A májusban vetett szudánifű és az esetleg lekaszált cirok esetében gondot jelent a magas nedvességtartalom, ezért a 30-40%-os szárazanyag tartalom érdekében fonnyasztani kell. Azonban az eddigi tapasztalatok alapján a fonnyasztás során rendkívül magas lesz a földszennyezettség. A nem megfelelő betakarítási mód és a rossz minőség miatt néhány helyen a szudánifű kevésbé volt alkalmas takarmányozásra, így ebben az évben már fel is hagytak a termesztésével.

Ilyen aszályos esztendőben szükség van a szárazságtűrő növényekre – a cirokra és a szudánifűre, illetve a másodvetésű takarmánynövényekre. Ahhoz, hogy jó takarmány készüljön belőlük, kaszálni legalább 10 cm-es vagy magasabb tarlóra szükséges, és kondicionálni kell. Ezen technológiával el lehet kerülni a földszennyeződést, és elérhetjük a 30% fölötti szárazanyag tartalmat.

Megnő a melléktermékek szerepe

Tekintettel a takarmányhiányra, fontosabbá válik a többi betakarítható melléktermék, mint például a csemegekukorica-szár, kukoricaszár. Ezekből jó minőséget csak kaszálással, szalagos rendképzővel és kondicionálással érhetünk el. A hagyományos szárzúzással és rendsodrással nagy mennyiségű föld kerül a termékbe. A csemegekukorica-tarlót kaszáljuk le, kondicionáljuk, és lehetőleg ne forgassuk össze hagyományos rendsodróval, mert attól erősen földszennyezett lesz. A szemes kukorica szárát a korszerű adapterek már lezúzzák. A szár magassága 7-8 cm legyen, ha rendfelszedő szalagos forgatót használunk (pl. ROC).

Szalmából is nagyon kevés lesz, ezért a jó minőségű kukoricaszár takarmányozás mellett az almozásra is felhasználható. Mivel az állatok az alomból is megeszik a kukoricaszár egy részét, nem mindegy, hogy földszennyeződés mentes-e vagy sem (lásd aflatoxin és clostridium).

Az aszály miatt a gyepterületek is kisültek, kiégtek, és ha így folytatódik, akkor még szénát sem tudunk betakarítani, és előfordulhat, hogy nyáron a kiégett legelők miatt takarmányozni kell a húsmarhákat, szarvasmarhákat is. Továbbá mivel a környező országokban is súlyos aszály van, már érdeklődnek is a szálastakarmányok és szalma vásárlása iránt. Emiatt bekövetkezhet az, hogy nagyon megemelkedik ezek ára.

takarmány

takarmány

Tegyünk meg mindent a megtermett takarmány lehető legjobb betakarításáért!

Mindezek miatt most kiemelkedően fontos, hogy minden egyes megtermett szálat a lehető legjobb technológiával, prémium minőségben takarítsunk be! Megéri a lucernával való gondos gazdálkodás, mert ez évben, időjárástól függően még 3-4 alkalommal kaszálható, ezért érdemes műtrágyával serkenteni!

A lucerna esetén az alternáló kasza biztosítja az optimális magasságú és minőségű kíméletes vágást (sebészkés szerinti/minőségű/pontosságú). A gyors 50%-ot elérő száradási idő csökkentését a kondicionáló (TUBELINE), míg a tökéletes, szennyeződésmentes forgatást, rendképzést a rendfelszedő szalagos gép (ROC) együttesen végzi el. Ezek közül, most főleg a kondicionálóra és a rendképzőre fordítsunk nagyon nagy figyelmet!

Tubeline kondícionáló gép

A szuper minőségű takarmány betakarításának egyik legfontosabb eszköze a kondicionáló gép

A kondicionálás nem csak a lucerna, fű, tritikálé, rozs esetében fontos, hanem a lekaszált szudáni fű, cirok (ha a dőlés miatt le kell kaszálni), sőt a szemeskukorica-szár (ha magas a nedvességtartalma) és a csemegekukorica-szár betakarításánál is elengedhetetlen. Mivel jó minőségű, magas beltartalmú szilázs, szenázs, széna és alom készítése a cél, kaszálást követően kondicionálnunk kell ezeket a növényeket, így nem penészednek be és egészségesek maradnak.

A hatékony és gyors betakarítás érdekében a TUBELINE kondicionáló használata ajánlott, melynek segítségével 50%-kal csökkenthető a száradási idő.

• A Tubeline földszennyezés nélkül képes a takarmányt kondicionálni,
• meggyorsítja a szárítást,
• fellazítja és szellőzteti a rendet,
• összekeveri a rendet, homogenizálja a színt.

kondícionálógép

Géptípus: Tubeline HC7500T
Hengerszélesség: 2,13 m
TLT fordulatszám: 540/1000
Teljesítményigény: min. 80 LE
Tengelyek száma: tandem
Hengerbordák száma: 9 db
Gép szélessége: 3,35 m
Gép hosszúsága: 3,89 m
Felszereltség terményterítő rotor
Gép tömege: 1315 kg

Megtekintheti a gépet működés közben ide és ide kattintva.

A KONDICIONÁLÓ beszerzése most aktuális!

Email: info@adamestarsa.hu
Telefon: +36 30 619 6425
Kövesse az Ádám és Társa Facebook oldalát.