Január 1-től 18 százalékról 5 százalékra csökkent az ESL (hosszabban eltartható) és az UHT (ultrapasztőrözött) tejek forgalmi adója.

Január 2-től vizsgálják a boltokban a tartós tej – jellemzően az 1,5 százalékos tejek – literárát a Tej Terméktanács munkatársai, és ha nem is jutottak el minden boltba, a nagy áruházláncok többségénél látják az árcsökkenést. Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnöke az InfoRádiónak elmondta: ESL és az UHT tejek ára mintegy 11 százalékkal csökkent. A terméktanács elnöke úgy látja, hogy az áruházak az árcsökkenést továbbadták a vásárlóknak.

A Tej Terméktanács szerint valóban olcsóbb lett a tej a boltokban, azonban ez nem fog örökké tartani – fotó: MTI

Azonban a fuvarozók már jelezték, kénytelenek lesznek árat emelni, és a szektor bérköltségei is változnak. Istvánfalvi szerint ezek természetesen hatnak az árképzésre, de szerinte az áfacsökkentés érzékelhető marad még egy ideig. Hozzátette, körülbelül az első három hónapban az UHT és az ESL tejek alacsony ára megmaradhat, ezt követően viszont bizonyára egy „nem csökkenő tendencia" lesz érzékelhető, majd pedig az év második felében emelkedésre lehet számítani.