Az amerikai Georgia Egyetem kutatói a közelmúltban felfedezték a paradicsom sejtnagyságát (bogyónövekedését) szabályozó gént (CSR), amelynek révén a kertészek tetszés szerinti nagybogyójú és lédús paradicsomot termelhetnek – írja a sciencedaily.com.

A felfedezés eredményeit Esther van der Knaap vezető kutató a PLOS Genetics 2017. augusztus 17-i számában ismertette. A paradicsom bogyóinak méretében és alakjában jelentkező különbségeket – a folyamatos szelekció mellett – tulajdonképpen ennek génnek a növény háziasítása során fellépő mutációja váltotta ki.

Viszont, amikor még nem ismerték, akkor is ez a gén tette lehetővé, hogy az Andok hegyeiben több ezer éve felfedezett vadparadicsom bogyóját folyamatosan növeljék. Ma már az egykori, vadon növő cseresznyeparadicsom bogyónagyságának akár az ezerszeresét is el lehet érni, jelentősen növelve ezáltal az egységnyi területről betakarítható termésmennyiséget és ezen keresztül a termelők jövedelmét.

paradicsom A gén ismerete további lehetőséget teremt a nemesítésben – fotó: Shutterstock

A bogyó növelése gyakorlatilag a sejtméret növelésétől függ, és szoros kapcsolatban áll a létartalommal, ami a feldolgozóipar számára különösen fontos. A szóban forgó gén megismerése új lehetőséget teremt a bogyónagyság növelésére a betegségekkel szembeni rezisztencia, az íz és egyéb fontos tulajdonságok kedvezőtlen irányban történő befolyásolása nélkül.