Pár Borpár – szakmai kóstolók a Budapest Borfesztiválon

A szakmai kóstolókon az előre meghirdetett borpárok bemutatásával, kóstoltatásával a borászok szakmai érdekességeket mutatnak meg. A látogatók visszajelzéseket gyűjthetnek az új technológiai megközelítések eredményeiről, amely egyfajta „tesztkóstolás” lesz a hozzáértő közönség számára. A borászok a borpárokat „egyet fizet – kettőt kap” rendszerben kóstoltatják, hiszen a borpár egyik fele ingyenes lesz. A programhoz csatlakozó kiállítók a kóstolás lehetőségét saját standjuknál biztosítják, személyesen a borász, vagy egy megfelelően jártas szakember vezetésével.

További információ itt.

bor

A borászok szakmai érdekességeket mutatnak be.

VinAgora Taste of Hungary: Magyarország legszebb borai

A különleges szakmai program elsődleges célja, hogy szigorúan válogatott borokon keresztül felhívja a figyelmet a magyar borok sokszínűségére, a helyi szőlőfajták és hazai borstílusok sajátosságaira. A rendezvényen kiállító közel 190 borászat az ország összes termőhelyét, és szinte összes szőlőfajtánkat és bortípusunkat lefedi. Ebben, a zavarba ejtően sokszínű kínálatban nyújt segítséget a Borfesztivál, minden kategóriának egy-egy csúcsminőségű borát ajánlva.

A VinAgora Taste of Hungary egy prémium magyar borválogatás, melynek kizárólag a VinAgora Nemzetközi Borverseny érmes tételei lehetnek a tagjai. Ezek a kiváló borok szépen reprezentálják, milyen egy etalon Olasz rizling, Kékfrankos, Bikavér, rosé, villányi franc, vagy éppen Aszú - és még sok más borstílust megismerhetünk. A program különösen izgalmas a hazánk borkultúráját még kevésbé ismerő külföldi vendégek számára, de hasonlóan nagy élmény a jók között a legjobbakat kereső hazai látogatóknak is.

További nformáció itt.

bor

VinAgora Taste of Hungary a magyar borokra és szőlőfajtákra hívja fel a figyelmet.

Butlers Borkvíz Bár

A Borfesztivál már elengedhetetlen része a Butlers lakberendezési üzlet által impozánsan kialakított Butlers Borkvíz Bár interaktív sátor, ahol számtalan, borral kapcsolatos érdekesség található. A NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságának céljai között nagy szerepet kap a hamisítás elleni küzdelem és a tudásmegosztás, ezáltal a vásárlói tudatosság erősítése. Ennek érdekében a Borfesztiválon is több játékos feladattal állnak az érdeklődők rendelkezésére. A Földművelésügyi Minisztérium 2017-et a Furmint évének nyilvánította, így az egyik játék egy kis kóstoló, melyen keresztül a „legmagyarabb” szőlőfajtaként is emlegetett Furmintból készült borok bemutatásával, adott borvidékek termőhelyi sajátosságait is megismerhetik a résztvevők.

Ezen felül mindenki kipróbálhatja magát és fontos támpontot kaphat az igazi és a hamis rozé borok felismerésében, valamint gyakorlati példák bemutatásával betekintést nyerhet a borászati termékek kötelező jelölési elemeinek világába. Az élményt kvízkérdések, ügyességi és illatfelismerő játékok teszik még színesebbé. Mindezek mellett itt debütál Magyarországon az európai Wine in Moderation – Bort mértékkel kezdeményezés, melynek keretében a látogatók játszva sajátíthatják el az egészséges borfogyasztás néhány alapszabályát. A játék végén a megszerzett tudás kvíz segítségével tesztelhető, az ajándék garantált! A játékban részt vehet bárki, aki a helyszínen érvényes e-mail címmel regisztrál. Az esemény támogatói a Butlers és a NÉBIH.

További információ itt.

Érmes Borok Háza – Találkozás új borokkal, új pincészetekkel

A VinAgora Érmes Borok Házában a Savoyai teraszon a Borfesztivál közönsége személyesen találkozhat azon magyar pincészetek boraival, melyek az idén júniusban megrendezett 18. VinAgora Nemzetközi Borversenyen érmet nyertek. Hazánkból és további 14 országból 556 bor versenyzett a VinAgora Nemzetközi Borversenyen, melyek közül 6 Champion díjat, 6 nagyarany, 71 arany és 54 ezüst érmet vittek haza a magyar borászok.

A rendezvény főtámogatója a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

www.aborfesztival.hu