Az agrárkamarához érkezett iparági visszajelzések szerint a gabonákra (búza, kukorica, árpa, rozs, zab, tritikálé) és egyes olajnövényekre (napraforgó, repce, szója) alkalmazott, 2018. december 31-én lejáró fordított áfafizetési rendszer egyértelműen beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A köztestület tagjainak tapasztalata alapján kijelenthető, hogy az érintett termékeknél jelentősen visszaszorult a korábban drasztikus méreteket öltő áfacsalás, a fiktív export, és számottevő mértékben tisztult a piac – írja a kamara közleménye.

A NAK ezért a fordított áfa alkalmazásának meghosszabbítását szorgalmazza. Amennyiben ez nem történik meg, és visszaállna a fordított áfa előtti helyzet a 27 százalékos mértékű áfafizetési kötelezettséggel, az a kamara szerint semmissé tenné az elmúlt években elért eredményeket. Jelentősen megnőne az esélye az áfacsalók térnyerésének, amely akár százmilliárd forintos nagyságrendű kárt okozna az államnak és így a magyar gazdaságnak.

kép

A NAK szerint a rendszerrel tisztult a piac – fotó: Shutterstock

A köztestület javasolja, hogy amennyiben mégsem lehetséges a fordított áfa alkalmazásának meghosszabbítása, akkor a jelenleg érintett, valamint az ehhez közvetlenül kapcsolódó termékek, alapvető élelmiszerek áfájának mértéke csökkenjen 5 százalékra. A NAK erre az esetre kéri, hogy a 2019-es központi költségvetés véglegesítése a fentiek figyelembe vételével történjen meg, kibővítve az 5 százalékos áfakörbe tartozó termékek listáját.