beruházásai komoly terhet jelentettek vállalkozásomnak, viszont kijelenthetem, hogy támogatás nélkül nem valósulhattak volna meg. Ez tetemes adminisztrációs munkával, naprakész jelentésekkel és folyamatos odafigyeléssel jár. Kedvünket azonban ez sem szegte a következő beruházás megkezdésétől, és sikeresen pályáztunk az ÉLIP keretein belül egy tejfeldolgozó megépítésére. A beruházás elkezdődött, és 2014 nyarára befejezzük. Dédelgetett álmaim között szerepel az elavult fejőház korszerűsítése, melyre a közeljövőben szeretnénk pénzügyi forrást találni. Ennek érdekében folyamatosan figyelemmel kísérjük az MVH által kínált pályázati lehetőségeket. - számolt be terveiről Tóth Tamás.