Medosz Kft.1996-ban alapult azzal a céllal, hogy a kis-, közepes- és nagy gazdasági üzemmérettel rendelkező termelőket maximálisan ki tudják szolgálni. A társaság több mint 20 éves története alatt folyamatosan fejlesztette portfólióját, így mára

a Medosz Kft. az inputanyag-kereskedelmen kívül integrációval, finanszírozással, bértárolással és szárítással is foglalkozik.

A 100%-ban magyar tulajdonú vállalat számos gazdálkodó szervezettel és termelővel dolgozik együtt – sok esetben több évtizedre visszanyúló együttműködésekkel –  de természetesen az új partnereket is folyamatosan keresi a társaság Győr-Moson-Sopron-, Vas- és Zala megyéből.

Torma Sándorral, a Medosz Kft. munkatársával arról beszélgettünk, hogy miért éri meg a termelőknek egy olyan kisebb, helyi integrátorral együtt dolgozni, mint amilyen a Medosz Kft.

Őszi talajmunka a gyönyörű verőfényes indiánnyárban – fotó: Jenei Norbert / Agroinform.hu Facebook csoport

"A mi esetünkben

alapkövetelmény a partnereink felé tanúsított rugalmasság és a személyre szabott ajánlatok nagyon gyors kidolgozása.

Nagy előny lehet a gazdálkodók számára, ha például nem kell egy árajánlatra napokat vagy heteket várniuk, hiszen nálunk azonnal, maximum egy napon belül választ adunk a kérdésekre.

Az országos, nagy integrátorokkal szemben mi nem több lépcsőn keresztül hozzuk meg a döntéseinket, hiszen az esetek többségében a tulajdonosok a területi képviselőkkel nap-mint-nap találkoznak és összedolgoznak. 

A gyors döntéseinknek, hozzáértő szakembereinknek, két évtizedes tapasztalatunknak és óriási termékkínálatunknak köszönhetjük a sikereinket a régióban.

Az inputanyagok esetében is kiemelkedően kedvező helyzetben vagyunk, hiszen a palettánkon több mint 1000 terméket kínálunk a termelők számára.

A megrendeléstől számított gyors kiszállítást, valamint a kedvező árkonstrukciókat annak köszönhetően tudjuk garantálni, hogy a növényvédőszer gyártó cégekkel közvetlen kapcsolatban vagyunk."

A szántással eltöltött sok munkaóra mellett jól jön a gazda számára a szakértő segítség az inputanyagok kiválasztásában – fotó: Víg Ferenc / Agroinform.hu Facebook oldal

Elérkezett az őszi mezőgazdasági munkák talán legintenzívebb időszaka, amikor a kukorica aratás befejezése előtt, máris itt van a talajmunkák, a műtrágyaszórás és a kalászos kultúrák vetésideje is. Egyre többen alkalmazzák a gyomirtást is ebben az időszakban – sőt, a repcék regulátorozása és a tápanyag-utánpótlás is aktuális feladat, hiszen óriási a szerepe ezeknek a műveleteknek a télre való felkészítésben.

A Medosz Kft. a repcekultúrák téli felkészítésére állította össze aktuális csomagajánlatát, amely a következő:

BASF Caramba Turbo + Fitohorm Turbór Nettó 8950.-Ft / hektár

Mi az, amit érdemes tudnunk a Medosz Kft. csomagajánlatáról?

BASF Caramba Turbo – az őszi káposztarepce regulátor- és gombaölő szere

A Caramba Turbo-t különleges tulajdonságai teszik a piacon egyedülállóvá. A készítmény két hatóanyagból áll, amelyek közül az egyik egy gombaölő szer regulátor mellékhatással, míg a másik kizárólag a növekedés szabályozásáért felel, ezáltal a Caramba Turbo regulátor hatása két oldalról van megtámogatva, megerősítve. Ezen kívül a Caramba Turbo olyan forradalmi adjuváns rendszerrel rendelkezik, mely a növényen való megtapadást és eloszlást, még nedves levélfelületen és párás időben is tökéletessé teszi. Ezen kívül hatalmas előnye a készítménynek, hogy 5 Celsius fokig alkalmazható, így a harmatos, hűvös őszi hónapokban is 100%-os hatékonysággal tudunk vele dolgozni.

Fitohorm Turbór – a nitrogén és a bór tökéletes párosítása a növények számára.

A termék a nitrogén és a bór tökéletes párosítása a növények számára. Segítségével stimuláljuk a sejtosztódást, megerősítjük a virágszerveket és megnöveljük a megtermékenyült virágok számát, lecsökkentjük a léha magvak mennyiségét. Kedvezőtlen körülmények között használatával erősíthetjük a növények fotoszintetikus aktivitását.

A Fitohorm Turbór alkalmazásának előnyei:

– A nitrogén megerősíti a szárat, serkenti az (oldal)hajtások kifejlődését és fontos szerepet tölt be a virágszervek kialakulásában. A helyes nitrogén-ellátással megelőzhető a virágok elrúgása. Okszerű pótlásával zöld színben tartható a növény.

– A bórnak elsősorban a virágzásbiológiai- és termékenyülési folyamatokban van nagyon fontos szerepe. Részt vesz a hajtáscsúcs fejlődésében, a magkötésben és a szénhidrátok anyagcseréjében.

A Medosz Kft. ajánlatát növényvédő szakmérnökök segítségével és 20 év tapasztalatával állította össze – és a csomagok mellé természetesen személyre szabott tanácsadást is biztosít a gazdálkodók számára.

"Célunk, hogy az aratás végeztével mosolyogva zárja a termelő az évet – majd tavasszal újra a Medosz Kft. partnereként, zökkenőmentesen indulhasson a munka."

Kérdéseivel kapcsolatosan keresse bizalommal a Medosz Kft. munkatársait a társaság honlapján-, vagy az alábbiakban feltüntetett elérhetőségek egyikén.

Rendelésfelvétel:

  • Gazdaboltok: Varga Adrienn: +36 30 655 33 95
  • Vetőmag: Sipos Ádám: +36 30 600 34 28
  • Területi képviselők:

Torma Sándor: +36 30 223 17 30

Virág Csaba: +36 30 474 73 63

Fax: 94/505-978

Zöldítés őszi leforgatása – fotó: Kovárik Róbert / Agroinform.hu Facebook oldal