A kukorica-feldolgozással foglalkozó vállalat felelős működésének célját olyan átfogó értékteremtésben látja, amely egyaránt szolgálja a cég közvetlen környezetét, különböző érintettjeit és a társadalom egészének javát. A fókusz természetesen Fejér megyében van, a vállalat a helyi és régiós programokat, kezdeményezéseket támogatja a legnagyobb mértékben, iskolákat, kórházakat segít, de hozzájárul a felnövekvő generáció egészséges, sportos fejlődéséhez is.

A Hungrana Kft. a Fejér Megyei Önkormányzattal karöltve a megyei gazdaságfejlesztési célok megvalósítását és a társadalmi kapcsolatok erősítését tűzte ki célul, melynek elérése érdekében a két intézmény az idei évben stratégiai partneri megállapodást kötött egymással.

„Nem csupán anyagi támogatást nyújtunk, nagyon sok esetben tárgyi eszközökkel segítünk egy-egy szervezetnek. Idén a székesfehérvári és dunaújvárosi Családsegítő Szolgálatnak a munkáját támogattuk laptopokkal és mobiltelefonokkal, de laptopokat adományoztunk a székesfehérvári Viktória Központnak is, akik egy mozgássérülteket segítő szervezet. Szintén tárgyi adománnyal segítjük a Fejér Megyei Tűzoltóságokat (a pusztaszabolcsi, a székesfehérvári, a dunaújvárosi, a sárbogárdi Tűzoltó Parancsnokságok), valamint több esetben is égési kötszereket biztosítottunk a Fejér Megyei Mentőállomások részére”– mondja Telkes Angelika, HR vezető.

Hungrana

A Hungrana civil, non-profit szervezeteket is támogat.

A cég emellett a régió sportegyesületeinek is számos esetben támogatója, így az Alba Volán Sportclub Öttusa Szakosztályának, vagy a székesfehérvári Széchenyi Szakgimnáziumban működő Bezzegi Attila Sportalapítványnak, akiknek kézilabda csapata az augusztusi, Norvégiában rendezett mérkőzésre a Hungrana támogatásával jutott el.

A Hungrana, mint hazánk legnagyobb izocukor gyártó vállalata a Magyar Élelmiszerbanknak adományozott közel 100 kg dextróz (szőlőcukor) mellett éves szinten közel egy tonna szőlőcukrot biztosít a legnagyobb hazai tömegsport események számára, mint a III. CEP Fehérvár Félmaraton, a Vivicitta, a Kékes Csúcsfutás, a Tour de Tisza-tó, a Mozdulj! Kerékpáros Nap Gárdonyban vagy a Balaton-átúszás. Ezeken a rendezvényeken sokszor vesznek részt a cég munkatársai is akár egyénileg és/vagy csapatban, természetesen a Hungrana őket külön is támogatja mezzel vagy a nevezési díj átvállalásával.

Az élelmiszeripari cégnél egy tíz főből álló CSR csapat felel a menedzsment által meghatározott, éves támogatási keretösszeg leghatékonyabb szétosztásáért, az éves programok tervezéséért, valamint az ő hatáskörükbe tartozik az adományok beszerzése és célba juttatása is. A vállalat nagy hangsúlyt fektet arra, hogy kollégái bevonásával, közreműködésével teljesítse a kitűzött célokat, a társadalom iránti felelősségvállalást.

Ennek a szemléletnek köszönhetően tavasszal egy önkéntes szemétszedő akció keretén belül munkatársak és családjaik segítségével tisztították meg a gyár környezetében található közterületeket, formálva a kicsik szemléletét a környezet megóvásáról. Ezen felül a gyár területén egy konténer biztosítja a munkatársak részére az otthoni elektronikus hulladékok elhelyezését, illetve a telephelyen másra már nem használható elektronikus hulladék összegyűjtését.

Idén került bevezetésre a cég életében az „Ültess egy fát!” program, így májusban minden Hungrana dolgozó egy díszfa-csemetét kapott a zöldebb környezetért és tisztább levegőért, melyet akár saját kertjükben vagy a környékbeli óvodák-iskolák udvarán helyezhettek el az intézmények nagy örömére.

A már hagyományosnak mondható, nyár elején megrendezett Hungrana Családi Nap idén nem csak az örömteli kikapcsolódásról, szórakozásról szólt, ez alkalommal a Vöröskereszt munkatársainak segítségével lehetőség nyílt a dolgozók és a meghívott vendégek számára, hogy önkéntes véradáson vehettek részt, ezzel segítséget nyújtva rászoruló embertársaiknak.

„Elsősorban hátrányos helyzetű csoportokat, illetve közfeladatot ellátó szervezeteket patronálunk, főleg a közvetlen környezetünkben, a Székesfehérvár és Dunaújváros közötti régióban. A folyamatos CSR tevékenységünk mellett évek óta jelentősebb évvégi pénzadománnyal támogatjuk a dunaújvárosi és a székesfehérvári kórház gyermekosztályait” – mondja Reng Zoltán, vezérigazgató.

„A gyermekek biztosan egy fókuszpont, tavaly például a Bátor Tábort, helyi könyvtárakat és iskolai játszóudvar-fejlesztést is támogattunk. A mentők és tűzoltóállomások segítése az idei évben indult, mindkét szervezet nagy örömmel fogadta az általunk biztosított tárgyi eszközöket" – teszi hozzá a HR vezető.

Természetesen az év vége felé közeledve is kiveszi részét a cég a rászorulók megsegítéséből, ilyenkor készülnek a karácsonyi „cipősdobozok” a hátrányos helyzetű gyermekeknek, vagy a selejtezésre váró, de jó állapotú, tisztított munkavédelmi bakancsok, vastag téli dzsekik felajánlása a hajléktalanszállók részére, szintén vállalaton belüli összefogással.

„A társadalmi felelősségvállalás a vállalati kultúra szerves részét képezi, és a Hungrana Kft. irányítása, valamint a működése során hozott döntésekben állandó és kiemelt szerepet játszik. A fenntartható fejlődés mind környezetvédelmi, mind társadalmi és gazdasági szempontból alapvető fontosságú a Hungrana számára. Minden rövid és hosszú távú tervünk mögött ez a filozófia áll, hiszen azt valljuk, hogy így lehet stabilan nőni, és így lehet igazán mikro- és makrokörnyezetünk számára is felelősségteljesen működni” – összegzi a vezérigazgató.

www.hungrana.hu

HUngrana