A 28 államot és 7 szövetségi területet magába foglaló ország 16 államában létesültek ilyen mezőgazdasági központok, amelyek mindegyikét évente 10-20 ezer indiai farmer látogatja meg, és tanulja el a legmodernebb mezőgazdasági módszereket. Nagy hangsúlyt fektetnek a csepegtető öntözésre, és hogy hogyan lehet a növénytermesztés hatékonyságát növelni a víz és a tápoldatok megfelelő használatával – írja a Syngenta blog.

Minden központ bemutat a termelőknek egy sor – a helyi éghajlathoz igazított – üvegházat, amelyben különös figyelmet fordítanak arra, hogy a gazdálkodók megtanulják a vízfelhasználás hatékonyságának növelését: mikor és mennyit kell öntözni.

Egy olyan ország, mint Izrael, ahol a terület 60 százaléka sivatag, a nagy értékű mezőgazdasági termékek – például a mangó és avokádó – exportjáról ismert, míg a világ legnagyobb élelmiszer-termelői közé tartozó India számára nagy kihívás a termelékenység növelése és a víz hatékony használata. A szubkontinens 160 millió hektárnyi művelt területéből csak mintegy 65 millió hektár, azaz 41 százalék öntözhető. Csepegtető öntözést pedig mindössze 8,6 millió hektáron vezettek be.

növény

fotó: blog.syngenta.hu

India és Izrael kutatói mindamellett közösen dolgoznak új növényfajták kifejlesztésén. Maharasta államban például sikerrel jártak a kísérletek, hogy csökkentsék a mangófák magasságát 12 méterről 4,5 méterre. Az izraeli és az indiai mangófajták hibridje éppen annyit terem, mint a magas változat, csak éppen sokkal egyszerűbb a permetezés, valamint a betakarítás.

Tamil Nadu államban pedig az izraeli tapasztalatok alapján végzett mulcsozás révén a hektáronkénti 15-17 tonnás paradicsomtermés 54 tonnára emelkedett.