A sertéságazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján a sertéstartók a sertéstenyésztés során az előírásokon túlmutató kötelezettségvállalás ellentételezésére vissza nem térítendő támogatást vehetnek igénybe, amennyiben vállalják a támogatott tevékenység öt éven át történő folytatását.

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek
Az MVH felhívja a sertéstartók figyelmét arra, hogy az ügyfél-nyilvántartásba vételre, valamint a nyilvántartásba vett adatokra vonatkozó változás-bejelentési kötelezettségek teljesítésére a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által működtetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe történő nyilvántartásba vétel és változás bejelentés szabályairól szóló 128/2013. (VII. 30.) számú MVH Közlemény rendelkezései irányadóak. Az MVH a kérelmek ügyintézését részben az ügyfél-nyilvántartásában szereplő adatok alapján végzi, ezért kérik, fordítson kiemelt figyelmet arra, hogy az MVH ügyfél-nyilvántartási rendszerében szereplő adatai naprakészek legyenek, és tegyen eleget a nyilvántartáshoz kapcsolódó változás-bejelentési kötelezettségeinek is.

II. A támogatás igénybevételének feltételei, a támogatás mértéke
A Rendelet alapján támogatást vehet igénybe az az igénylő, aki/amely

a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában:
- a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Törvény) szerinti nyilvántartásba vételi kötelezettségének eleget tett, vagy legkésőbb a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg kérelmezi nyilvántartásba vételét a Törvény alapján vezetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe,
- nem áll felszámolási, végelszámolási eljárás alatt,
- megfelel a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek,
- a mezőgazdasági termelők részére nyújtandó közvetlen támogatás igénybevételére vonatkozó szabályokról szóló miniszteri rendelet szerint közvetlen támogatásra jogosult mezőgazdasági termelőnek minősül,
- nem címzettje érvényben lévő támogatás visszafizetésére kötelező olyan európai bizottsági határozatnak, amely a támogatást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította,
- eleget tesz a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló 119/2007. (X.18.) FVM rendelet előírásainak,
- a támogatási alapot képező állatok nevelését, hizlalását, termelését saját kockázatára végzi, saját vagy integrátori finanszírozással a vágósertést közvetlenül vagy közvetve vágásra, feldolgozásra vagy külföldi értékesítésre, a tenyészkoca süldőt hazai vagy külföldi továbbtenyésztésre adja át,

sertések

A bérhízlalást is támogatják – fotó: Shutterstock

vállalja a támogatási kérelemben megjelölt tevékenységek a támogatási kérelem benyújtásától számított legalább öt éven át történő folytatását,
a tevékenységének megfelelő, az érintett termékpályán működő, olyan államilag elismert termelői csoport, BÉSZ, tenyésztő szervezet, terméktanács vagy szakmai szervezet tagja, amely nyitott tagsággal működik,
a sertések jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendelet előírásainak eleget tesz,
a támogatási évben valamennyi állategészségügyi nyilvántartási kötelezettségnek eleget tesz, valamint betartja az állategészségügyi és állatvédelmi szabályokat,
nem minősül az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 6. §-ában meghatározott nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak,
jogerős határozatban megállapított, jogosulatlanul igénybe vett agrár- vagy agrár-vidékfejlesztési támogatásból eredő tartozása nincs.

A támogatás összegét a tenyészetből a támogatási évben (január 1. és december 31. között) közvetlenül vagy kereskedő útján, vágóhídra vagy élve külföldre (beleértve az Európa Unió tagállamaiba) kiszállított vágósertések, vagy tenyésztésre tovább értékesített tenyészkoca süldők száma alapján kell meghatározni.

A vágósertés, illetve a tenyészkoca süldő egyedenként 0,3 állategységnek felel meg.

Jogcím megnevezése

Támogatás mértéke (Ft/állategység)

Nagyobb férőhely biztosítása

1630

Természetes feltétel biztosítása a tartási rendszerben

471

Fény biztosítása

1121

Verekedések, kimarások megelőzése

1681

Takarmányozáshoz ivóvíz minőségű víz biztosítása

1961

Almozás biztosítása

853

Megfelelő mikroklíma biztosítása

1400

Adott támogatási évben a támogatási kérelemben megjelölt vágósertések vonatkozásában a támogatási kérelem benyújtása előtt megkezdett tevékenység nem támogatható.

III. A támogatási kérelem benyújtásának módja, ideje
A támogatási kérelmet a közlemény 1. számú melléklete szerinti, N0408 számú „Támogatásikérelem” nyomtatványon kérelmezőnként, támogatási évenként egy alkalommal

december 7. – december 31.

közötti időszakban az MVH – ügyfél lakóhelye, illetve székhelye szerint illetékes – megyei kirendeltségéhez kell benyújtani. Az MVH megyei kirendeltségek postacíme az MVH honlapján IDE kattintva érhető el.

A támogatási kérelemhez csatolni kell:

az állattartó telep fekvése szerint illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságának (a továbbiakban: megyei kormányhivatal) eredeti igazolását az ENAR nyilvántartásba bejelentett vágósertés férőhely kapacitása alapján megállapított maximálisan tartható vágósertés létszámról darabszámban kifejezve;
nagyvállalkozásnak minősülő igénylő esetén a megyei kormányhivatal eredeti igazolását arról,hogy az igénylő részvétele a támogatási programban indokolt.

FIGYELEM!
Határidőn túl benyújtott támogatási kérelem esetén az adott támogatási évben nem vehető igénybetámogatás!


IV. A kifizetési kérelem benyújtásának módja, ideje
A kifizetési kérelmet jelen közlemény 2. számú melléklete szerinti, N0409 számú „Kifizetési kérelem” nyomtatványon a teljes negyedévre vonatkozóan, kérelmezőnként egy alkalommal postai úton,

a naptári negyedévet követő hónap utolsó napjáig kell benyújtani

az MVH – ügyfél lakóhelye, illetve székhelye szerint illetékes – megyei kirendeltségéhez. Az MVH megyei kirendeltségek postacíme az MVH honlapján IDE kattintva érhető el. A kifizetési kérelemben kizárólag a támogatási kérelemben megjelölt és a támogatási döntésben jóváhagyott tartási helyre, illetve jogcímre (tevékenységre) vonatkozó igények szerepelhetnek. A benyújtási időszakot (negyedévet) a vágósertéseknek, illetve tenyészkoca süldőknek a számlán, felvásárlási jegyen vagy belső bizonylaton feltüntetett értékesítési időpontja, annak hiányában a számla, a felvásárlási jegy, vagy a belső bizonylat teljesítésének időpontja határozza meg.

A kifizetési kérelemhez minden esetben csatolni kell:
a megyei kormányhivatal eredeti igazolását az állategészségügyi nyilvántartási kötelezettségek igénylő általi teljesítéséről, állategészségügyi és állatvédelmi szabályok igénylő általi betartásáról, továbbá az érintett tenyészet Rendelet 1. § (5) bekezdés szerinti létszámáról;
tenyésztésre értékesített tenyészkoca süldők esetében a tenyésztőszervezet eredeti igazolását; valamint

amennyiben az igénylő
maga a sertéstartó, azaz alapanyag-termelő, úgy a sertés értékesítéséről szóló számla, illetve felvásárlási jegy másolatát (saját vágás esetén a vágás végrehajtását igazoló belső bizonylatmásolatát).

• bérhízlalást, bérnevelést végez, úgy:
- a bérhízlalásról, bérnevelésről szóló szerződés másolatát;
- a bérhízlalásról, bérnevelésről szóló számla másolatát;
- a bérhízlaltató, bérneveltető által kiállított, a sertés értékesítéséről szóló számla, illetve felvásárlási jegy másolatát (a bérhízlaltatónál, bérneveltetőnél végrehajtott saját vágás esetén a vágás végrehajtását igazoló belső bizonylat másolatát, illetve a sertések leadásáról szóló szállítóleveleket);
- a bérhízlaltató, bérneveltető eredeti nyilatkozatát arról, hogy a bérhízlaló, bérnevelő kérelméhez csatolt számlákon, felvásárlási jegyeken, belső bizonylatokon feltüntetett állomány után kifizetési kérelmet nem nyújt be;

sertés2

Takarmányozásra és almozásra is lehet támogatást felvenni – fotó: Shutterstock

bérhízlaltatást, bérneveltetést végez, úgy:
- a bérhízlalásról, bérnevelésről szóló szerződés másolatát;
- az általa kiállított, a sertés értékesítéséről szóló számla, illetve felvásárlási jegy másolatát(saját vágás esetén a vágás végrehajtását igazoló belső bizonylat másolatát);
- a bérhízlaló, bérnevelő eredeti nyilatkozatát arról, hogy a bérhízlaltató, bérneveltető kérelméhez csatolt számlákon, felvásárlási jegyeken, belső bizonylatokon feltüntetett állomány után kifizetési kérelmet nem nyújt be.

További, az egyes jogcímeknél a Rendeletben külön-külön meghatározott, a kifizetési kérelemhez csatolandó dokumentumok:

„Nagyobb férőhely biztosítása” jogcím esetén:
a Magyar Építész Kamara Tervezői Névjegyzékében szereplő kamarai tag által készített, az istállók méretére vonatkozó alaprajz másolati példánya;
a kezelő állatorvos igazolása a hatályban lévő állatvédelmi előírások szerint meghatározott egy állategyedre jutó férőhelynél 10%-al nagyobb terület biztosításáról, valamint ezen feltételek vizsgálatáról. Az igazoláson fel kell tüntetni annak időbeli hatályát.

„Természetes feltétel biztosítása a tartási rendszerben” jogcím esetén:
a kezelő állatorvos igazolása a természetes feltétel (miszerint az igénylő legalább az előírt férőhely 20%-ának nagyságában alkalmazott kifutó állagmegőrzéséről gondoskodik) biztosításáról, valamint ezen feltétel vizsgálatáról. Az igazoláson fel kell tüntetni annak időbeli hatályát.

„Fény biztosítása” jogcím esetén:
a kezelő állatorvos igazolása annak teljesüléséről, hogy az igénylő legalább 9 órán át természetes vagy legalább 11 órán át mesterséges (50 lux/m²) fényt biztosít a vágósertés tartási helyén. Az igazoláson fel kell tüntetni annak időbeli hatályát.

„Verekedések, kimarások megelőzése” jogcím esetén:
a telepi állatjóléti felelős igazolása annak teljesüléséről, hogy az igénylő gondoskodott a sertések napi kétszeri ellenőrzéséről, és megtette a szükséges intézkedéseket az agresszív állatok szétválasztására a 100 állatnál kevesebbet tartó telepek esetében is;
a kezelő állatorvos igazolása arról, hogy a vágósertéseket származás-igazolással rendelkező apaállattal, vagy engedélyezett mesterséges termékenyítő állomásról származó szaporítóanyaggal tenyésztették; továbbá
vágósertések esetén a kezelő állatorvos igazolása annak teljesüléséről, hogy az igénylő általtartott vágósertések vonatkozásában a fülroncsolás és farokrágás, valamint a mechanikai sérülések aránya nem haladta meg az 5%-ot;
tenyészkoca süldők tartása esetén a telepi állatjóléti felelős igazolása annak teljesüléséről,hogy a csoportosan tartott tenyészkoca süldők elkerülhetetlen újrafalkásítása esetén az igénylő a csoportosan tartott tenyészkoca süldők számára 1,72 m2/állat férőhelyet biztosított, és ennek teljesülését a kezelő állatorvos legalább negyedévente ellenőrizte.

Az igazolásokon fel kell tüntetni azok felhasználhatóságának idejét.

„Takarmányozáshoz ivóvíz minőségű víz biztosítása” jogcím esetén:
a takarmányozáshoz használt itatóvíz akkreditált laboratórium által elvégzett vizsgálatának eredményét tartalmazó igazolása, amely vizsgálat nem lehet egy évnél régebbi az érintett negyedév utolsó napjához viszonyítva, valamint
az igénylő nyilatkozata arról, hogy a víznyerőhely megfelelően van kialakítva, biztosítva ezzel az itatóvíz szennyeződésének megakadályozását; vagy
a vízszolgáltató írásos eredeti nyilatkozata arról, hogy az általa szolgáltatott víz ivóvíz minőségű, ha a telepen az állatok vízellátása vezetékes vízhálózatról történik.

„Almozás biztosítása” jogcím esetén:
a kezelő állatorvos igazolása arról, hogy az igénylő alom alkalmazásával a vágósertések részére száraz meleg helyet biztosított a tartási rendszerben;
az alom kezelésének, valamint beszerzésének költségeiről kiállított számla/számlák másolata.

„Megfelelő mikroklíma biztosítása” jogcím esetén:
a mikroklíma paraméterek méréséről negyedévente készült, a kezelő állatorvos által ellenjegyzett jegyzőkönyv másolata.

A sertéságazatban igénybe vehető állatjóléti támogatásokról további információk megtalálhatóak az MVH honlapján, illetve tájékoztatás kérhető az ugyfelszolgalat@mvh.gov.hu e-mail címen.