Normális évben a német állattatók átlagosan 5,6 millió tonna szénát és 1,5 millió tonna szalmát használnak fel. Az ez évi szénatermés viszont a többéves átlagnak az egynegyedére zsugorodott, a szalma esetében valamivel kedvezőbb a helyzet, viszont a rendelkezésre álló mennyiség nagy részét alomnak kell felhasználni. A szalma ára nagybálánként 100 euró körül mozog – írja az agrarheute.com.

széna

Az idei aszáy miatt a német széna- és szamatermés töredéke az átlagosnak – fotó: Shutterstock

Mindez a németországi állatállomány jövő évi takarmányellátásának súlyos gondjait vetíti előre, különös tekintettel arra, hogy Európa-szerte abrak- és silótakarmányokból is az átlagosnál jóval kevesebb termett. Ugyanakkor a német szénaárak máris csaknem megfizethetetlen magasságba emelkedtek. A nagybálákban értékesített széna ára országos átlagban, november közepén tonnánként 162 euró volt, ami az októberi árat 7,5, az egy évvel korábbit pedig 45 százalékkal haladta meg, miközben a legnagyobb áremelkedés két kelet-német tartományban következett be.

Időközben azonban már egyes körzetekből tonnánként 200 euró körüli árat is jelentettek.

Fentiek alapján, ha Magyarországon szénából van felesleg vagy nélkülözhető mennyiség, érdemes lenne a Németországba irányuló export lehetőségét megvizsgálni.