Az EuroTier a világ vezető állattenyésztési szakkiállítása, amelyet kétévente rendez meg a DLG Hannoverben.

Előző cikkünkben a kiállítás Innovációs Díjaival elismert aranyérmes – és további öt ezüstérmes állattenyésztési technológiai fejlesztéséről számoltunk be.

Most folytatjuk ezt a sorozatot – további öt érdekes, ezüstérmes innovációval.

Sentinel – az istálló-felelős "őrszem"

Fejlesztő: Inateco vállalat Franciaországból.

A fenntartható, állatbarát jószágtartás alap feltétele a XXI. századi baromfitartásnak. Mindezek teljesítéséhez nélkülözhetetlen, hogy folyamatosan és automatikusan ellenőrizni lehessen az istálló klímáját – és szükség esetén távoli elérés formájában is szabályozni lehessen a szellőzést, vagy a fűtést.

Számos érzékelőt használnak már az ágazat szereplői ezen célok teljesítése érdekében, például a hőmérséklet, a páratartalom és a baromfi istálló CO2, valmint NH3 szintjét is mérni tudják.

Azonban ezeket az érzékelő berendezéseket, amelyek a fent említett adatokat szolgáltatják az istálló állapotáról, általában egy helyre kell telepíteni, így ezek csak az adott helyről és annak közvetlen környezetéről képesek információt szolgáltatni.

A Sentinel Robot az Inateco mobil alátámasztórendszer segítségével a mennyezetre szerelve működik – és kifejezetten a baromfiistállók számára fejlesztett ki a gyártó. A vizuális- és hőérzékelőkkel ellátott szenzoros kar képes a nedves trágyából – sőt, akár az alom alól is mintát venni.

Az eszköz könnyű nettó tömegének köszönhetően a Sentinel Robotrendszert minden további beruházás-, vagy a mennyezet megerősítése nélkül, egyszerűen fel lehet szerelni a plafonra.

A robot, működése során szabadon mozog 200 méteres körzeten belül, és pneumatikusan szállítja az alom-mintákat egy szállítótömlőn keresztül a vizsgálati felületre. A minta anyaga lehet szalma-apríték, pellet, bármilyen más alomanyag, vagy tetszőleges állagú baromfitáp. A navigáció szempontjából fontos vizuális és termikus érzékelők mellett további szenzorokkal is rendelkezik a robot – ilyenek például a baromfi istálló levegőjének mérésére alkalmas érzékelők, amelyek szintén képesek a CO2 vagy NH3 tartalom mérésére is.

Ennek eredményeképpen a gazda az istálló teljes területéről, a valóságnak megfelelő információkat kaphatja – szinte elhanyagolható hibázási lehetőséggel.

Sentinel, az "istálló-őrszem" – fotó: www.eurotier.com

A Sentinel Robotrendszerrel a látogatók az Euro Tier kiállítás 17-es pavilon, C18d standján ismerkedhetnek testközelből.

Komfort-biztonsági nyakfogó szarvasmarháknak – a kényelmesebb istállókörülményekért

Fejlesztő: Ing. Bräuer Stalltehnik – Ausztria

Az általánosan elterjedt automata szarvasmarha nyakfogók általában nem biztosítanak megfelelő szabad mozgást a takarmány felvételekor. Ha az állat megpróbálja elérni a távolabb került utolsó szilázs-falatokat, akkor előfordulhat, hogy az állatok feje beszorul, elesnek, vagy ami még rosszabb: nem tudnak felkelni, hiszen ehhez a mozdulathoz a nyak területén, illetve a szügynél kellene lendületet venni. A hagyományos nyakfogók mozgó fém lengőkarokból állnak, amelyek zaja további stressztényezőt jelentenek az istállóban.

A Bräuer komfortbiztonsági önzáró nyakfogó használata során a lengőkar és a lendítő egység vízszintes elhelyezkedése eltolódik, ezáltal az állatnak lényegesen nagyobb mozgásteret biztosít 36 cm-es nyitási szélességgel. Az akadálymentes takarmányfelvétel mellett az eszköz lehetővé teszi a tehén számára a szabadabb mozgást – és könnyebb az állatot szabadon engedni, ha vizsgálat céljából került befogásra. A fogási pozícióban 21 cm-es nyakszélesség is beállítható a lengőkar lecserélésével, amely biztonságos rögzítést tesz lehetővé az állatok ellenőrzésekor – kezelés, vagy megtermékenyítés közben.

Bräuer komfortbiztonsági önzáró nyakfogó – fotó: www.eurotier.com

Az eszköz a 17-es pavilon, D35a standon tekinthető meg.

Urban Vital Control – rektális okos-hőmérő

Fejlesztő: Urban – Németország

Mind állatjólét, mind pedig termelési és gazdasági okok miatt is általános elvárás az állatállományok betegségmegelőzése és az esetleges problémák mihamarabb történő kiszűrése. Az állományok megbetegedési esélyét minimálisra kell csökkenteni, amihez a legáltalánosabb és legegyszerűbb módszer a szarvasmarhatartás területén a testhőmérséklet ellenőrzése.

Annak ellenére, hogy már léteznek a testhőmérséklet-mérés területén is különböző szenzoros eszközök, mégis a legáltalánosabban elterjedt módszer a mai napig az állatok általános állapotának a felmérésére a hagyományos rektális lázmérő és a kockás papír, amelyre az eredményeket rögzítik a gondozók.

A nagylétszámú szarvasmarhatelepeken, ahol több alkalmazott dolgozik, a hagyományos módszer előbb-utóbb kudarcot vall, hiszen az eredményeket össze lehet keverni, a papíron rögzített számok pedig könnyen levesznek.

A beépített RFID olvasóval ellátott Urban Vital Control digitális hőmérő lehetővé teszi az egyes állatok testhőmérsékletének rektális kimutatását és tárolását, hőmérsékleti görbék készítését és az adatok továbbítását a vezetőség- vagy a központi nyilvántartórendszer felé.

Az Urban Vital Control mérőrendszer adatait egyszerűen el lehet küldeni az állatorvos számára, de beállítható az egyes mérési eredményekhez riasztási rendszer is, amely azonnal értesíti az illetékes döntéshozót a normálistól való eltérésekről. Időzítő rendszer is beprogramozható, amely segítségével észben tartható egyes egyedek kontrollálása. Az okos-hőmérő szállítható, hiszen internetes hozzáférés mellett bárhonnan szinkronizálhatók az adatok róla. Személyzet-csere esetén az alkalmazott magával viheti az eszközt, hiszen az adatok távoli elérésben is leolvashatók. Az adatátvitel kivitelezhető vezeték nélkül, valamint USB interfészen keresztül is. Az okos-hőmérő képes kommunikálni a forgalomban lévő szabványos állománynyilvántartási rendszerekkel, valamint a sok más programmal is.

Az Urban Vital Control mérőrendszer adatait egyszerűen továbbíthatja a gondozó az állatnyilvántartási rendszerbe, vagy akár egyenesen az állatorvosnak – fotó: www.eurotier.com

Az okos-hőmérőt a látogatók is kézbe vehetik a 13-as pavilon, B02-es standon.

MS Corundum – kaloda, amely megkönnyíti a körmölést a gazda és az állat számára egyaránt.

Fejlesztő: Schippers – Németország

"Lábán keresztül fejik a jószágot" – szokták mondani a régi tehenészek, akik már évszázadokkal ezelőtt is tudták, hogy a csülökápolás milyen fontos tényező az állományok tejtermelése- és hozamfokozása szempontjából.

A korai stádiumban felismert lábvég-problémák rengeteg energiát és pénzt megspórolhatnak a gazdának, hiszen így megelőzhető a sántaság és a hozamcsökkenés a tejelő állományokban.

Az MS Corundum céggel közösen a Schippers GmbH társaság egy olyan innovatív rendszert hozott létre, amely képes a csülökproblémák kezdeti stádiumának kiszűrésére és a veszélyeztetett tehenek kiválogatására.

A rendszer a következőképpen működik: Fejés után az állatok elindulnak az istálló felé, majd a tehenek eljutnak az állatok azonosítására szolgáló válogató kapuhoz. Tetszőleges szempontok alapján történő válogatás után a tehenek egy részét a válogatókapu az MS Hoof Scan felé irányítja. Az MS Hoof Scan vizsgáló-felületére lépve a tehén egy vízrétegben áll, amely felület egy ultrahangos vizsgálattal egyidejűleg megméri a jószág súlyát is egy integrált mérőrendszer segítségével. Az ultrahangos vizsgálat eredményét az integrált szoftver segítségével egy automatikus elemzési rendszer értékeli – majd kimutatja az eltéréseket a normális határértékekhez képest. A vizsgálat emberi beavatkozás nélkül képes felmérni a tehén lábvégeinek állapotát és így a kezdeti elváltozások-, vagy gyulladások kiszűrésére is alkalmas.

A fejőház következő látogatása után az MS Hoof Scan rendszer ugyanazokat a tejelő teheneket válogatja le és a korábbi eredményekkel összevetve kielemzi, hogy melyik állatokat kell gyógykezelés, vagy bármilyen más egészségügyi beavatkozás céljából elkülöníteni egy kezelőkalodába. Az MS Hof Scan kalodája maga is alkalmas a legtöbb kezelés elvégzésére és az állat kíméletes rögzítésére. Az állatorvos, vagy az állatok kezelésével megbízott személyzet könnyen megjelenítheti a mobiltelefonján, vagy tabletjén is az egészségügyi elemzés adatait, illetve a tehenek súlyát és minden más tárolt információt egyedekre bontva. 

Ezzel az innovatív rendszerrel az állomány-nyilvántartás is könnyebben kiegészíthető egészségügyi paraméterekkel – és ami a legfontosabb, hogy az illetékes dolgozók azonnal látják, ha az egészséges határértékektől eltérő eredményeket érzékel a rendszer. Ezzel az eszközzel a betegségmegelőzés egyszerűbb és gyorsabb lesz – így a gazda megelőzheti a komolyabb megbetegedéseket – és akár az ebből következményként kialakuló termeléskiesést is.

A rendszer további előnye, hogy hosszútávú használata mellett csökkenhet az üzem gyógyszer-felhasználása, valamint alacsonyabb állatorvosi- és kezelési költséggel számolhat a gazda. – Nem utolsó sorban, az állatok jóléte és a tartási körülmények is nagy mértékben javulhatnak.

Az MS Hoof Scan rendszer eleme – fotó: www.eurotier.com

A rendszert részletesebben a 11-es pavilon, B20-as standján ismerheti meg.

samaXtec 360 – Intelligens bolus, hosszú élettartamra tervezve

Fejlesztő: smaXtec Animal Care GmbH – Graz, Ausztria

A smaXtec 360 gyártója 2010-ben vált ismertté a szarvasmarhák részére fejlesztett bendő bolus-aival, amelyek vezeték nélküli pH- és hőmérséklet-érzékelővel rendelkeztek. Ezek továbbfejlesztett változatai az ezüstéremmel díjazott smaXtec 360 névre keresztelt robosztus, innovatív mikroprocesszorok, amelyek bendő bolus formájában gyors választ nyújtanak a gazda számára a tehén bendő-hőmérsékletéről, a takarmány- és vízfogyasztás mennyiségéről – kiegészítve szinte a teljes élettartam-monitorozással. Ilyen extra információk – a teljesség igénye nélkül – a rumináció, a bendőmotilitás, a mozgásaktivitás és a szív működésének figyelése – valamint az adatok legkorszerűbb felhő-alapú tárolása.

Ezek a bolus-ok energiatakarékos, rövid hatótávolságú műszerek, amelyekből az adatok vezeték nélküli hálózaton keresztül, automatikusan kinyerhetők. A gazdálkodó- és a telepen dolgozók számára egyaránt elérhetők a bolus-t hordozó egyedek adatai a felhő alapú rendszernek köszönhetően, így a smaXtec 360 bolus az egészségügyi állapotfelmérés és az állománykezelés tekintetében is új dimenziót nyit a felhasználók számára. A bolus-ok lehetővé teszik a hordozó állat fiziológiai rendellenességei gyors felismerését – még a betegség tüneteinek jelentkezése előtt. Az innovatív technológiának köszönhetően, a retikulumban elhelyezett smaXtec 360 bolus élettartama legalább 4 év.

A smaXtec 360 bolus logója utal a hordozó állat 360 fokos, non-stop élettani monitorozására – fotó: www.eurotier.com

A bolus-ról részletesebben a 11-es pavilon, C20-as standon tájékozódhat

NANOConcept – etető- és takarítórobot

Fejlesztő: Wasserbauer Gmbh – Ausztria

Az utóbbi években jelentősen nőtt az automatizálás szerepe az etetési technológiában. Azonban a munkafolyamatok leegyszerűsítésével olyan új problémák merültek fel, amelyek elsősorban a megromlott takarmány-, vagy siló-maradékok eltávolítására, valamint a takarmány pontos terítésére keresnek megoldást. A növekvő takarmányhigiéniai elvárások teljesítését és a takarmánypazarlás kiküszöbölését korábban csak több egymást követő munkafolyamattal lehetett megoldani.

A "NANO" etetési koncepcióval ellátott Wasserbauer önjáró etetési rendszert kifejezetten szarvasmarhák takarmányozására fejlesztették ki. A Shuttle Eco automatikusan mozgó etetőrobot egy olyan új, egyedülálló rendszert valósít meg, amely a teljesen automatikus takarmányadagolást- és a szennyeződések eltávolítását is tökéletesen megvalósítja. Az etetőrobot szabadon közlekedik és mágnesek segítik a munkavégzésben. Ennek eredményeként könnyen mozog bármilyen típusú istállóban és különböző technológiájú etetési rendszerek mellett is használható. A Shuttle Eco etetőrobot automatikusan érzékeli a szintkülönbségeket, a vályúkat, így az intelligens rendszernek köszönhetően marásra, terítésre, valamint fúvásra- és szívásra is képes – attól függően, hogy a takarmány terítése, vagy pedig a romlott, szennyezett szilázs eltávolítása az aktuális munkaművelet.

Munkában az etetőrobot, takarmányterítés közben – fotó: www.eurotier.com

Az etetőrobotot a 12-es pavilon, D22-es standon lehet megtekinteni.

Ajánljuk olvasóink figyelmébe előző cikkünket is, amelyben a kiállítás Innovációs Díjaival elismert aranyérmes – és további öt ezüstérmes állattenyésztési technológiai fejlesztéséről számoltunk be.

Ajánljuk olvasóink figyelmébe az EuroTier honlapján található,  250 innovációt bemutató oldalt. Itt olyan termékeket és gyártókat ismertetnek, amelyeket – annak ellenére, hogy díjjal nem tüntetett ki a DLG – mégis érdemes minden újdonságok iránt fogékony gazdálkodónak megismernie.

Forrás: www.eurotier.com weboldalról fordította, Igric Dominika