Büszkénk vagyunk arra, hogy az UNESCO Világörökség Bizottsága 8 kulturális vagy természeti szempontból egyedinek számító helyszínt vett fel a Világörökség Jegyzékbe hazánkban. Közöttük szerepelnek egyetlen természeti világörökségként 1995 óta az Aggteleki- és a Szlovák-karszt barlangjai – mondta az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára Jósvafőn.

A hucul lóállomány az 1980-as évek közepén került az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság működési területére

A hucul lóállomány az 1980-as évek közepén került az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság működési területére – Fotó: commons.wikimedia.org

Rácz András „Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található védett gyepterületek legeltetéssel történő természetvédelmi célú kezeléséhez szükséges állattartási infrastruktúra fejlesztése" című projekt záró rendezvényén kiemelte: az Aggteleki Nemzeti Park 1985-ben, Magyarország negyedikként alapított nemzeti parkja. Ez volt az első olyan nemzeti park az országban, amely kimondottan a geológiai értékek – a vidék felszíni karsztjelenségei és a híres cseppkőbarlangok – védelmére alakult meg.

Az államtitkár elmondta, a hucul lóállomány az 1980-as évek közepén került a területre, mely ma 197 hucul egyeddel az ország első számú tenyészetének mondható. A tartásukhoz szükséges és hiányzó infrastruktúrát a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program keretében mintegy 718 millió Ft vissza nem térítendő pályázati forrás segítségével fejlesztette 2016-2022 között.

Hozzátette, a fejlesztés során beszerzésre kerültek a szakaszolt legeltetéshez szükséges eszközök, úgymint mobil karámrendszer, mobil villanypásztor rendszer és négy helyszínen a lovak tartását kiszolgáló létesítmények épültek.

Az utóbbi években 42 Mrd Ft értékben, 93 természetvédelmi élőhelykezelési projekt megvalósítása indulhatott el országszerte, melyek révén az érintett területeken javítják az igazgatóságok a természetes és természetközeli élőhelyek állapotát, valamint fejlesztik a természetvédelmi kezelést és a nagyközönség számára történő bemutatást szolgáló infrastruktúrát. A természetvédelmi célú LIFE projektek és a nemzetközi, határon átnyúló INTERREG programok felhasználásával további 20 Mrd Ft természetvédelmi célokra történő felhasználását teszik lehetővé az igazgatóságok. A mai átadóval zárult fejlesztések a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programból valósultak meg – világított rá az államtitkár.

Rácz András kiemelte, hogy a projektek színes feladatellátása között barlangok, mesterséges üregek védelmét célzó beavatkozások, földtani alakszelvények rekonstrukciója, komplex élőhely fejlesztés, veszélyeztetett védett gyepek rehabilitációját elősegítő infrastruktúra fejlesztése, denevérfajok in-situ megőrzését szolgáló védelmi beavatkozások, természetvédelmi őrszolgálat eszközfejlesztése, valamint állattartási infrastruktúra fejlesztése valósultak meg a 2014-től mostanáig tartó uniós pénzügyi ciklusban – sorolta az államtitkár.