A világkiállítás központi rendezvénye és széles programkínálata mellett 2021. szeptember 30 - október 3. között kiemelt esemény lesz a FeHoVa PLUSZ.

FeHova Plusz

Ezen a 4 napos rendhagyó eseményen felsorakoznak a vadászat, horgászat és természetjárás képviselői. Közel 100 cég mutatja be termékeit és szolgáltatásait az E pavilonban, hogy a látogatók újra találkozhassanak kedvenc, rég nem látott kiállítóikkal, esetleg újakat ismerhessenek meg, kedvükre nézelődhessenek, válogathassanak a széles kínálatból, hogy az élménydús nap végén egy régen áhított sörétes puskával, vadászkalappal, könyvvel, orsóval, horgászbottal vagy egy kedves vásárfiával térhessenek haza.

A vásárlási lehetőség is csábító, de számos más érv is amellett szól, hogy a vadászok és horgászok kilátogassanak a világkiállításra a FeHoVa PLUSZ hétvégéjén:

A 4 nap alatt folyamatosan zajlik majd a Nemzetközi Vadászati és Vadgazdálkodási Konferencia, az ágazatban meghatározó magyar és külföldi előadókkal, szakértőkkel.

Az idén 30 esztendős Magyar Vadászlap előfizetői akcióval várja a látogatókat, melynek sorsolására október 3-án kerül sor. Az Erdő-Mező.hu a FeHoVa-n már hagyományosnak mondható gyermekfoglalkoztatóval szórakoztatja majd az apróságokat, és felállítja a „Szerintem az erdő” elgondolkodtató fotófalát is.

A 20 éve alapított Világjáró Magyar Vadászok Klubja dedikálással és könyvbemutatókkal készül standján. Dr. Gergely Imre „Vadászatok 64 vármegyéből” és Maderspach Kinga „Maderspach Viktor életéről” című könyve mellett nyomtatva veheti kezébe az olvasó a Világjáró Vadászok Klubjának elmúlt 20 évének válogatott történeteit.

Horgászok figyelem! A horgászkártyával váltott belépőjegyek ellenértéke levásárolható az Energofish standján az E pavilonban!

Részletek: Vásárold le a FeHoVa PLUSZ belépőjegyed árát! - Horgász felszerelés, horgászcikk, horgász portál online – Energofish

Találkozzunk szeptember 30. és október 3. között a HUNGEXPO-n!

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a HUNGEXPO-ra vezető Albertirsai út nem lesz elérhető a nagyközönség számára személygépjárművel. A megközelítésről bővebb információ itt olvasható: https://onewithnature2021.org/megkozelites

Kérjük, indulás előtt tájékozódjon a belépési feltételekről! A világkiállítás látogatói kisokosa itt található: https://onewithnature2021.org/assets/pdfs/latogatoi_kisokos_magyar.pdf

Bővebb információ, részletes program: www.fehova.hu/fehova-plusz