Gondolatok és számok a szakemberképzésről

A rendezvényt Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetőjének előadása nyitotta és elsőként a szakemberképzésről beszélt. Elmondta, hogy a mezőgépésszel szemben támasztott legfontosabb követelmény, hogy legyen intelligens csapatjátékos. Munkatársaival a szakma vonzóvá tételén dolgoznak, de nem egyszerű a feladatuk, hiszen például az állattenyésztés gépeinek körében a hét minden napján, a nap 24 órájában készenlétben kell lennie a dolgozónak, illetve az is világos, hogy egyre differenciáltabbak az elvárások, az igények mind az ügyfelek, mint a munkavállalók irányából.

A szakma lehetőségeket kínál akár középfokú- és felsőfokú végzettségűek számára is, akik érdeklődést mutatnak a technika, az automatizálás és a mesterséges intelligencia iránt.

AXIÁL

Dr. Nagy István, agrárminiszter és Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője a Gépesítés kategóriában Nemzetközi Termékfejlesztési Nagydíjat kapott CLAAS TUCANO 450 kombájnban az AgrárgépShow D pavilonjában

Harsányi Zsolttól megtudtuk, hogy az AXIÁL Kft. már régóta tudatosan odafigyel az utánpótlásnevelésre, több közép-, és felsőfokú intézménnyel is kapcsolatban állnak, ahonnan minden évben fogadják a tanulókat. 2018-ban hét egyetemista kooperatív gyakornok érkezett a vállalathoz, 2018-ban nyári gyakorlaton pedig 52 fő szakközépiskolás szerezhetett tapasztalatot a cégnél. A 2018/2019-es félében pedig öt szakiskolából összesen 29 fő diák tölti jelenleg is szakmai gyakorlati idejét az AXIÁL Kft. telephelyein.

Alkalmazkodnunk kell a változó világhoz

Az előadás folytatásaként a tulajdonos-ügyvezető a mezőgazdaság és a technika fejlődésére tért ki. Elmondta, hogy napjainkban zajlik az Ipar 4.0, illetve ezzel párhuzamosan a Mezőgazdaság 4.0 fejlődése. A korábban analóg technikák digitalizálása, a számítógépes rendszerek és adatok integrációja folyamatban van, nekünk pedig alkalmazkodnunk kell a változó világhoz és használnunk kell a megjelenő új technológiákat. Ma már a precíziós gazdálkodás is sokkal többet jelent a sorvezetésnél. Ez egy komplex technológiai rendszer, amely a gazdálkodás valamennyi műveletét érinti, magában foglalja a precíziós talajművelést, a helyspecifikus vetést, növényápolást, a hozammérést és végül az egyes műveletek során keletkezett adatok feldolgozását és kiértékelést is.

Harsányi Zsolt

„Folyamatosan alkalmazkodnunk kell a változó világ kihívásaihoz” – mondta Harsányi Zsolt tulajdonos

Az AXIÁL Kft. immáron 35 fős precíziós gazdálkodási csoportja segíti a termelőket abban, hogy a lehető legjobb feltételekkel vághassanak bele és folytathassák a helyspecifikus növénytermesztést, melyhez vezető GPS márkájuk, a Trimble megoldásai nyújtanak segítséget.

A digitalizáció az állattartásban is jelen van.

Az AXIÁL Kft. 2018. december 1-jével kezdte meg a DeLaval fejéstechnológiai berendezések forgalmazását a Dunántúlon és Heves, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben. A DeLaval termékek közül a VMS 300 fejőrobot látható volt a Hungexpo D pavilonjában, az AXIÁL standon. Egy, a Német Mezőgazdasági Napokon elhangzott statisztika szerint 2020-ban az egy dolgozóra eső tehenek száma várhatóan 86 egyed lesz, ezért egyre nagyobb jelentősége van a munkafolyamatok automatizálásának és digitalizálásának, így nem csupán az egy emberre jutó munkamennyiség marad kezelhető, hanem a szenzortechnika révén olyan adatokkal gazdagodhatunk, amelyek az állatjólétet és a produktivitást is elősegítik.

AXIÁL

Az AXIÁL Kft. 2018. december 1-jétől látja el a DeLaval fejéstechnológiai berendezések forgalmazását a Dunántúlon, valamint Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben

Az AXIÁL Kft. szervezetének is folyamatosan alkalmazkodnia kell a megváltozott körülményekhez. Például tavaly bevezették az e-munkalapot, amely még gyorsabb, pontosabban ügyintézést és számlázást tett lehetővé. A Vevőszolgálat területén 2018-ban 291 fő szervizes 4063 ügyfél kiszolgálását látta el és 12.407 db gépjavítást végzett. 2019-re azonban kapacitásnövelést terveznek, ahol szükséges, ott tovább bővítik a szerelői állományt. Erre egyébként külön karrier programot indítottak, amelyről további információt az axialkarrier.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők.

Értékesített gépek és fejlesztések

A sajtótájékoztató második prezentációját Pintér Zsolt, az AXIÁL Kft. ügyvezetője tartotta. Az ügyvezetőtől megtudtuk, hogy jó évet zárt a magyar mezőgépforgalom, hozzávetőleg 166 milliárd forinttal. Az AXIÁL Kft. nettó árbevétele idén is rekordot döntött, ehhez 23,9%-os mértékben járult hozzá az Alkatrészüzletág, 21,2%-os mértékben a hagyományos gépüzletág, 16,7%-ban a CLAAS Gépüzletág, 6,1%-ban a Használtgép-üzletág, 5%-ban az Építő- és anyagmozgató Gépüzletág. A nettó forgalom 3,2%-át tette ki a beépített alkatrész és 2,3%-át a szó szoros értelmében a szerviztevékenység, valamint 2,6% volt az egyéb tevékenyégből származó árbevétel.

Az AXIÁL Kft. 2012 és 2019 között összesen 6,1 milliárd forintot fordított telephelyfejlesztésre. Ez a nagyszabású beruházási program tette lehetővé, hogy most már négy telephelyen, Baja, Üllő, Szolnok és Csorna központokban jól felszerelt oktatótermekkel és az AXIÁL Kft. 19 telephelyen összesen mintegy 15.000 négyzetméter fedett szervizműhelykapacitással állnak partnereik rendelkezésére.

Pintér Zsolt

Pintér Zsolt ügyvezető elmondta, hogy 2012 és 2019 között az AXIÁL Kft. 6,1 milliárd forintot fordított telephelyfejlesztésre

Az ügyvezető végezetül röviden bemutatta az AgrárgépShow termékpályázatán díjazott axiálos gépeket. Gépesítés kategóriában Nemzetközi Termékfejlesztési Nagydíjat kapott a CLAAS TUCANO 450 kombájnt, a szintén Gépesítés kategóriában Nemzetközi Termékfejlesztési Különdíjat kapott a Fendt 900 Vario MT gumihevederes traktorszériát, a Horsch Leeb 4 AX vontatott szántóföldi permetezőgépet, és a Berthoud Vantage vontatott szántóföldi permetezőgépet is.

Pintér Zsolt azt is elmondta, hogy felállt az a csapat, amely a DeLaval termékek forgalmazását, alkatrészellátását és szervizelését menedzseli a jövőben az AXIÁL-tól már jól megszokott magas színvonalon.

díjak

Egy nagydíjat és három különdíjat vehettek át a vállalat vezetői a január 23-ai megnyitón

Szerviz átalánydíjak átadása

Az évértékelő beszédeket követően, a sajtótájékoztató végén az AXIÁL Kft. átalánydíjas szervizszolgáltatásait igénybe vevő, három kiemelt ügyfelének adott díjat. Az elismeréseket Harsányiné Dr. Fodor Gyöngyi a cég tulajdonos-ügyvezetője, Mezőfi Gábor a Vevőszolgálat igazgatója, és Torgyik Attila a Szervizüzletág igazgatója adta át a Belvárdgyulai Zrt. vezérigazgatójának, Wilhelm Józsefnek; a FRANK-Hungária Kft. cégvezetőjének, Detlef Mattnernek; és az Agro-Produkt Kft. és Hubertus Bt. ügyvezetőjének, dr. Kemény Gábornak.

AXIÁL

Három kiemelt, szerviz átalánydíjat igénybe vevő ügyfélnek adtak át elismeréseket

Összeállította: Borbély Zsanett, marketingkommunikációs menedzser
Fotó: Kaszás Gergely, AXIÁL Kft.