A járványvédelmi szabályokat betartó, felelősen gazdálkodó tulajdonosoknak állami kártalanítás jár, amelyek több mint 80%-át, csaknem 9,5 mrd Ft-ot, már kifizetett a Nébih.

A március végén indult járvány Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyét érintette.  A három megyében mintegy 400 állattartó telepen csaknem 4,8 millió állatot kellett ártalmatlanítani a betegség megfékezése, terjedésének megelőzése érdekében. Azok a tulajdonosok, akikkel szemben nem állt fenn kártalanítást kizáró ok, a megsemmisített állataikért, eszközeikért, ragályhordozó anyagaikért, tárgyaikért 100%-os állami kártalanításban részesülnek.

fotó: Shutterstock

A védekezés során, a felszámolásokkal egyidejűleg, a járási hivatalok szakemberei a becslési, kártalanítási eljárásokat is folyamatosan végezték, így azok mostanra befejeződtek. A határozatok alapján a Nébih – a jogerőre emelkedéstől számított 60 napon belül – intézkedik a kártalanítástulajdonosnak történő kifizetéséről. A kártalanítások teljesítését a hivatal kiemelt feladatként kezeli. A felterjesztett kérelmek több mint 80%-ának, mintegy 9,5 mrd Ft-nak a kifizetéséről már gondoskodott a hivatal, csaknem felére csökkentve a jog szerinti ügyintézési időt.

Fontos tudni, hogy a kártalanítás minden esetben a tulajdonosnak jár, így a Nébih is feléjük teljesíti folyósítási kötelezettségét.