2014. szeptember 25-26-án rendezte meg a Kubota az első európai mezőgazdasági találkozóját Párizsban: itt debütált a japán világcég 130 lóerős M7-131, a 150 lóerős M7-151 és a 170 lóerős M7-171-es prototípusa, melyek tömeges gyártása 2015 áprilisában kezdődik meg.



A helyszínválasztás nem volt véletlenszerű: az 1890-ben alapított Kubota, mely a mezőgazdasági gépek gyártásán kívül a vízkezelés, víztisztítás és újrahasznosítás területén is komoly piaci erőt képvisel, 2013-ban az észak-francia Bierne-ben épített egy gyárat, melyben a 130-170 lóerős M7-es traktorok készülnek majd. Ez komoly fordulópontot jelent a Kubota történetében, hiszen ezzel újabb fontos stratégiai pont jött létre Európában, ezzel is közelebb kerülve az európai gazdák igényeinek még alaposabb megismeréséhez.



Az M7-es széria a jövő mezőgazdaságáért

A cég alapítója, Gonshiro Kubota előtt egy cél lebegett: az emberek és a társadalom szolgálata a környezettel harmóniában működve. A családi vállalkozás világméretű ipari vállalattá nőtte ki magát, de a filozófia megmaradt. Ennek szellemében tervezték meg a Kubota M7-es széria traktorjait is, melyek a leghatékonyabb és legerősebb környezettudatos traktorok, melyeket a Kubota valaha épített - joggal hívhatjuk őket a flotta zászlóshajóinak, melyek felkészültek a jövő kihívásaira is. Vegyük sorra, mik azok a jellegzetességek, melyek nagy dobásnak számítanak az M7-es szériánál!



V6108-as motor: erő és környezettudatosság

A motor fejlesztése során a mérnökök a minél alacsonyabb károsanyag-kibocsátás és a minél magasabb üzemanyag-hasznosítás kivitelezésére törekedtek. Az M7-es traktorok motorjánál a Kubota által szabadalmaztatott dízel-részecsekszűrőt a szelektív katalitikus redukciós technikával egészítették ki, ezzel létrehozva egy olyan motort, mely megfelel a legszigorúbb környezetvédelmi elvárásoknak is.
A V6108-as motorral a traktorok bármilyen feladatot képesek ellátni, de ha még több erőre van szükség, aktiválódik a Power Boost funkció, mely segítségével a motor azonnal képes több energiát szolgáltatni a legnehezebb helyzet esetén is. Az M7-es traktorok ráadásul 300 literes üzemanyag és 38 literes karbamid-tartállyal vannak felszerelve, mely jelentősen meghosszabbítja a két tankolás közti időt.



K-VT és Powershift sebességváltók a hatékonyságért

A Kubota M7-esek kétféle alternatívát kínálnak a sebességváltókra a produktív és hatékony mezőgazdasági munkálatok érdekében. Az egyik a K-VT, azaz a fokozatmentes sebességváltó, amely végtelen lehetőséget kínál az előre- és hátrameneti sebesség kiválasztásához. Képes az azonnali, hirtelen sebességváltoztatásra is, ennek köszönhetően megfelelő sebesség választható minden feladathoz. A másik választható alternatíva a Powershift sebességváltó, mely 24 teljesítményfokozattal segíti a munkamenet hatékonyságát.
Az egyik Powershift váltótípus 4 sebességet biztosít 6 tartományban, így összesen 24 sebességfokozat állítható a kuplung használata nélkül. A 40 x 40-es mászó-fokozat azokhoz a munkákhoz ajánlott, melyekhez a normál munkasebesség sok. Ezért 16 előre- és 16 hátrameneti mászósebesség állítható a váltóval, így a sebesség nem mehet az alaposság kárára, az ECO mód eszközök, tárgyak szállításakor ideális, mivel lecsökkenti a motor fordulatszámát, mellyel jelentős üzemanyag- és ezzel együtt költség takarítható meg. A Powershift funkciók ráadásul a manőverezésben is segítséget jelentenek, hiszen a megfelelő sebesség kiválasztása után csak a vezetésre kell figyelni.

Érintőképernyő és multifunkcionális kar a könnyű irányításért

A Kubota mérnökei olyan jövőt álmodtak meg, melyben a traktorokat szinte olyan szabadon lehet mozgatni, mint ahogy mi mozgatjuk a végtagjainkat. Ezt szem előtt tartva tervezték meg az M7-es szériához az összes fontos funkciót tartalmazó LCD érintőképernyős panelt és a multifunkcionális kart.
A választható vezérlők minden fontos funkciót tartalmaznak, gyorsan és egyszerűen használhatók. Standard és Premium típusoktól függően különböző multifunkcionális karok választhatók, míg a konzolos, érintőképernyős megoldás csak a Premium típushoz kérhető.

Az érintőképernyő és a multifunkcionális kar egyszerűen, gyorsan használható az ujjhegyekkel - az egyik kar végig a kormányon maradhat.

A kényelem és a hatékonyság együtt jár!

Tudjuk, hogy a traktor rendeltetése az, hogy elvégezze a munkát. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ember ül benne, akinek a teljesítménye nagyban függ a fülke kényelmétől. Hiába tud mindent egy traktor, ha a fülke nem csökkenti a fáradékonyságot okozó zavaró tényezőket. Ezt a fontos szempontot betartva az M7-es szériák fülkéi tágasak, csendesek és kényelmesek. A kabin-felfüggesztés szabadon választható: lehet mechanikus, légi, de kérhető standard verzióban is kérni.

Hidraulika, 3 pontos függesztés és kardán-tengely

A nagy teljesítményű traktoroknak mindenféle típusú mezőgazdasági munkát el kell tudnia végezni - ez a fajta multifunkcionalitás lett beépítve minden M7-es traktorba. A nagy teljesítményű hidraulika-vezérlő rendszer sokoldalú műveleti pontosságot tesz lehetővé, a hidraulikus rendszer - mely a Premium modellben elektromos, míg a Standard verzióban mechanikus - abban segít, hogy a traktor bármilyen feladatot elláthasson. Az M7-es traktorok a 3 pontos függesztésnek köszönhetően könnyedén emelik magasba a legnehezebb eszközöket is. A szériához opcionálisan választható az elülső 3 pontos függesztés, valamint az elülső kardántengely, mely a fülkén kívül állítható.

Precíziós gazdálkodás - a mezőgazdaság jövője

Miért fontos a precíziós gazdálkodás? Mert magasabb hozam érhető el és, jobb termény takarítható be, miközben pénzt és energiát spórolunk.
Az M7-es szériák rengeteg modern felszerelést kínálnak a műveletek racionalizálása és optimalizálása érdekében. Ilyen például a Premium és Premium K-VT modellekhez elérhető multifunkcionális LCD-kijelző, az ISO-BUS csatlakozó-kompatibilis végrehajtó-vezérlés, a GPS-kompatibilis automata vezérlés. Ez a rendkívül okos rendszer képes együtt működtetni a csatlakoztatott munkaeszközök irányító-egységeit a legmagasabb fokú pontosság érdekében. A traktor vezetője hátradőlhet, sőt, akár a kormányt is elengedheti: az összehangolt eszköztár tudja a dolgát.

Nincs kétség: az M7-131, M7-151 és M7-171-es modellekkel a Kubota belépett a nagy teljesítményű mezőgazdasági munkagépek élvonalába az európai és a globális piacon egyaránt. Az új traktorok mindent tudnak, amit egy multifunkcionális gépnek tudnia kell, és számtalan lehetőséget rejtenek magukban. Egyetlen probléma van csak velük: jövő áprilisig bizony várni kell rájuk.