A Corteva Agriscience 2021 júniusában fogja ismertetni a működéséből származó üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló tervét, hangzott el egy kiemelt jelentőségű rendezvényen, amelyen politikai döntéshozók és a mezőgazdasági ágazat képviselői voltak jelen.

A bejelentést Anne Alonzo, a Corteva Agriscience külkapcsolatokért felelős alelnöke és a fenntarthatóságért felelős vezetője tette a negyedik Politico Agriculture and Food Summit - Mezőgazdaság és élelmiszer csúcstalálkozón, amelyre idén online került sor. Az esemény fő szponzora a Corteva volt.

Anne Alonzo „Átmenet a zöld mezőgazdaságba” című vitaindító előadásában elmondta, hogy a COVID-19 járvány rávilágított arra, hogy az innováció milyen fontos szerepet játszik az élelmiszerellátás jövőbeli biztosításában. „Egyetlen környezetvédelmi kérdés sem lehet sürgetőbb, mint az éghajlatváltozás kérdése" – mondta Alonzo. „Az elmúlt két évben a Corteva Agriscience a mezőgazdaság, az üzleti élet, a kormányzat és a civil társadalom vezetőivel vitatta meg, hogy miként lehet közös munkával létrehozni a klímapozitív mezőgazdaságot."

Az eseményen a politikai döntéshozók és a mezőgazdasági ágazat képviselői voltak jelen.

A Corteva célja – azaz a termelők és a fogyasztók életminőségének javítása - messzemenően összhangban áll az EU Green Deal programjával, de emellett Anne Alonzo elmondta, hogy a vállalat szigorú hatásvizsgálatot készít a gazdálkodást és a gazdák megélhetését érintő politikai lépésekről.

Felszólított mindenkit, aki a mezőgazdaságban vagy agrárvállalkozásban dolgozik, hogy „vegye ki a részét annak megformálásában, hogy miként védjük meg a bolygónkat, hogyan támogatjuk a gazdákat és hogyan látjuk el magasabb tápértékű élelmiszerrel a fogyasztókat." Ez, ahogy Alonzo elmondta, az új technológiák támogatását és a tudományos alapokon történő politikai döntéshozatali megközelítést jelenti.

„Üzleti, civil vagy vállalati vezetőként az Önök hangjának súlya van" – mondta. „Közös munkával elérhetjük azonban, hogy minden vélemény, különösen a gazdálkodóké, meghallgatásra találjon. Ha együttműködünk a jól bevált gyakorlatok terén, ha a tudományon alapuló szakpolitikák mellett állunk ki, ha a gazdálkodóinkat és a gazdálkodó közösségeket tartjuk szem előtt minden tevékenységünk során, akkor bármit elérhetünk."

Anne Alonzo szerint új technológiák támogatására és tudományos alapokon történő politikai döntéshozatalra van szükség.

A világjárvány okozta bizonytalanságra reflektálva elmondta: „Az elmúlt hónapok eseményei teljesen világossá tették, hogy felhívásunk – ami valójában a világ számára tett ígéretünk – soha nem volt még ilyen fontos." Bár bizonytalan időket élünk, egyértelmű, hogy a „szokásos üzletmenet” már nem lehet opció a mezőgazdaság és az élelmiszertermelés jövőjét tekintve – tette hozzá.

A csúcstalálkozón reflektorfénybe került a Corteva Agriscience 2030-ig szóló Fenntarthatósági Stratégiája is. A stratégia 14 célt tartalmaz, amelyeket a következő 10 évben kell a vállalatnak elérni.

A stratégia négy alappillére:

  • a mezőgazdasági termelők javát szolgáló célok;
  • a termőföld javát szolgáló célok;
  • a közösségek javát szolgáló célok,
  • valamint a vállalat működésére vonatkozó célok.

További felszólalók között szerepeltek az Európai Bizottság tisztviselői, európai parlamenti képviselők, a résztvevő országok miniszterei, valamint civil szervezetek. Az EU Green Deal kezdeményezése, az Európai Bizottság Biológiai Sokféleség és a Gazdaságoktól az Asztalig elnevezésű programja, a közös agrárpolitika reformja (CAP), a változó fogyasztói szokások, a génszerkesztés, az áttörést jelentő technológiák, az élelmiszerekre vonatkozó előírások, az állatok jóléte, a COVID-19 járvány megértése és következményei is szerepeltek a napirendi témák között.