Kína a szomszédos Pakisztán megsegítésére 100 ezer kacsát tervez az országba küldeni a sáskajárás megfékezésére – jelentette be a Ningbo Evening News című lap.

Pakisztán és India az utóbbi években több pusztító sáskajárást szenvedett el, legutóbb 2019. őszén. Pakisztánban nemrég válsághelyzetet hirdettek, mivel az elmúlt 20 év legnagyobb sáskajárása pusztít. Szakértők ráadásul arra figyelmeztetnek, hogy a jövőben (Afrikában és Ázsiában) az eddig is hatalmas mértékű sáskajárások számának és agresszivitásának növekedésére lehet számítani.

sáska

Sáskajárás Szomáliában – fotó: AP/Ben Curtis

A rovarok Pakisztán egyes részein teljesen elpusztították a vetéseket, ezzel felmérhetetlen károkat okozva az élelmiszer-ellátásában. Eddig az irtást földi és légi permetezéssel oldották meg, de ez kevés eredményt hozott, mivel a kártevők szaporodását gyakorlatilag lehetetlen korlátozni, ráadásul a kezelések számos hasznos rovart is elpusztítottak és nagymértékben szennyezték a levegőt és a talajt.

A kacsák viszont környezetkímélő megoldást nyújtanak. Ráadásul nagyon hatékonyak – kínai szakértők szerint egyetlen kacsa naponta 200 sáskát képes felfalni, és ezzel jobban teljesít bármely rovarirtónál, ráadásul bevetésük jóval olcsóbb is, mint a permetezés.

Lizsi Lu, a csöcsiangi Mezőgazdasági Akadémia kutatója szerint a kacsa „biológiai fegyver”, és a tyúkok napi alig 70 sáskaadagjának akár a háromszorosát is képes elfogyasztani. Ráadásul a kacsák rajban maradnak, így könnyebben irányíthatók, mint a tyúkok – nyilatkozta a szakértő.

kacsa

Egy kacsa naponta 200 sáskát képes megenni, míg egy tyúk csak a harmadát – fotó: Pixabay

Kína egyébként korábban már sikerrel vetett be 30 ezer kacsát a sáskajárás megfékezésére Hszicsiang tartományban. Most ugyanitt tervezik tesztelni a módszert, és ezt követően küldik el a "biohadsereget" Pakisztánba. Eközben Afrikában is nagy szükség lenne a segítségre. Etiópia, Kenya és Szomália szintén soha nem látott mértékű sáskajárással küzd.

Kártevő helyett takarmány

A pakisztáni hatóságok is kidolgoztak egy új stratégiát nemrég a sáskajárás csillapítására, amelyet korábban Jemenben sikerrel alkalmaztak. Az időnként egyszerre több tízmilliárdos tömegben is támadó sáskák naponta akár 100 tonna terményt képesek elpusztítani, de viszonylag könnyen be lehet őket fogni, és azok – magas fehérjetartalmuk – miatt értékes adalékot jelenthetnek a haszonállatok takarmányozásában Többek között a baromfihizlaló vállalkozások jelenleg is nagy mennyiségben használnak rovaralapú takarmányokat.

Amennyiben hatékony befogási eljárásokat sikerül kialakítani, az – elméletileg – óriási mennyiségű takarmány-alapanyag megteremtését tenné lehetővé. Az új módszerrel pedig a sáskák pusztítása vegyszerek és környezeti ártalom nélkül is mérsékelhető.