Azért, hogy a nappali fénytől függetlenül működjön, maga a szenzor világítja meg a növényt. A korábbi N-szenzor ALS modell xenonfényt használt erre a célra. Az új ALS 2 szenzor modell LED-es. Mivel a harmat a xenonlámpák fényét tükörként verte vissza, a szenzorok harmatos körülmények között nem voltak alkalmazhatók.

Az új LED-es technológia más hullámhosszú fényt használ, vagyis a harmat által kiváltott hatást ellensúlyozza. Ezen túlmenően a LED-es világítás olcsóbb, erősebb, tartósabb és könnyebb, mint a xenonvilágítás – tájékoztat az Agricon vállalat. A szenzor ennek következtében már csak fele olyan nehéz.

kép

A korábbi N-szenzor ALS modell xenonfényt használt erre a célra. Az új ALS 2 szenzor modell LED-es – fotó: Yara

További újítás, hogy mindkét szenzorfejet le lehet venni a szenzoregységről. Így rugalmasan alkalmazhatók: vagy a traktor tetején lévő szenzoregységgel együtt, vagy a gépen egy tetszőleges helyen, vagy a permetezőgépre is rögzíthető akár nyolc szenzorfej is. A fény iránya változhat. A fedélzeti számítógépben a Yara bennhagyta a szükséges kalibrálást.

Yara

Az új LED-es technológia más hullámhosszú fényt használ, vagyis a harmat által kiváltott hatást ellensúlyozza – fotó: Yara

A rendszer szoftvere is továbbfejlesztésen esett át. A következő funkciók találhatók benne: N-ellátás scannelés, online mérés és alkalmazás, előre tervezett térkép szerinti alkalmazás és Map-Overlay (az online mérés és az előre tervezett térkép kombinációja).

Az agronómiai alapfunkciókon – N-műtrágyázás, növekedésszabályozás, hozam, gombaölőszer és szikkasztás –túlmenően már egy célérték-alkalmazás is rendelkezésre áll, ami az új műtrágyázási előírásokat veszi számításba.

Automatikus adattovábbítással kerülnek az adatok az Agricon AgriPort nevű internetes portáljából az N-szenzor ALS 2 terminálra éppúgy, mint a szenzoradatok dokumentációja a terminálról az internetes portálra. A rendszer automatikus frissítő szoftvere is elérhető.