Idén ismét megrendezték a Hardi Rally névre keresztelt permetezőgép bemutatót, amely a tervek szerint 1-2 napos lett volna, de az óriási érdeklődés megoldotta, hogy a gépek közel egy hétig Sebastien Loeb (kilencszeres rali-világbajnok) tempójában szeljék a táblát Cserkeszőlő határában.

Az óriási méretekhez könnyű kezelhetőség társul – fotó: Agroinform.hu

A Hardi Rubicon, mint a világ legnagyobb permetezője már Hannoverben az Agritechnikán bemutatkozott, de akkor még csak kiállítási darabként, szépen csillogó kabinnal, szilikonozott kerekekkel. Most pedig láthattuk teljes valójában, járó motorral, nyitott kerettel, sáros abroncsokkal, és bárki, aki kiszállt belőle Jokeres vigyorral az arcán tette, mert amikor a 380 LE-s Cummins motor megmozdítja a 9000 literes tartállyal szerelt kasznit, a lomha indulás helyett egy „gokartos” kilövést kapunk.

Menet közben is teszteltük a Rubicont – videó: Agroinform.hu

A gép teljes magassága nem éri el a 4 métert, mégis tekintélyes 185 cm hasmagassággal rendelkezik, a nyomtáv pedig 3-4 méter között hidraulikusan állítható. A teszten egy 36 méteres kerettel szerelt verziót vezethettek a látogatók, de ez a méret egészen 52 méterig bővíthető. Ha a gépre pillantunk az első néhány kérdés, ami mindenkiben megfogalmazódik, az a frontfüggesztéssel kapcsolatos.

Miért került előre a keret?

A képen egy 36 méteres keretet látunk, de a gép akár 52 méteressel is szerelhető – fotó: Agroinform.hu

A válasz egyszerű, hiszen a területteljesítmény és a munka biztonsága is növelhető azzal, ha a gépkezelő látja mit csinál, vagyis időben reagálhat az akadályokra, és így a gép tekintélyes 35 km/h-s munkatempója is jobban kihasználható. Aki viszont a hátsófüggesztés elkötelezett híve, annak is tud bőven permetezőgépet ajánlani a Hardi, sőt a bemutatón is láthattunk egy az autós szakmából már jól ismert „facelift” szóval illetett Alpha Evo 2-es, kis talajterhelésű önjáró permetezőt.

Villám Ferencet a Hardi Magyarország Országigazgatóját kérdeztük a gépekről és a rendezvényről – videó: Agroinform.hu

A videóból rögtön szembetűnik az Evo 2-es tartályának felirata, melyből az 5100-at emelnénk ki, hiszen az Evo család eddig 3500 és 4500 liter között volt elérhető, de mostantól az előzőekben említett változatban is áll a gazdálkodók rendelkezésére. A bemutatón az Evo 2-est a Hardi harmadik generációs, légzsákos szórókeretével láthattuk, ráadásul ebben a párosításban a berendezés akár 36 méteres szélességben is rendelhető. Ugyancsak újdonság a fokozatmentes, hidraulikus nyomtávállítás 2,1 és 3,4 méter tartományban, amely a kabinból végezhető egy erre kifejlesztett terminálon keresztül. A bemutatón kiemelték, hogy az Alpha Evo 2-es elődjéhez képest nem változott a könnyű kezelhetőség és a kényelem terén, hiszen a fő szempontok között szerepelt a gépkezelők egész napos munkavégzése.

Tele a kabin... nagyon népszerű volt a bemutatón az Alpha Evo 2-es is – fotó: Agroinform.hu

A Hardi Rally legkisebb gépe, de talán a legnagyobb sztárja a Hellios permetezőgép volt, mely sokoldalúságáról és rendkívül könnyű kezelhetőségéről ismert. Az önjáró gépet 3000 literes tartállyal és alumínium szórókerettel szerelik, mely egészen 38 méteres munkaszélességig bővíthető.

Kompakt, könnyen kezelhető, mégis rendkívül hatékony a Hardi Hellios – fotó: Agroinform.hu

A látványos bemutató egyben tesztvezetést is tartogatott, hiszen az érdeklődők mindhárom gépet kipróbálhatták, és az instruktoroknak, valamint a szakmai prezentációknak köszönhetően részletekbe menően megismerhették a permetezőgépek legapróbb tulajdonságait is.