A PREGA Konferencián Harsányi Zsolt, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének elnöke, az AXIÁL Kft. tulajdonosa arra mutatott rá, hogy a mezőgazdasági gépgyártás jelenleg számos kihívással küzd, melyek között kiemelte a gyártási kapacitást korlátozó alkatrészhiányt, illetve a Green Deal által támasztott követelményeket, amely számos változást hoz a gépgyártásban is.

Az alkatrészhiányból eredő gondok súlyát a következő adatokkal szemléltette előadásában: egy Claas kombájn, amely óránként 100 tonna kukorica betakarítására képes, 8000 különböző fajta és összesen 55 ezer darab alkatrészből áll össze. A koronavírus-járvány nyomán kialakult szállítási nehézségek és most a február vége óta tartó háborús konfliktus is egyre nagyobb feszültséget okoz a gép- és alkatrészpiacon, hiszen egy-egy hiányzó alkatrész egész gyártási folyamatot akaszthat meg.

Harsányi Zsolt

Harsányi Zsolt, a PREGA-n – Fotó: Agroinform

Hogyan tudnak felkészülni a gazdák az egymást követő válsághelyzetekre?

"Tervezéssel" – mondta Harsányi Zsolt. Folyamatos kihívásokkal találkozunk, amelyek sokszor felborítják ugyan a terveket, de ha tervünk sincs, akkor még nagyobb a bizonytalanság. Sokan azt a megoldást választják, hogy betárolnak, amit csak tudnak, alkatrészeket, egy-egy szűrőt, olajat. A termeléshez szükséges inputanyagok jelenleg rendelkezésre állnak, a gazdák gondoskodtak, amiről csak lehetett, pedig voltak bőven kétségek ezzel kapcsolatban korábban. "Amióta a világ világ, voltak háborúk, békekötések, voltak különböző vírusok, járványok, de a gazdálkodó mindig arra törekedett és arra készült fel, hogy a következő szezonban tudjon vetni, aratni" – jegyezte meg Harsányi Zsolt.

Ezek a kihívások természetesen nemcsak a gazdák számára okoznak fejtörést, a gépgyártók- és gépforgalmazók is folyamatosan azon dolgoznak, hogy ki tudják szolgálni mind a fenntarthatósági irányelvek miatti fejlesztési elvárásokat, mind pedig a rövid távú szállítási határidőket.

"Nagy változások vannak folyamatban az agrártechnológiai fejlesztések világában, a Goldman Sachs elemzői az intelligens mezőgazdasági technológiák piacát 2050-re 240 milliárd USD-ra becsülik, ennek a forgalomnak nagy részét pedig a gépek digitalizálása fogja alkotni" – mutatott rá előadásában Harsányi Zsolt.

Azt is hozzátette azonban, hogy a jövedelmező mezőgazdasági termeléshez nem csupán a technológiára, hanem képzett agrárgépészekre is szükség van, ennek megfelelően nagy hangsúlyt fektetnek a Szakma Sztárja, az Euro Skills és World Skills versenyekre.

Honnan jöttünk, hová, tartunk, és mit eszünk ma vacsorára?

Idézte Woody Allen-től a kérdéseket Harsányi Zsolt az előadásában, arra utalva, hogy mindenki számára az egyik legfontosabb kérdés az élelmiszer-ellátás biztonsága. Akik pedig valóban nap mint nap ezen dolgoznak, azok többek között az agrárgépészek, hiszen vetéstől a betakarításig az élelmiszer-alapanyagok előállítása sokszor azon múlik, hogy sikerül-e időben elvégezni egy-egy munkát, megjavítani egy-egy gépet.

Az Axiál Kft. nem csak gépforgalmazóként, hanem gazdálkodóként is világosan látja az agrárium helyzetét. "Mi is gazdálkodunk, nemcsak a gazdálkodókat kiszolgáló mezőgazdasági gépészek vagyunk, így nap mint nap tapasztaljuk, hogy a precíziós, helyspecifikus gazdálkodást szolgáló megoldások megjelennek a hétköznapokban. A drónok jelenléte a szántóföldek felett már a gyakorlat része, a permetezőgépek között is egyre korszerűbbeket találunk. A gyomfelismerő radarokkal ellátott, mechanikus gyomirtásra alkalmas, automata kormányzással felszerelt gépek is a hétköznapok részévé válnak. Ma már meg tudunk csinálni hozamtérképeket és a hozamtérképek alapján kijuttatási térképeket, pontosan meg tudjuk azt mondani, hogy hova mennyi műtrágyát szükséges kiszórni, hol. mennyi tőszámot szeretnénk a vetőmaggal elérni. Ez mind-mind a napjainknak a része, és ezeket a technológiákat, technikákat fejlesztjük folyamatosan tovább."

Van, ami már minden gazdánál a rutin része

Lassan mindenkinél fellelhető ezek közül egy-egy elem, a magyar mezőgazdasági területeknek lassan az 50 százalékát automata kormányzással szerelt géppel művelik meg. Többen szándékoznak olyan kultivátorokat vásárolni, amelyeket automata kormányzott traktorok húznak, és utána magát a kultivátort is szabályozni tudják a különböző berendezésekkel. A profi gazdálkodók napi kijuttatási térképeket készítenek, és az tapasztalható, hogy mindenki megy az elöl haladó után. Mindenki figyeli, hogy mit, hogyan lehet megcsinálni, fejleszteni, jobbá tenni. Van, akinél már ez gyakorlat, és van, akinél pedig gyakorlat lesz.

A következő években mi az, amiben a legnagyobb változás várható a mezőgazdaságban?

Az autonóm gépeknek az elterjedése a következő években ugrásszerű lesz. "Tehát gépkezelő nélkül visszük ki a kétszázmilliós traktort, aminek talán már fülkéje sem lesz. Csak beprogramozzuk, hogy hol van a terület, hova, mit akarunk kijuttatni, milyen műveletet szeretnénk végrehajtani. A gép pedig végrehajtja, miközben mi távfelügyelettel koordináljuk az eseményeket" – mondta az Agroinform kérdésére az Axiál Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

A PREGA-n a maxiNET szolgáltatást lehetett kipróbálni az Axiál Kft. standján, sőt élőben el is készült egy kijuttatási terv:

Következő cikkünkben azt fogjuk bemutatni, hogy milyen kérdésekkel keresték fel a gazdálkodók az Axiál standját a PREGA-n, és milyen válaszokat kaptak ezekre.