Szeptember végén

A Villányi Vörösbor Fesztivál az ország egyik leghíresebb borászati-kulturális rendezvénye, amelyre évente több ezer látogató érkezik Villányba, a bor városába. A Villány város szervezésében a borászatok és pincészetek összefogásával megrendezett három napos nyár-záró és ősz-köszöntő rendezvény minden évben október első hétvégéjére várja a bor-, a gasztro-kultúra, a hagyományőrzés és a művészetek iránt érdeklődő vendégeket.

A három napos ünnepi hétvégére közel 30 borászat és számos neves pincészet települ ki a Rendezvénytérre a legjobb vörösboraival, a legendás Pincesoron pedig a régió borai mellett koncertek és étel-különlegességek, a Diófás téren és a Fő téren pedig koncertek, gyerekprogramok és ismeretterjesztő előadások várják a látogatókat.A Villányi Vörösbor Fesztivál szeptember 30. és október 2. között kerül majd megrendezésre - tájékoztatták a szervezők az MTI-t. A közlemény szerint 34. alkalommal megrendezendő borászati, gasztronómiai, kulturális fesztivál csaknem száz kulturális programmal, közöttük majdnem harminc koncerttel és hasonló számú borászat termékeivel várja a pihenni, szórakozni vágyókat.

A háromnapos nyárzáró és őszköszöntő rendezvény programjai a helyi rendezvénytéren és a híres pincesoron zajlanak, de a Diófás téren és a Fő téren is lesznek koncertek, gyerekprogramok és ismeretterjesztő előadások.


A Villányi Vörösbor Fesztivál az ország egyik leghíresebb borászati-kulturális rendezvénye, amelyre évente több ezer látogató érkezik Villányba, a bor városába. Kép: Villányi Vörösbor Fesztivál

A Villányi Vörösbor Fesztivál az ország egyik leghíresebb borászati-kulturális rendezvénye, amelyre évente több ezer látogató érkezik Villányba, a bor városába. Kép: Villányi Vörösbor Fesztivál

A rendezvényen olyan programokkal ismerkedhetünk, mint a: szőlőfeldolgozás, borkészítés gépeinek megismerése, bemutatása, szőlész-borász szakma munkafolyamatainak bemutatása, önálló gyöngyözőbor és szörpkészítés (szaturálás) stb. Megismerkedhetünk a borbírálat rendszerével, a felfedezhetjük borokban lévő illatokat (illatmintákon keresztül); lesz szőlő- és gyümölcs kóstolás, régi boroscímkék kiállítása, és a kertész szakma bemutatására is sor kerül.

Pénteken a délelőtti, délutáni pincetúrák és -látogatások, tárlatvezetések során után este hat órakor nyitják meg hivatalosan a rendezvényt táncházzal, majd Gájer Bálint, Rudán Joe, a Bohemian Brass Band és a Neoton Família sztárjai adnak koncertet.

Szombaton egyebek mellett virágkötészeti bemutató,több kézműves foglalkozás, gyerekkoncert után veszi kezdetét a hagyományos szüreti felvonulás és hordócsapolás. Délután fellép a Bartók Béla Férfikar, a Cimbaliband, a Villányi Ifjúsági Fúvószenekar és a Planina zenekar.

Szombat esti mulatságok

A várhatóan legtöbb látogatót vonzó időszakban, szombaton este tűz- és fényprodukciók, Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, a Vivat Bacchus, a Bagossy Brothers Company, a Made in B, a Brass on the Road és a húszéves Nihil Chips szórakoztatja a közönséget. Vasárnap délelőtt ökumenikus istentisztelet lesz, délután pedig fellép többek között az Apacuka Zenekar és a Monarchia Operett.

Ha ennél is részletesebb információra lenne szükségünk, a villanyiborfesztival.hu/vorosbor címen azokat is megtalálhatjuk.

(Forrás: MTI, Villányi Vörösbor Fesztivál)