A DM-KER Nyrt. impozáns standján jártunk az AGROmashEXPO kiállításon. Veréb Attila, a cég mezőgazdasági gép üzletágának vezetője kalauzolt körbe bennünket, bemutatva az újdonságokat.

A jövő elkezdődött

Elsőként a holland gyártmányú KNEGT traktort ismerhettük meg, amelyek dízel kivitelben 30, 40, 50 lóerős változatban most bevezető akció keretében nagyon kedvező áron kaphatók. Ezek mellett a márka – szinte egyedüliként a piacon – rendelkezik tisztán elektromos meghajtással rendelkező 45, illetve 55 lóerős gépekkel is, amelyek az akkumulátorkapacitásnak köszönhetően 6 órát képesek egyhuzamban dolgozni, majd 3 óra alatt 100 százalékig feltöltődni.

A következő bemutatott gép egy 1 tonnás, tisztán elektromos meghajtású Bobcat E10e típusú minikotró volt, ami szintén egy jövőbe mutató szerkezet. Ásási funkcióval, törőfejjel, sokféle adapterrel lehet szerelni – ideális beltéri használatra, mert szűk helyeken is elfér és nincs károsanyag kibocsátása.

Abszolút újdonságnak számított az a 25 lóerős Bobcat C2520 traktor, ami háromféle platformmal van szerelve és idén tavasztól lehet majd megrendelni egészen 57,5 lóerőig. Sokféle adapterrel felszerelhető (homlokrakodó, kasza, ásóborona), így univerzálisan használható "mindenes".

Láttuk a Bobcat L28-as mini törzscsuklós teleszkópos rakodóját, ami közel egy tonnát képes emelni, szintén univerzálisan használható, mert rengeteg adatper csatlakoztatható hozzá. Munkagépek közül kiállításra került a KUHN rendképzője, de nemcsak ez, hanem a KUHN teljes portfóliója elérhető a cég kínálatában.

Veréb Attila bemutatta még a Bobcat S66-os csúszókerekes rakodót, a TL25.60-as teleszkópos rakódógépet, ami szintén egy világújdonság és először láthatott itthon a közönség, valamint a slágerterméknek számító TL38.70-es teleszkópos rakodógépet, de az Atlas Weycor német gyártmányú törzscsuklós rakodó, a Doosan DL 220-as derékcsuklós homlokrakodó és az Agrifac önjáró permetezőgép is terítékre került – mindezt megnézhetitek a fenti videóban.

A DM-KER teljes gépválasztékát megnézheted a cég weboldalán, kérdés esetén keresd bizalommal a cég munkatársait:

DM-KER Nyrt.
Szigetszentmiklós, Csepeli út 22, 2310
https://dmker.hu/

dm-ker logó