Részt vesz a nukleinsavak, enzimek, fehérjék és a klorofill felépítésében, tehát nem csak a vegetatív fejlődéshez, hanem a termésképzés során is nélkülözhetetlen. Hiányát a növény lassú és elmaradott növekedése, valamint fakó színe jelzi, többlete esetén pedig elhúzódó vegetatív fázis, intenzív, buja növekedés, betegségekre való fogékonyság és termésminőség romlás tapasztalható.

kukorica

1. kép: Kukorica kezdeti fejlődése nitrogén hiányában az optimális ellátáshoz képest

Mivel a nitrogén ilyen jelentős szerepet tölt be a növény életében, elsődleges kérdés gondoskodni folyamatos rendelkezésre állásáról. A nitrogén az egyik legkönnyebben kimosódó és elillanó tápelemek egyike, így egyszeri, nagy dózisú hatóanyag kijuttatása nem vezet eredményre, nem javasolt. Éppen ezért a tápanyag-utánpótlás gyakorlatában az azonnal hozzáférhető hatóanyagformák mellett – mint amilyen az ammónia és a nitrát – a lassabban feltáródó műtrágyák – mint a karbamid – is megjelentek, valamint léteznek olyan készítmények is, melyek lassítják a nitrogén hidrolízisét,

ezzel biztosítva a szükséges tápanyag felvehetőségét a tenyészidőszak későbbi fázisaiban is.

A hatékony és környezettudatos nitrogéntrágyázás során figyelembe kell vennünk a talaj adottságait és a mindenkor aktuális tápanyagviszonyait, a terület csapadékviszonyait, az adott kultúra szükségleteit és a reális keretek között meghatározott elérendő termésmennyiséget, de fontos tényező lehet az esetleges tápelem szinergia és bizonyos antagonizmusok is.

E tényezők figyelembevétele mellett meghatározóak a kijuttatott tápelem minőségi paraméterei is. A Timac AGRO SULFAMMO N-PROCESS növénykondicionáló termékcsaládja speciális összetétele és tulajdonságai alapján komplex megoldást kínál az intenzív termesztési rendszerek által támasztott kihívásokra is. A termék kombináltan tartalmaz gyors (ammónium) és tartós hatású (karbamid) nitrogén hatóanyagokat, melyek egy szerves védőhálón belül helyezkednek el.

Ebből a hálóból a karbamid nehezen, nagy molekulamérete miatt csak hidrolízist követően, ammóniumként tud kilépni a talajoldatba, ahol vagy a növény veszi föl, vagy átalakul nitráttá. Az illékony forma minimalizálásával és a tápelem folyamatos feltáródásával nagy mértékben csökkenthetjük a nitrogénveszteséget és kiegyensúlyozott ellátást tudunk biztosítani.

Timac

1. ábra: Az ammónium-nitrát nitrogénleadási görbéjének összehasonlítása a SULFAMMO-éval a növény nitrogénfelvételi dinamikájához képest

A Timac AGRO többi termékéhez hasonlóan a SULFAMMO termékcsalád is tartalmaz biostimulátort. Az úgynevezett N-PROCESS szerves komplexben található indol származékok serkentik a növény nitrát- és nitrit-reduktáz enzimszintézisét, fokozva ezzel a nitrogén beépülését, a fehérjék szintézisét és így a fejlődés ütemét.

A SULFAMMO termékekben található MESCAL egy speciális talajkondicionáló alapelem. E mészforma kiküszöböli a nitrogén savanyító hatását és növeli a talaj bakteriális tevékenységét a gyökérzóna pH-jának optimalizálásával.

Ezzel nem csupán további (tartalék) tápanyagok válnak elérhetővé a növény számára, hanem a gyökerek fejlődéséhez és a kiegyensúlyozott működéséhez szükséges kalciumhoz is hozzájuthatnak.

Timac

2. ábra: SULFAMMO termékcsalád összetétele

A SULFAMMO termékcsalád valamennyi termékében kén és magnézium is található, kihasználva ezzel a tápelemek egymást erősítő hatását, szinergiáját. A kén elengedhetetlen az aminosavak képzéséhez, melyek például gabonáknál a termés minőségét határozzák meg. A magnézium a fotoszintézishez szükséges klorofill központi elemeként az életfolyamatokhoz szükséges energia összegyűjtésében játszik szerepet.

Összefoglalva tehát, a termékcsaládra jellemző hosszú, elnyújtott nitrogén feltáródásnak köszönhetően folyamatos ellátást tudunk biztosítani a növény számára, a nitrogént feldolgozó enzimek aktiválásával pedig a kijuttatott hatóanyag legnagyobb mértékű hasznosulását segítjük elő. Mindezen hatások kiegészülnek a magnézium és a kén növényi nitrogén-anyagcserére gyakorolt hatásával, aminek köszönhetően SULFAMMO N-PROCESS átlag feletti hatékonyságú, környezettudatos nitrogéntrágyázást tesz lehetővé.