Az USA agrárminisztériumának (USDA) legfrissebb, augusztusi előrejelzése szerint az egy évvel korábbi rekordnál 4 százalékkal kevesebb, 730 millió tonna globális búzatermés várható a 2018/2019. gazdasági évben. Ez a korábban vártnál 6 millió tonnával kisebb kibocsátás lehet, amit az magyaráz, hogy az Európai Unió északi tagországaiban a szélsőségesen száraz, forró nyári időjárás miatt jelentősen romlottak a terméskilátások – írja az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) friss jelentése.

Magyarországon az Agrárminisztérium tájékoztatása alapján 947 ezer hektárról 4,8 millió tonna búza került a tárolókba, szemben a 2017. évi 5,2 millió tonnával. Ami a betakarított búza minőségét illeti, uniószerte igen vegyes a kép. Összességében az EU búzatermésének 66 százaléka lett malmi minőségű.

Az USA összes búzakibocsátása (durummal együtt) 51,1 millió tonna lehet idén, ami 8 százalékkal több a 2017. évinél. Kisebb termésük miatt az EU és Oroszország a tavalyinál kevesebb áruval képes megjelenni a világpiacon, ami jó pozícióba hozza az észak-amerikai árut, így az USA búzakivitele 29 millió tonnára nőhet a folyó szezonban.

A világ vezető búzaexportőr országai közül Oroszországban a hektáronkénti hozam romlása és a termőterület zsugorodása a termelés 20 százalékos visszaesését eredményezte, így mindössze 68 millió tonna búzát arattak a gazdák 2018 nyarán. Ugyan a 2017/2018. gazdasági évben kiszállítottnál 7 millió tonnával kevesebb, 35 millió tonna búza kivitelére kerülhet sor az új szezonban, a fekete-tengeri ország várhatóan megőrzi vezetőpozícióját a főbb exportőrök sorában. Ukrajnában a termelés kismértékű csökkenése révén 25,5 millió tonna (–5 százalék) termény kerülhet a tárolókba.

búza

A búza fronthavi jegyzése – forrás: Agroinform.hu/Terménypiacok

A chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) 200 dollár (USD)/tonna körül hullámzott a búza legközelebbi lejáratra szóló jegyzése augusztus első három hetében. A párizsi árutőzsdén (Euronext/MATIF) 205–210 euró/tonna tartományban mozgott a termény fronthavi jegyzése ugyanekkor. Magyarországon, a fizikai piacon átlagosan 51,7 ezer forint/tonna volt az étkezési búza, 48,9 ezer forint/tonna a takarmánybúza áfa és szállítási költség nélküli termelői ára augusztus második hetében az AKI PÁIR adatai szerint. Az előző év azonos időszakának árszintjét mindkettő 17 százalékkal haladta meg.

Kukorica

Az ősz közeledtével egyre jobban körvonalazódik a kukorica 2018/2019. gazdasági évi globális termése, és az USDA augusztusi projekciója szerint minden idők második legnagyobb kukoricatermésére van kilátás: világszinten 1061 millió tonna termény betakarítása várható, amely 3 százalékkal múlná felül az egy évvel korábbit. A várakozások szerint ez a második szezon leheta sorban, amikor a globális kereslet meghaladja a termelést.

A világ első számú kukorica termelőjénél, az USA-ban az egy évvel korábbihoz hasonló volumen, 371 millió tonna lehet a 2018. évi kukoricatermés. Európában a forró, száraz júliusi időjárás a főbb termelők közül elsősorban Franciaországban, Németországban és Lengyelországban okozott károsodást a kukoricaállományokban, itt jelentős hozamkiesésre számítanak a szakértők.

Ugyanakkor Romániában, Bulgáriában, Horvátországban, Szlovákiában és Olaszországban is nagyobb hozamot várnak, mint a tavalyi. Az európai piac szempontjából meghatározó országban, Ukrajnában augusztus elején jók voltak a kilátások, akár 31 millió tonna kukorica is teremhet az idén (USDA). Oroszországban ugyanakkor a nyár folyamán lefelé korrigálták az elemzők a várható termést, és a korábban 15 millió tonnára prognosztizált helyett augusztusban mindössze 12 millió tonna kibocsátást valószínűsítettek. Magyarországról körülbelül 1,1 millió tonnával nagyobb termést jósolnak idén.

kukorica

A kukorica fronthavi jegyzése – forrás: Agroinform.hu/Terménypiacok

A kukorica legközelebbi lejáratra szóló jegyzése 140 dollár/tonna közelébe ereszkedett a chicagói árutőzsdén 2018. augusztus harmadik hetében. A párizsi árutőzsdén (Euronext/MATIF) az ótermésű kukoricajegyzése (augusztusi termin) 199,5 euró/tonna szinten került kivezetésre augusztus 6-án. Augusztus 7-től már csak az újtermésre lehet szerződést kötni a franciaországi fővárosban, amelynek tőzsdei elszámolóára 190 euró/tonna alá süllyedt augusztus közepéig.

Magyarországon, a Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában tonnánként 49,6 ezer forintért jegyezték a takarmánykukoricát a legközelebbi lejáratra vonatkozóan augusztus első felében. A gabonaféle átlagosan 47,0 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát augusztus második hetében az AKI PÁIR adatai szerint, az egy évvel korábbinál 10 százalékkal drágábban.

Napraforgó

Az USDA prognózisa szerint a világ napraforgótermése a 2018/2019. gazdasági évben 2,6 millió tonnával múlhatja felül az egy évvel korábbit. A világ legnagyobb napraforgóolaj-exportőreiként számontartott Ukrajnában és Oroszországban együttesen 2 millió tonnával 26 millió tonnára bővülhet az idei kibocsátás. Az Európai Unióban az előző évihez hasonlóan 9,7 millió tonna napraforgómag-termésre van kilátás. A hazai napraforgóhozamot 1,8 millió tonnára becsülik, ám ennek nagyrésze a belső szükségletet elégíti ki. Magyarországon, a fizikai piacon 90,1 ezer forint/tonna körüli áfa és szállítási költség nélküli termelői áron talált vevőre az olajmag augusztus második hetében.

További terménypiaci híreket és a terményárak alakulását megtalálod az Agroinform.hu Terménypiacok rovatában.