Ennek részleteit is elmondta Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója, akit a PREGA Konferencia és Kiállításon kérdeztünk. Köszöntő beszédének hangsúlyos eleme volt a Debreceni Egyetemmel való együttműködésükről szóló hír is.

A PREGA nyilvánossága előtt jelentette be, hogy tavasszal megnyitja Innovációs Központját a KITE Zrt.

Az Innovációs Főigazgatóságunk számára alakítottunk át egy régebbi épületet a modern igényeknek megfelelően, a nádudvari központunkban. Ebben rendeztük be az Innovációs Központot, amelynek célja az oktatás, a képzés, valamint a gyakorlati tapasztalatok bemutatása és átadása. Itt kerültek kialakításra az interaktív egységek, ahol meg lehet tekinteni, milyen precíziós gazdálkodási szolgáltatásokat nyújtunk.

Szabó Levente

Szabó Levente: "Az Innovációs Központ célja az oktatás, a képzés, valamint a gyakorlati tapasztalatok bemutatása és átadása." – fotó: Agroinform.hu

Kinek szánják az ismeretátadást? Előre be kell jelentkezni?

Minden meglévő vagy leendő partnerünknek a precíziós gazdálkodásban, és az ezzel kapcsolatos szaktanácsadásban. Nem szükséges külön bejelentkezni, mindig elérhető legalább két-három kolléga, aki a betérők rendelkezésére áll.

Ismereteket kínálnak, vagy az érdeklődők kérdéseire válaszolnak?

„Foglalkozásainknak” van egy általános része, amelyben megmutatjuk IT hátterünket és azt, hogy mire képes a precíziós technológia, mit tudnak a gépek, milyen információkat hordoznak azok az adatok, amelyeket a KITE az elmúlt tíz évben összegyűjtött. Természetesen a gazdálkodóknak is lehetőségük van kérdezni. Megmutatjuk, mit és hogyan javíthat a saját gazdaságában. Arra is felhívjuk a figyelmét, mire lenne képes az általunk kialakított rendszerben.

Mit jelent az Innovációs Központ tudományosinkubátor-szerepe?

Precíziós gazdálkodási szakmérnöki képzést indított a Debreceni Egyetem a KITE Zrt. közreműködésével. Sőt, azt is mondhatjuk, hogy az Innovációs Központunkban fog működni az egyetem kihelyezett tanszéke.

Mikor kezdődik a szakmérnöki képzés?

Az idei tavaszi szemeszterben indult az első évfolyam.

Bérgép

Az új szolgáltatással a gazdálkodónak lehetősége van komplett technológiát igénybe venni – fotó: KITE Zrt.

Mit takar a „tovább gondolt és megreformált” bérgép-szolgáltatásuk?

A 2016-ban indított a KITE Bérgép szolgáltatás keretében főleg traktort, kombájnt vagy homlokrakodót béreltek a partnereink, egy-egy növényre szabott technológiai szolgáltatásra nem volt lehetőség. Az új Technológiai Szolgáltatást úgy alakítottuk ki, hogy

azok is megismerhessék a precíziós gazdálkodás eszközrendszerében rejlő hozam- és jövedelemnövelő lehetőségeket, akik eddig még nem, vagy csak részleteiben alkalmazták.

Ha bejön egy gazdálkodó, és azt mondja, hogy 100 hektáron repcét termelne, de nincs meg hozzá minden technológiai eszköze, akkor a hiányzó elemeket szolgáltatás formájában igénybe veheti. A gépek bérletén túl az összes létező információnkat megosztjuk vele. Sőt az előzetes vizsgálatok alapján összeállítunk neki egy komplett technológiát, amit igény szerint végre is hajtunk.

A betakarításig?

Igen, sőt tovább, akár a termény átvételéig. A gazdálkodó a folyamat végén láthatja az általunk képviselt technológia hozam- és megtakarításoldali eredményeit.

Ez „kulcsátadásos” megoldás? Vagy ha a gazdálkodó meg tud valamit csinálni a folyamatból, azt maga is elvégezheti?

Ha szeretné, az ő gépeit is bevonjuk a folyamatba, feltéve, ha alkalmasak erre. Bizonyos műveleteket akár végre is hajthat, a szaktanácsadónk által javasolt technológia szerint és inputanyag-felhasználás mellett, mert csak így tudjuk garantálni az eredményeket.

Tavaly volt a Technológiai Szolgáltatás első tesztüzeme. Egy 200 hektáros terület tulajdonosa azt mondta, eddig bérbe adta a területet, nincsenek hozzá gépei, most csináljunk vele mi valamit. Annyi kikötése volt csupán, hogy a végén szeretne jövedelmet realizálni. Több kultúrát termesztettünk rajta, a betakarítás és értékesítés után elszámoltunk, és azt kell mondanom, hogy jó eredménnyel zártunk.

kite

Szabó Levente: "200 ezer hektáron nyújtunk precíziós szaktanácsadást." – fotó: Agroinform.hu

Mekkora apparátus van ehhez a szolgáltatáshoz?

Közel 60 fő.

Mekkora területet képesek ellátni?

Jelenleg 200 ezer hektáron szolgáltatunk, leginkább szaktanácsadással. A Technológiai Szolgáltatással is szeretnénk indulásként legalább 50 ezer hektárig eljutni, a kulcsrakész verzióban.

A precíziós gazdálkodást illetően hány gazdálkodóval vannak kapcsolatban?

A precíziós gazdálkodás alapjait 2007-ben kezdtük lerakni, 2010-ben belefogtunk az RTK rendszer kiépítésébe. Mára már gyakorlatilag az egész országot lefedtük, több mint 120 bázisállomásunk van, és ehhez kiegészítő állomások is, amelyeknek a száma meghaladja a 300-at. Az RTK jelek bárhol hozzáférhetők, több mint kétezer gép veszi.

1500 fölött tehető azon partnerek száma, akik valamilyen mértékben igénybe veszik a szolgáltatásainkat. Az egyik véglet az RTK-rendszer alkalmazása, a másik véglet pedig a komplett szolgáltatásunk.