A támogatás fő célja, hogy elősegítse a termelők biztosabb integrációját az élelmiszerláncba azáltal, hogy az Európai Unió és Magyarország által elismert minőségrendszerekhez csatlakoznak a termékeikkel. Ezen minőségrendszerek keretében előállított termékek alapvetően magasabb hozzáadott értékű és minőségű élelmiszereket jelentenek – a piacon való széles körű térnyerésük mind a mezőgazdasági és élelmiszeripari szektorra, mind pedig a fogyasztókra jelentős pozitív hatással bír. Ennek érdekében a felhívás keretében támogatás igényelhető az említett minőségrendszerekhez való csatlakozás költségeinek térítésére.

A felhívás keretében, átalánytámogatás formájában 1000 eurónak megfelelő forintösszeget tudnak igényelni a termelők, évente, egészen 2023 végéig.

A felhívás keretében az alábbi három célterületre lehet pályázatot benyújtani:

A) célterület: Az Európai Unió minőségrendszerei, melyek az Európai Bizottság elektronikus nyilvántartásaiban szereplő oltalom alatt álló elnevezéssel rendelkező, valamint földrajzi árujelzős termékek.

B) célterület: A mezőgazdasági termékekre és élelmiszerekre vonatkozó minőségrendszerek és az önkéntes mezőgazdaságitermék-tanúsító rendszerek nemzeti elismeréséről szóló 26/2018 (X. 1.) AM rendelet (röviden: nemzeti elismerési rendelet) előírásainak megfelelő nemzeti minőségrendszerek.

C) célterület: A nemzeti elismerési rendelet előírásainak megfelelő önkéntes mezőgazdaságitermék-tanúsító rendszerek.

Jelen pályázat keretében az ökológiai termékek nem támogathatók. A támogatási kérelmek benyújtására 2020. március 2-ától lesz lehetőség a Magyar Államkincstár erre a célra rendszeresített felületén. A pályázati felhívásra rendelkezésre álló teljes keretösszeg: 2,52 milliárd forint.

A pályázati felhívás itt elérhető.