Az Agrárminisztérium az erdők és a fával borított területek gyarapítása érdekében indította el az Országfásítási Programot, amelynek részeként a Településfásítási Programban mintegy 470 település részére biztosítottunk sorfákat, hogy belterületi ültetésekkel is felhívjuk a figyelmet az erdők fontosságára – mondta el Nagy István szombaton, a „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok megnyitóján, Gyöngyöspatán.

fotó: AM / Fekete István

A tárcavezető a megnyitó keretében ünnepélyesen felavatott „Összetartás” emlékplakett kapcsán felhívta a figyelmet, hogy erdeink példátlanul értékes környezeti-, gazdasági-, társadalmi szolgáltatásokat nyújtanak, energia- és nyersanyagforrásként szolgálnak, valamint turisztikai vonzerővel is bírnak, így különösen fontos, hogy minél több lehetőséget teremtsünk az erdő felfedezésére.

Az Agrárminisztérium kiemelt feladatának tartja hazánk természeti-táji örökségének bemutatását, a lakosság környezeti szemléletének formálását, ezért például állami erdőgazdaságaink és nemzeti park igazgatóságaink, több mint 50 erdei iskolát működtetnek, ahol évente 100 ezernél is több gyereket fogadnak a fenntartható életmódra nevelő programjaikon.

fotó: AM / Fekete István

Nagy István szerint a civil kezdeményezésű „Muzsikál az erdő” sokkal több, mint egy izgalmas kulturális eseménysorozat, ráadásul nem műanyag tollakra nyomtatott üzenetek, hanem maga a természetben együtt töltött idő hívja fel a figyelmet az erdők fontosságára és értékeire. Hozzátette: itt a művészet ereje egyesül az erdészek szakmaiságával egy közös célkitűzés érdekében, a most felavatott összetartás emlékplakett többek között ezt az eszmeiséget is szimbolizálja.

A tárcavezető jelezte, mi sem bizonyítja jobban a programsorozat sikerét, mint hogy immár 17. alkalommal hallhatjuk az erdőben felcsendülő dallamokat és évről-évre egyre többen csatlakoznak a kezdeményezéshez. Hozzátette: idén Kossuth- és Prima Primissima díjas előadók fellépéseit is élvezhetjük, de természetesen a szakvezetéses túrák és az előadások sem maradnak el.