Egy kormányzati tanulmány szerint az élelmiszertermékek behozatala 1990 és 2016 között 80 százalékkal emelkedett, ugyanakkor az egy lakosra jutó importált élelmiszer mennyisége 344 kilogrammról 490 kilogrammra emelkedett – írja a Syngenta blog.

A Szövetségi Vámigazgatás által közzétett számadatok ugyan az „élelmiszerekről” szólnak, de idesorolták az élelmiszer mellett az italokat és a dohánytermékeket is. Ekkor pedig teljesen más lesz a kép.

Az import növekedéséhez ugyanis nagyon jelentősen hozzájárult az italbehozatal 40 százalékos növekedése, amiből csak az ásványvíz behozatala 22 százaléknyit emelkedett a 25 év alatt. Hiába, az importált ásványvíz egyre népszerűbb lett az alpesi országban.

A svájci vámigazgatóság a jelentésben kiemelte, hogy a mezőgazdasági termékek behozatali vámjainak ellenére a gyümölcs- és zöldségfélék behozatala 8, illetve 9 százalékkal nőtt az említett időszak alatt, ami igen alacsony érték.

víz

Az importált ásványvíz egyre népszerűbb az alpesi országban – fotó: Shutterstock

Érdekes ugyanakkor, hogy fejenként és évente az 1990-es szinthez képest 2016-ra 40 kilogrammal nőtt a búzából készült termékek importja, csak a Swissinfo elfelejti megemlíteni, hogy akkor most összesen hány kilóról is beszélünk. A teljes svájci behozatal 6 százalékát teszik ki az élelmiszerek és italok, amelyek értéke eléri az évi 10 milliárd frankot vagy a 10,07 milliárd dollárt.