Németország északi körzeteiben a szokásosnál 3 héttel korábban befejeződött a kalászos gabonák betakarítása. Öntözéssel együtt az átlagosnál 30-40 százalékkal alacsonyabb termést sikerült betakarítani, öntözés nélkül a termés – helyi szakértők szerint – katasztrofális lett volna – írja a topagrar.com.

A legnagyobb probléma azonban az, hogy a német időjárás nem érdekli a világpiacot, amely végső soron az árakat meghatározza, azaz a terméskieséseket a nemzetközi kereskedelemben magasabb árakkal nem tudják kompenzálni, sőt – más körzetek kielégítő termése révén – inkább az árak csökkenésének tendenciája érvényesül.

gabona

Öntözéssel sikerült az átlagosnál 30-40 százalékkal alacsonyabb hozamot elérni – fotó: Sóki Tamás/MTI

Ezért a német gazdák a kevés feleslegüket nyomott árakon kénytelenek értékesíteni. A tavaszi árpa esetében ez azt jelenti, hogy a termelők 100 kg terményért a négy évvel ezelőtti 25 euróval szemben jelenleg csak 17 eurót kaphatnak, ami csak nehezen fedezi a talajművelés és növényápolás költségeit.

A fentiek mellett a német termelőket leginkább az bosszantja, hogy több ország a gabonatermesztésben olyan vegyszerek használatát engedélyezi, amelyek Németországban tiltva vannak.

A német terméskiesés talán pozitívan fog hatni a magyar gabonaexportra, erről korábban itt írtunk.