Az elmúlt egy évben a sütőiparban az alapanyagköltségek 130-150 százalékkal emelkedtek meg, az ágazati szereplők energiaköltségei pedig a 10-11-szeresükre növekedtek – vázolta a Magyar Pékszövetség alelnöke a szektor nehézségeinek fő okát a Világgazdaságnak nyilatkozva.

kenyér

Sok pékség kénytelen volt az energiaárak elszabadulása miatt visszaállni az éjszakai sütésre – fotó: pixabay.com

Már most visszaesett a kereslet

Már most is megfigyelhető a kereslet bizonyos fokú visszaesése, de a következő év elejére akár 10-15 százalékos fogyasztáscsökkenés is bekövetkezhet a sütőipari szakemberek szerint, árat azonban már nem nagyon tudnak emelni.

Sok pékség kénytelen volt az energiaárak elszabadulása miatt visszaállni az éjszakai sütésre, mert akkor olcsóbb az áram, és a termékeket sem kell fagyasztani.

Fülep Zsolt, a Balmaz Sütöde Kft.-t vezetője elmondta: még az kkv-knak szóló állami energiaár-támogatási program meghirdetése előtt a szövetség első becslése az volt, hogy a következő fél-háromnegyed éven belül a sütőipari cégek 20-25 százaléka mehet tönkre. Ennek az az elsődleges oka, hogy nem a sütőipar alakítja a fogyasztói árat, hanem a kiskereskedelem, amelynek az a célja, hogy minél alacsonyabb legyen az eladási ár, amivel viszont lefelé nyomja a beszállítói tarifákat is.

Így a költségnövekményeinket nehezen tudjuk beépíteni az árakba. Jelenleg azt a látom, hogy a legtöbb sütőipari cég kivár, s megpróbálja igénybe venni a kormány által meghirdetett energiaár-támogatást, hogy azzal levegőhöz jusson és túléljen

– mondta a szakember. Hozzátette, némileg könnyebb helyzetben vannak a szaküzletet is üzemeltető vállalkozások, mert amellett, hogy a klasszikus termékkört – a kenyeret, a kiflit, a zsemlét, a kakaós csigát, a buktát és a pogácsát – meglehetősen akciós áron" beszállítják a kereskedőkhöz, a saját boltjukban, boltjaikban is meg tudnak jelenni egy olyan széles árukínálattal, amit más áron és más minőségben tudnak kínálni.


A munkaerőhiány még mindig súlyos problémát jelent az ágazatban

Az elmúlt években jelentősen nőtt a pékségek száma, viszont az energiaár-emelkedéssel megtört a lendület, jelenleg a vállalkozások inkább a már meglévő üzleteiket korszerűsítik, átalakítják, hogy a rezsiköltségeket ki tudják gazdálkodni.

Az élelmezés mellett sütőipar azért is fontos gazdasági szereplő, mert kifejezetten sok, körülbelül 19 ezer embert foglalkoztat, de még így is hiányzik 3 ezer szakképzett dolgozó.

Fülep Zsolt szerint a szektorban az elmúlt időszakban jelentős béremelések zajlottak annak érdekében, hogy a munkavállalókat megtartsák és a leendő dolgozókat megszólítsák, de a munkaerőhiányt nemcsak ezen keresztül próbálják orvosolni, hanem a maguk által szervezett képzésekkel is.

pék

Hiányzik 3 ezer szakképzett dolgozó – fotó: pixabay.com

Kevesebb pékárut vásárolunk

A pékszövetség alelnöke arról is beszélt, hogy a lakossági fogyasztás az utóbbi időszakban érezhető mértékben csökkent – így már kezd mutatkozni az alapanyag-felhalmozódás jelensége is –, de az igazán jelentős, az előzetes becsléseik szerinti akár 10-15 százalékos kereslet-visszaesést a következő év elejére várják.

Hozzátette, hogy éppen ezért nem igazán tudnak újabb és újabb áremeléseket meglépni, mert az már a fogyasztás drasztikus csökkenésével járna.

Fülep Zsolt a termékek elkészítésével kapcsolatban elmondta: az elmúlt évtized a sütőiparban az új technológiákról szólt, ahol a legtöbb cég a döntően nappali foglalkoztatására állt át, éjszaka pedig az úgynevezett kelesztéskésleltetett termékeket csak „felsütötték".

Jelen pillanatban azonban ha ezt a fajta hűtéstechnikát alkalmazzuk, nem bírunk majd el az áramdíjjal. Ezért vissza kell térni a tíz évvel ezelőtti állapotokhoz, éjszaka kell dolgozni, már csak azért is, mert az éjszakai áram olcsóbb

– magyarázta. A túlélés érdekében azt tanácsolják a szövetség tagjainak is, hogy próbáljanak például műszakrendet váltani, optimalizálni a sütést. Ezzel a módszerrel már több vállalkozásnak is sikerült 10-15 százalékos energiamegtakarítást elérnie.

pékáru

A pékszövetség alelnöke arról is beszélt, hogy a lakossági fogyasztás az utóbbi időszakban érezhető mértékben csökkent – fotó: pixabay.com

Váltott a Balmaz Sütöde Kft. is

Fülep Zsolt elmondta, hogy a cége, a balmazújvárosi központú Balmaz Sütöde Kft. szerencsésebb helyzetben van több társához képest, mert Európa egyik legmodernebb gépparkjával rendelkeznek, köszönhetően az elmúlt években elvégzett teljes technológiai korszerűsítésnek. Emellett a piaci kitettségük is alacsonyabb azáltal, hogy harminc szakboltot üzemeltetnek.

Természetesen nekünk is optimalizálnunk kellett a sütést, és át kell gondolnunk a hűtés-fagyasztás alkalmazását

– mondta, majd összegezve a piaci tapasztalatait hozzátette: a térségükben a kenyér fogyasztása még nem csökkent, más pékáruké viszont már igen.