Időpont: 2019 szeptember 26-29. 
Helyszín: Hungexpo, Budapesti Vásárközpont, Budapest, Albertirsai út 10, 1101

Mit kínál a kiállítóknak a 79. OMÉK?

A 2019-es OMÉK-ot a hatékonyság jegyében térben és időben is koncentráltan valósítják meg. A kiállítást a megszokott 5 nap helyett 4 napra koncentrálják, ám a korábbinál hangsúlyosabban jelenik meg az élelmiszer- és agrárdigitalizáció. A vásáron közel 40 ezer m²-en biztosítanak lehetőséget a kiállítók megjelenésére. A korábbi években megszokott módon számítanak a kis- és őstermelők, családi gazdálkodók és kis- és középvállalkozások nagy számú jelenlétére, ugyanakkor a nagyobb élelmiszeripari cégek hangsúlyosabb részvételére is.

OMÉK

Miért érdemes megjelenni az OMÉK-on?

A legtöbb kiállító szerint az OMÉK a magyar agrár- és élelmiszeripar legfontosabb rendezvénye. A résztvevők elsősorban a szakmai és üzleti kapcsolatok erősödését várják a megjelenéstől, de fontos érv, hogy az eseményen közvetlenül találkozhatnak vásárlóikkal, valamint alkalom nyílik arra is, hogy új termékeiket és szolgáltatásaikat megismertessék a szélesebb közönséggel.

OMÉK

Az OMÉK fontos helyszíne a szakmai és üzleti kapcsolatok erősítésének és jó lehetőség bemutatkozni a vásárlóknak

Szakmai nap és szakmaiság a fókuszban

A kiállítás első napja szakmai napként funkcionál majd, ahol a kiállítóknak konferenciákat, előadásokat, üzletember találkozókat, vezetett hosted-buyer programokat szerveznek, illetve azokból a célországokból hívják meg az agrárágazaton belüli cégek döntéshozó beszerzőit, akiket a magyar agrártermékek kiemelt exportpiacaiként jelölnek meg.

A szakmai napnak és a vásárnak is kiemelt üzenete lesz a fiatalítás, a generációváltás, továbbá foglalkozik élelmiszertechnológiai és -biztonsági kérdésekkel is. A szakmai konferenciák tematikái olyan aktuális agrárgazdasági témák köré csoportosulnak majd, mint az élelmiszerfeldolgozóipar kihívásai, az agrárdigitalizáció, a klímaváltozás vagy az öntözés fejlesztési lehetőségei

OMÉK

A kiállítás első napja szakmai napként funkcionál majd

Kiállítói helyek, megjelenés

A korábbi években közel ezer kiállító mutatta be termékeit és szolgáltatásait az OMÉK-on. Idén nem a létszám növelése a cél, hanem a kiállítók körének sokfélesége: a kézműves kistermelők, a biogazdálkodók és az agrár- és élelmiszeripari kis- és középvállalkozások mellett ezúttal az innovációban és magasabb hozzáadott érték előállításában élenjáró élelmiszeripari nagyvállalatok is várhatóan jóval nagyobb számban jelennek meg, mint korábban.

Az OMÉK szervezői folyamatosan várják a kiállítók jelentkezését 2019. július 15-ig. A jelentkezési lapokat a vásár honapjáról, a https://omek.amc.hu oldalról tölthetik le, ahol a jelentkezés feltételeit és minden szükséges információt megtalálhatnak.

A honlapot érdemes rendszeresen látogatni, mert a vásárral kapcsolatos legfrissebb információkat és a programokat is ezen a felületen, illetve a https://www.facebook.com/OMEKBudapest/ facebook oldalon osztják majd meg a későbbiekben.