Az új kutatások szerint az elképzeltnél is előbb kezdődött a fajok kihalása. Már az emberi faj evolúciója kezdete előtt, már az emberelődök elkezdték formálni a populációkat.

Szakértői kutatások támasztották alá azt a tényt, hogy a kelet-afrikai nagy testű emlősök számának csökkenése például az emberek miatt következhetett be. A fajpusztulás nagyjából négymillió évvel ezelőtt kezdett fokozódni. A BBC News leírta, hogy ez fosszilis leletek szerint egybeesik azzal az időszakkal, amikor az ősi emberi populációk ezen a területen éltek.

A tanulmány egyik szerzője Soren Faurby, a Göteborgi Egyetem kutatója szerint "olyan negatív hatással vagyunk ma a világra és a fajokra, amelyek benne élnek, mint soha korábban. De ez nem azt jelenti, hogy a múltban igazi harmóniában éltünk volna a természettel". Hozzátette még, hogy "nagyon sikeresek vagyunk a források monopolizálásában manapság, eredményeink pedig azt mutatják, hogy valószínűleg ez így volt őseink esetében is".

A közös préda kiszorította a nagytermetű húsevőket, mint az ember konkurenciáját. - fotó: Pixabay

Tudósok megvizsgálták a kis- és nagytermetű húsevők kihalásának alakulását és a környezeti változások (hőmérséklet, csapadék) összefüggését. Ezenkívül elemezték az emberi faj ősei (Australopithecus, Ardipithecus) agyának méretében bekövetkezett változásokat.

Végeredményben arra jutottak, hogy a nagy húsevők kihalása összefüggésbe hozható az emberelődök agyméretének növekedésével és a növényzet változásával, de nem függ össze a csapadék és a hőmérséklet változásaival.

A kelet-afrikai húsevők kihalására azt a magyarázatot találták, hogy ezek az állatok az ember közvetlen konkurenciái voltak a táplálékért való versengésben. Például az emberek megszerezhették a kardfogú tigrisektől a frissen elejtett zsákmányt.

Az Ecology Letters című szaklapban jelent meg, hogy "eredményeink szerint a biodiverzitásra kifejtett jelentős antropogén hatás évmilliókkal korábban kezdődött, mint azt korábban becsülték".

Egy tavalyi jelentés szerint mintegy egymillió állat- és növényfajt fenyeget a kihalás veszélye a következő évtizedekben. Egy szintén nemrég megjelent tanulmány pedig arra a következtetésre jutott, hogy a városok növekedése, az erdők mezőgazdasági célú irtása, a halak iránti növekvő kereslet jelentős módon megváltoztatta a földterületek közel háromnegyedét és a vizek több mint kétharmadát.