Nagyon sok váratlan helyzet várt idén a mezőgazdaságban dolgozókra, és ezek nagy részére nincs hatásunk, hiszen az időjárás alakulása vagy az energiaválság fokozódása rajtunk kívül álló tényezők. De azért láthatóak azok a trendek, amelyek akár több 100 hektáros terület nélkül is életképes mezőgazdasági vállalkozóvá teheti azt, aki kellően ambíciózus.

Ágazatonként változó, hogy a versenyképes termelés milyen mértékű befektetést igényel; vannak nagyobb tőkeigényű beruházások, de előfordul, hogy nincs különösebb szükség megtakarításra sem. Egy vállalkozás bizonyos esetekben akár egy kisebb összegű hitel felvételével is elindulhat. Ebben a cikkben vállalkozás ötleteket fogunk szemügyre venni, hogy a hagyományos mezőgazdasági ágazatokon túl, melyek azok a lehetőségek, amelyekbe – kellő utánanézést követően – érdemes lehet befektetni. Támogatással, vagy esetleg anélkül.

Ökológiai gazdálkodás

A biotermékekre növekvő kereslet mutatkozik nemcsak az Európai Unióban, de Magyarországon is, ezért egyre többen kezdenek bele az ökológiai gazdálkodásba. A folyamatot remélhetőleg segíti, hogy pályázati forrás is elérhető. Magyarországon 2020-ban 300 ezer hektáron folyt ökológiai gazdálkodás, aminek jelentős növelése a tervek között szerepel. A háborús konfliktus miatt sajnos felborult az európai gabonapiac, aminek az is következménye, hogy megnőtt a kereslet az ökológiai minősítéső terményekre.

kajszi

A biotermékekre növekszik a kereslet – fotó: Pixabay

Baromfitenyésztés

A magyar baromfitenyésztés világszínvonalon működik, azonban ez egy erősen koncentrált ágazat, amelynek döntő része néhány nagy, iparszerűen termelő vállalkozás kezében van. Ezekkel természetesen nehéz versenyezni, viszont a fogyasztói trend változása miatt a szabadtartásos, tanyasi baromfira, ezen belül az ökológiai vagy biotartásban nevelt baromfira is egyre nagyobb igény mutatkozik. A regionális termelésnek, kereskedelemnek, a helyi ellátási láncoknak tehát lehet jövőjük a nagyipari termelés mellett is.

tyúk

A szabadtartásos biotojásnak és -tyúkhúsnak megvan a fogyasztói köre – fotó: Pixabay

Gyógy- és fűszernövények

A gyógynövény és fűszernövény-termesztésben jelentős a fejlődési potenciál, a kereslet ezekre a termékekre hatalmas. A piacra kerülő növények nagy része hazánkban még mindig gyűjtésből származik, de nő az üzemi szinten termesztett gyógynövények aránya is. Ennek előnye, hogy bizonyos fajok akár néhány hektáron is képesek hasznot hozni. Hátulütője az ágazatnak, hogy nagyon kiélezett a verseny, így csak a legjobb minőségű áru tudja megállni a helyét a piacon. A siker záloga itt nem feltétlenül a mennyiség, hanem sokkal inkább a magas hatóanyag-tartalom. Az eredményes termeléshez fontos a megfelelő fajtaválasztás és a korszerű technológia használata.

gyógynövény

A gyógynövények piacán hatalmas a verseny – fotó: Pixabay

Gombatermesztés

A gombatermesztés egy technológia- és szaktudásigényes ágazat, így egy ilyen beruházás kockázatos tud lenni, ha viszont megfelelő szakmai és piaci ismerettel vágunk bele, szép sikereket lehet elérni benne. A kistermelőknek érdemes lehet összefogniuk, termelői csoportokat és szövetkezeteket létrehozniuk, mivel így a nagyobb felvásárlók igényeit is ki tudják elégíteni. Magyarországon a legnagyobb kereslet a csiperkegombára van, ezt követi – jelentősen lemaradva – a laskagomba.

Az egzotikus gombafajták – shiitake, ördögszekér-laskagomba, tőkegomba, tintagomba, pecsétviaszgomba, süngomba, bokrosgomba – termesztése jóval rizikósabb, de az is igaz, hogy a kereslet ezek iránt hazánkban is egyre nő és jóval drágábban lehet eladni ezeket a gombákat, mint a hagyományos csiperkét.


Zöldségtermesztés

A hajtatásos zölségtermesztés jövedelmező, hatalmas az igény az évszaktól függetlenül elérhető zöldségfélékre. A beltéri (indoor farming) termesztés jelentősége folyamatosan nő, hiszen a változó klíma miatt egyre fontosabbá válik az időjárástól függetlenül megteremthető termésbiztonság.

A beltéri termesztés természetesen meglehetősen beruházásigényes, de nagy földterületre nincs szükség hozzá. Rövid távon a beltéri termesztés legnagyobb kihívása a megugró enerigaköltségek fedezése, de remélhetőleg hosszabb távon kiegyensúlyozottabb körülmények lesznek jellemzőek.

Méhészet

A méhészet a többi agrárágazathoz képest kisebb befektetést igényel; ezért és az elérhető támogatások miatt sokan vágtak bele a méhészkedésbe az utóbbi években. Azt azonban nagyon fontos észben tartani, hogy ez is egy szaktudást igénylő szakma, csakis a szükséges ismeretek elsajátítása után kezdjünk vele foglalkozni. A hozzáértés hiányával ugyanis nemcsak a saját méhállományunk egészségét, hanem más méhészek méhcsaládjait is veszélyeztetjük.

méhészet

A méhészet is lehet jövedelmező, ha kellő szakértelemmel vágunk bele – fotó: Shutterstock

Nyúltenyésztés

Bár a nyúltartás kisebb helyet és befektetést igényel, mint a legtöbb haszonállat tartása, a nyulak számára is fontos a megfelelő élettér létrehozása. A legideálisabb egy zárt térben kialakított ketrecrendszer, de vannak fajok, amelyek jól bírják az udvari ketrecben tartást is. A nyúltenyésztésben az egyik buktató a megfelelő takarmány beszerzése lehet. A legideálisabb, ha saját terménnyel tudjuk etetni az állatokat, mert a drága takarmány akár veszteségessé is teheti a nyúltartást. A nyúlhús hazai piaca sajnos nem nagy, ezért az exportpiacokon érdemes próbálkozni, Olaszország például fontos felvevőpiaca a magyar nyúlnak.

Bérmunka

Egyre nagyobb a munkaerőhiány a legtöbb mezőgazdasági ágazatban, így a bérmunka vállalásával komoly piaci rést tud betölteni egy gépállománnyal felszerelt, illetve hatékony munkaszervezésre képes vállalkozó.

Fontos tájékozódási pontok mezőgazdasági vállalkozás elindításához

Eladó, bérelhető termőföld hirdetések a Piactéren

Beltéri termesztéshez szükséges eszközök a Piactéren

Mezőgazdasági gépek – hirdetések

Bérmunka hirdetések

Őstermelői státusszal kapcsolatos ügyintézés

Aranykalászos gazda képesítés megszerzése

Adózási szabályok

Támogatási lehetőségek

+1 tipp

Újra megnyílik a Mezőgazdasági kisüzemek támogatása pályázat, amelynek keretében 15 ezer eurónak megfelelő forintösszegű, szabad felhasználású, vissza nem térítendő pályázati támogatás érhető el. A pályázatot őstermelők és mezőgazdasági mikrovállalkozások és mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozók vagy szociális szövetkezetek nyújthatják be. Ezt a támogatást szinte bármilyen mezőgazdasági tevékenységre igénybe lehet venni.

A Vidékfejlesztési Program keretében számos pályázati kiírás érhető el, melyekről ITT lehet tájékozódni.