A Budapest Bank legfrissebb Agrárgazdasági Indexének eredményei egyfelől biztatók, hiszen a részindexek adataiból kiderül, hogy a gazdák viszonylag kevéssé érezték meg a járvány negatív hatásait, másfelől viszont a kedvezőtlen, aszályos időjárás nagy nehézséget jelent számukra. Az érintettek 33%-a szerint pedig a csapadékszegény tavaszi időjárás rontotta leginkább hatékonyságukat.

Az Agrárgazdasági Index adatai szerint a gazdák tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy versenyképességük, és egyben időjárás-állóságuk is fejlesztésekkel érhető el, amelyekre ráadásul a forrást sem sajnálják. A tavalyi évben összesen átlagosan 110 millió forint értékben ruháztak be, ami több mint 10 millió forinttal magasabb, mint egy évvel korábban.

öntözésfejlesztés

Közel 10 millió forinttal magasabb értékben ruháztak be tavaly a gazdák, mint egy évvel korábban – fotó: Shutterstock

A különböző beruházásokban óriási szerepe lehet az öntözés fejlesztésének, hiszen ma nagyságrendileg mintegy 100 ezer hektárnyi termőföldet, a mostani természeti-gazdasági keretek között reálisan lehetséges méret csupán egynegyedét öntözik. A mesterséges vízutánpótlás biztosításával nem csak a termésátlagok növekednek – biztosítva a nagyobb jövedelmezőséget –, hanem a termésbiztonságot is segítik, ami pedig a kiszámítható gazdálkodás és a beruházások megtérülése szempontjából kulcsfontosságú.

A precíziós gazdálkodás néhány évvel ezelőtt még csak szakmai fórumokon, vagy a Digitális Agrár Stratégiában sokat ismételt kifejezés volt, mára azonban egyre több gazda ismeri fel, hogy mekkora költségcsökkentés érhető el a legfejlettebb digitális technológiák használatával, legyen szó a műtrágya vagy növényvédőszerek célzott kijuttatásáról vagy az önvezető mezőgazdasági gépekről. A gazdák közel 70%-a ezért már korábban belefogott, vagy tervezi a legmodernebb termelési eszközöket és módszereket bevezetni, ezen belül csaknem 10%-uk pedig lehet, hogy már idén belevág precíziós fejlesztésekbe.

A gazdák felismerték, hogy a versenyképességük fenntartása érdeképen fejleszteniük kell – fotó: Shutterstock

„Az egyre szeszélyesebb időjárás alapjaiban fogja meghatározni a globális mezőgazdaság elkövetkezendő évtizedeit. Azon országok agrárvállalkozásai lesznek nemzetközileg is versenyképesek, amelyek minél hatékonyabban tudnak alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz. Ennek számos módja van, de az egyik legfontosabb a technológiai fejlesztések, ezen belül is a precíziós gazdálkodás eszközei. Ezek nélkül a jövőben a gazdák teljesen védtelenné válnak a külső tényezőkkel szemben, ez pedig végzetes lehet számukra” – jelentette ki Kasziba Levente, a Budapest Bank vállalati üzletágvezetője.

„Szerencsére számos állami és uniós támogatás vehető igénybe a fejlesztésekhez, ráadásul a gazdaságvédelmi terv hitelprogramjaiban páratlanul kedvező feltételek állnak a rendelkezésükre, amelyek közül mindegyik elérhető a bankunknál. Az NHP Hajrá például rendkívül népszerű, a Budapest Banknál az összes NHP szerződés több mint fele, vagyis közel 14 milliárd forintnyi kedvezményes hitel a magyar agráriumban hasznosul” – tette hozzá.

Mi az Agrárgazdasági Index?

A Budapest Bank megbízásából külső kutatócég 2015 óta vizsgálja az agrárszektorban tevékenykedő kkv-k várakozásait. Az Agrárgazdasági Index értékét az eredményektől függően -100 és +100 között állapítják meg, ahol a 0 érték a semleges, az alatta lévő érték a negatív, felette pedig a pozitív várakozásokat mutatja.

A kutatás során az agrárvállalkozások pénzügyi várakozásait, beruházásaik alakulását, a piaci környezet megítélését, a munkaerőpiaccal kapcsolatos meghatározó elemeket és finanszírozási lehetőségeiket vizsgálják. Ezek alapján a főindexen belül három részindexet határoznak meg: siker, beruházás és kereslet.

Az országosan reprezentatív kutatás 50 millió forint árbevétel feletti mezőgazdasági vállalkozások megkérdezésével készül, 400-as mintán. A legutolsó felmérést 2020. május 21. és július 7. között az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. készítette.