A vöröshagymát megtisztítjuk, és finomra aprítjuk. Finomra aprítjuk a füstölt sonkát is. A felaprított sonkát, és a vöröshagymát forró olajra tesszük. 2-3 perc pirítás után vízzel felöntjük, és addig pároljuk - állandó kevergetés mellett -, míg a víz el nem fő a húsról. Ezután le is vehetjük a tűzhelyről. Egy külön tálban a nyers tojásra reszeljük a keményre főtt tojásokat. Egy villával jól összekeverjük. A tojásos keveréket a húsos töltelékhez adjuk. Hozzáadjuk a tormát is, végül ízlésünk szerint sózzuk, borsozzuk, alaposan összekeverjük a tölteléket. A pulykamelleket megmossuk, megtisztítjuk, bevágjuk, és kiklopfoljuk akkorára, hogy meg tudjuk tölteni. A ki klopfolt húsokat megtöltjük, feltekerjük, fogpiszkálókkal rögzítjük. A tekercseket panírozzuk. (Lisztben, majd egész tojásban, és zsemlemorzsában.) Végül bő olajban közepes hőfokon - előmelegített olajban - kisütjük a tekercseket, míg aranybarnák nem lesznek. A kisült tekercsekből kihúzzuk a fogpiszkálókat, hasábburgonyával, salátával tálaljuk.