A Nébih tájékoztatása szerint azonnal bezárták a pizzériát, az ott talált nem nyomon követhető és lejárt alapanyagokat kivonták a forgalomból. Az ügyben a Nemzeti- Adó és Vámhivatal eljárást indított, amelynek eredménye akár egymillió forint mulasztási bírság is lehet, és a pizzázó nyilvántartásai alapján utólagos vizsgálatra is sor kerülhet.

Közölték azt is, hogy a pizzakészítéssel és kiszállítással foglakozó üzletben több, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő műszaki, higiéniai és személyi hiányosságot is feltártak a szakemberek. Például melegvíz-ellátás nem volt sem mosogatáshoz, sem kézmosáshoz, a padló pedig piszkos volt.