Klöckner az EU agrárminisztereinek luxemburgi tanácskozásán kifejtette, hogy az EU Bizottság által előirányzott környezet- és természetvédelmi célokhoz a KAP 2020 után is szigorúan ragaszkodni kell, és ezt egyes tagországok ezzel ellentétes törekvései, illetve érdekei nem befolyásolhatják, ezért az EU elnökségét teljesítő Románia miniszterelnökének helyzetjelentését utólag módosítani szükséges.

zöldítés

A V4 országok kritikáira a nyugati politikusok úgy reagáltak, azért kapják a gazdálkodók a támogatásokat, hogy a közös szabályokat betartsák – fotó: Shutterstock

A miniszter asszony világossá tette, hogy Németország az EU egységes környezetvédelmi politikáját alkalmazza, és nem engedheti meg, hogy az ambiciózus és minden országra kötelező célok teljesítését az egyes tagországokban alkalmazott alacsonyabb színvonal akadályozza.

Hogan élesen bírálta a lengyel és a román miniszter nyilatkozatait, amelyek szerint egyes tagországokban az alacsony jövedelmi színvonallal és komoly likviditási gondokkal küszködő gazdálkodók nem kényszeríthetők a környezetvédelmi előírások szigorú betartására. Ez kifejezésre jut a fent említett időközi jelentésben, amelyet a visegrádi országok is támogattak. Krzystof Ardanowski, lengyel miniszter szerint egyes tagországok számára kevésbé szigorú környezetvédelmi előírások alkalmazását kellene lehetővé tenni.

Klöckner asszony és Phil Hogan azonban egyértelművé tették, hogy ilyen visszalépésről szó sem lehet, mivel a tagországok azért kapják az uniós támogatásokat, hogy a közösen elfogadott agrárpolitika előírásait kövessék.