A belga politikus pénteken bemutatott javaslata 1074 milliárd eurós keretköltségvetést biztosítana az Európai Unió számára a következő költségvetési ciklusban, mintegy 2,36 százalékkal kevesebbet, mint az Európai Bizottság által május végén benyújtott 1100 milliárd eurót kitevő tervezet – tájékoztat az MTI.

Az tanács elnöke azt mondta, javaslatában, amelyet a jövő hétre tervezett uniós csúcstalálkozón terjeszt a 27 tagállam vezetője elé, megtartja a kohéziós és agrártámogatásokra szánt 373,2 milliárd eurós összeget. Növelné az egészségügyre szánt pénzeket, valamint szintén emelné az innovációra, a kutatásra, a digitalizációra, a belső biztonság növelésére, valamint az oktatásra szánt tételeket is.

A javaslatot a jövő hétre tervezett uniós csúcstalálkozón terjesztik a 27 tagállam vezetője elé – fotó: Shutterstock

Csökkentette a védelemre és a biztonság fokozására, valamint a szomszédságpolitikára szánt tételeket, azonban megtartaná azon javaslatát, hogy a költségvetésnek jelentős összegeket kell fordítania az éghajlatváltozás elleni küzdelemre.

Az uniós költségvetésre vonatkozó javaslatainak bemutatását követően Charles Michel azt mondta, jónak tartja és elfogadását javasolja az Európai Bizottságnak, az EU hétéves költségvetésére épülő 750 milliárd eurós helyreállítási tervét. A koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk helyreállítását célzó csomag finanszírozná a felépülést szolgáló uniós politikákat, valamint hitelgaranciaként szolgálna a tagállamok számára, és beruházásaikat is ösztönözné.

A bizottság tervei szerint az alap költségvetésének nagyobbik része vissza nem térítendő támogatásokból, egyharmad része pedig hitelekből állna. A kölcsönfelvétel önkéntes a tagállamok számára, míg a támogatásokból minden tagország részesülne.