A pályázati felhívás kedden jelent meg. A zártkerti revitalizációs programmal szeretnék elérni, hogy a falvakban és a kistelepülések határában lévő zártkertekben újrainduljon a hagyományos gazdálkodás, lehetőleg őshonos gyümölcsfajták telepítésével – ismertette a tárcavezető. Hozzátette, a támogatás segít megtartani a vidéki munkahelyeket, a vidék sokszínűségét.

Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár arról számolt be, hogy a programban vissza nem térítendő támogatást nyújtanak. A nyertes pályázatok 75 százalékos támogatását a tervek szerint még idén év végéig átutalják.

A pályázati felhívás és az online pályázati felület a Hermann Ottó Intézet honlapján érhető el.